Keresés ebben a blogban

2011. december 31., szombat

Újjá-szülinap

 Jó, hogy újra eszembe jutott a téma, ugyanis kb. 7 héttel ezelőtt elraktam ezt a címet talonba a piszkozatok közé. Most, mikor újra előveszem az 1Péter 1, 23. alapján teszem: "mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által."  Talán egy régebbi kérdésemre válasz ez a sor, mert egy idő óta az a szakadék foglalkoztatott, ami a régi, és az új életünk között van. 
Jézus ezt mondta Nikodémusnak:
Ján 3:7  Ne csodáld, hogy azt mondtam neked: Szükség nektek újonnan születnetek.
(Ha rákattintasz a kiemelt részre, elolvashatod párhuzamosan két másik fordításban is.) 
Az 1Péter 1,23 előtt pedig ez áll: 1Pét 1,22 Miután lelketeket az igazságnak való engedelmeskedésen át szent tisztasággal megtisztítottátok arra, hogy a testvéreket képmutatás nélkül kedveljétek, szeressétek egymást szívből, megfeszülten...
És itt eszembe jutott valaki. Valaki, Aki nekem szerethető, aki hiányzik, mert már rég találkoztunk. Akivel kapcsolatban kevés alkalommal lázadoztam atyám előtt, hogy már megint megbotránkoztatott, de annál több közös imánk volt. Aki nem tökéletes, és akivel kapcsolatban a saját tökéletlenségeink is nyilvánvalóvá váltak... Voltak vitáink, de egyszerűen tudtam, hogy a kapcsolat úgymond Isten helyeslésével találkozik. És szövetséget is kötöttünk, bizony. És mire ezt a néhány sort leírtam, bizony annyit sírtam, hogy a könnyek kimarták az arcomat, és egy másik nyelven imádkoztam, amit sajnos nem értek.
De ne azért jöjjön vissza, mert én mondom, hanem, csak ha a közös apukánk így akarja.
Az érzelmeket félretéve - bár nem megy, mert megállíthatatlanul jön, és jön - itt felsorolom azokat a részeket, amik az újszövetségben görögül tartalmazzák a "romolhatatlan" illetve némelyik a " romlandó" jelzőt. 
ἄφθαρτος  (aphthartosz)- meg nem romló (lényegét vagy folytonosságát tekintve)
Etimológia:  (fosztóképző) + a φθείρω  (phtheiró) származéka: 
1) elpusztít, tönkretesz, lerombol, feldúl
2) passzív alak: elpusztul, tönkremegy, elromlik; eltévelyedik, csábítás áldozatául esik
Etimológia:  alapszó
romlandó: φθαρτός  (phthartosz)
- romlandó, múlandó, múlékony, pusztulásra ítélt

Etimológia:  a φθείρω  (phtheiró)-ből, lásd mint fent.
Róm 1:23   És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.

1Kor 9:25   Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. 

1Kor 15:52   Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. 

1Tim 1:17   Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen. 

1Pét 1:4   Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra, 

1Pét 1:23   Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké. 

1Pét 3:4   Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.

2011. december 29., csütörtök

Kegyelem-dugulás-elhárítás

 Hetek óta nem tudtam napirendre térni valami felett, amit nem fogok most részletezni. Sem azt, hogy kinek az irányába, sem azt, hogy miért.
Egy a lényeg: kegyelem-dugulásom lett. Én egy picit másképp neveztem, azt gondoltam depressziós vagyok. Este annyira fáradtnak éreztem magam, hogy csak a lefekvést vártam. Nem akartam senkit sem látni magam körül, csak aludni, aludni. Reggel általában 5 órakor szoktam óra nélkül felkelni. Mostanában visszafeküdtem, és tovább pihentem 7ig, 8ig - ahogyan időm és szabadságom engedte.
Megint egy tesó segített a kegyelemről szóló tanításával, hogy újra életre keljek. Elég volt egy mondata, hogy elgondolkodjak: Ingyen vettétek, ingyen adjátok! Meg aztán emlékeztetett kedvencemre Jónásra, ahogy duzzogott Isten ellen, hogy másokkal is irgalmas volt - még a barmokra is gondolt. Ahogy aztán elolvastam Jónás könyvét (az egész kb. két oldal, ajánlom mindenkinek :)), magamra ismertem. Ahogy ez az ürge megkapta a küldetését, aztán meg fogta magát, elment ellenkező irányba, és a miatta támadt viharban lefeküdt aludni a hajó gyomrában, és hót' nyugodtan horpasztott...
Hát amint így magamra ismertem, meggyógyultam. Elsírtam magam, hogy megint milyen voltam. Durva, hogy milyen önző lény is az ember - velem az élen.
Róm 8:6 Mert a testnek gondolata halál; a Lélek (Szellem) gondolata pedig élet és békesség.
Ez a néhány cikk is érdekelhet:
Bocsika

2011. december 10., szombat

Ha Jézus nem "a" Felkent

A János evangéliuma olvasásánál most egy nagyon egyszerű tényre figyeltem fel.
Jézus nagyon hangsúlyozza azt, hogy ha nem kerül az Őt megillető helyre, vagyis nem dicsőül meg, nem  fognak semmit megérteni.
Ján 8:12-19  Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága  Mondának azért néki a farizeusok: Te magadról teszel bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz.  Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok honnan jövök és hová megyek.  Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit.  De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem.  A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.  Én vagyok aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem. Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felelt Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek.
Ján 8:28  Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok...
felemelitek  : ὑψόω  (hüpszoó)
- felemel; felmagasztal

Etimológia:  ὕψος  (hüpszosz)
- magasság; méltóság

Etimológia:  a hüpszi-ből (magasan)

2011. december 9., péntek

Okostelefon

 Mostanában gyakran veszem észre magam azon, milyen könnyen - és ami még riasztóbb, az az, hogy milyen szívesen - térek le a keskeny útról.

Kedvem van pl.: pletykálni, nevetni mások gyengeségein, esetleg butaságain.
Ugyanakkor érzem, hogy ez nem Jézus-követő magatartás, és cseppet sem hasznos.
Hogy miből tudom? Talán valakik lelkiismeretnek nevezik, szerintem a Szent Szellem súgja. Ami érdekes az az, hogy cseppet sem otrombán, ledorongolva teszi, Nem is sarokba szorítva, zsarolással, hanem természetéből fakadóan szelíden.
Hogy miért ezt a telefont tettem ki képnek?
Mert egy ige jutott eszembe ezzel kapcsolatban:
1Kor 4:7  Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?
Adódott, hogy megvehettük lányunknak amire a szíve vágyott - egy ilyen csodatelefont. 
Nem kellett semmit tennie érte, csak kérte. Ha most nekiáll villogni vele, az nem helyes, hiszen ha csak ez különbözteti meg a többiektől, akkor mennyivel lesz több?
Pál ezt egy olyan részben írja, ahol okoskodásról beszél:
... senki se fuvalkodjék fel az egyikért a másik ellen....
A fuvalkodás szó így néz ki görögben:  φυσιόω  (phüszioó)
1) felfúj
2) passzív alak: felfuvalkodik

Etimológia:  a phüsza-ból (fújtató; buborék)

Márpedig a buborékot az jellemzi, hogy előbb, vagy utóbb kidurran.

2011. december 8., csütörtök

Szellemi lepra

Márk 7:21  Mert onnan belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok,  Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság:  Mind ezek a gonoszságok belülről jőnek ki, és megfertőztetik az embert.
  • gonosz gondolatok κακός (kakosz) 1) rossz, gonosz, romlott, züllött, gyalázatos 2) rossz, káros, ártalmas 3) értéktelen, hitvány 4) alkalmatlan, ügyetlen, gyáva 5) főnévként (többesszám semlegesnem): bajok, szerencsétlenségek, viszontagságok, sérelmek διαλογισμός (dialogiszmosz) 1) okoskodás, számvetés, számítgatás, fontolgatás, meggondolás2) megvitatás, vitatkozás 3) kétely, aggodalmaskodás
  • házasságtörések: μοιχεία (moikheia) - házasságtörés
  • paráznaságok: πορνεία (porneia) - paráznaság, házasságtörés, fajtalanság, prostitúció
  • gyilkosságok: φόνος (phonosz) - gyilkosság
  • Lopások: κλοπή (klopé) - lopás
  • telhetetlenségek: πλεονεξία (pleonexia) 1) kapzsiság, mohóság, fösvénység, telhetetlenség 2) előny, fölény; (jogtalan, kicsalt) nyereség
  • gonoszságok: πονηρία (ponéria) - gonoszság, romlottság, hitványság
  • álnokság: δόλος (dolosz) 1) ravaszság, álnokság 2) csel, csapda, csalétek
  • szemérmetlenség: ἀσέλγεια (aszelgeia) 1) szemtelenség, arcátlanság 2) kicsapongás, féktelenség, bujaság
  • gonosz szem: πονηρός (ponérosz) 1) rossz állapotban lévő, ócska, haszontalan, hibás, silány 2) rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány 3) gyáva, férfiatlan 4) semleges nemű alak: gonosz dolog, gonoszság ὀφθαλμός (ophthalmosz) - szem; tekintet
  • káromlás: βλασφημία (blaszphémia) 1) rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás 2) istenkáromlás
  • kevélység: ὑπερηφανία (hüperéphania) - gőg, kevélység
  • bolondság: ἀφροσύνη (aphroszüné) - értelmetlenség, butaság, ostobaság, esztelenség
Ki tagadhatná, hogy ezek a tulajdonságok, vagy tettek előfordulnak az életében.
De Jézus ezek felett is úr, és király lehet.
És elősegíti a mi változásunkat abban, hogy mi Jézust követők legyünk.

Ez a cikk is érdekelhet!

2011. december 7., szerda

Még mindig az ÉLŐ vízről

Ma reggel szintén - mint néhány nap óta folyamatosan - az élő vízről elmélkedem.
Vajon mit jelent az élő víz?

Jézus több alkalommal beszélt róla. Pl. A samáriai asszonynak azt mondta, hogy ha ismerné Isten ajándékát, meg hogy kivel beszél, akkor ő kért volna tőle (mármint Jézustól) élő vizet.

élő -  ζάω  (dzaó)
1) él, életben van; életre kel
2) él, életét folytatja
3) él vmiből, vmin
4) éltet

Etimológia:  alapszó

A másik igét az Ezékiel könyvében olvastam. Egy folyóvá dagadt patakról szól, amiben rengeteg hal él, meg a parton lévő növényzet is dús. A fák havonta új termést hoznak, a levelüktől meg lehet gyógyulni. De az a rész, ahol nem tud a víz áramlani sós és élettelen lesz.:
Ez 47:9-12  És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségök lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement.  És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől Énegláimig: varsák kivető helye lészen; nemök szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel.  Mocsarai és tócsái pedig nem gyógyulnak meg, só helyei lesznek.  És a folyó mellett, mind a két partján mindenféle ennivaló [gyümölcs] fája nevekedik fel; leveleik el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizök onnét a szenthelyből foly ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók.
Érdemes utánaolvasni a Wikipédián, vagy az Origón, milyenek ezek a sós mocsarak.



2011. december 4., vasárnap

Mézeskalács, avagy igyál Jézust

 Egy nehezebb, és szárazabb időszak után ismét úgy érzem víz került a patakba.
Mint gyermekkorom egyik kedvenc meséjében, mikor a randa békakirály ráült a kút forrására, így nem tudott feltörni az éltető víz, de aztán jött a legkisebb fiú...
Márpedig a blogom címe nem véletlen János 738. Ez a János evangéliuma 7. rész 38. versére utal, miszerint:
Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.


Az elmúlt néhány nap, vagy inkább hét nem annyira ezt tükrözte.
A tegnapi mézeskalács sütéssel kezdődött minden. És azzal, hogy elkezdtünk erről beszélgetni Anitával. Szóba jöttek a nehézségek, a hétköznapi gondok, meg minden ilyesmi, aztán abban maradtunk, hogy hitben lenni jobb. Talán erre válaszként keltem jókedvűen, lendülettel meg ezzel az igével:   
A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben éljenek.
Na gondoltam akkor most ezt kikeresem, aztán felfegyverkeztem egy emberes adag tejeskávéval, meg a Bibliámmal, mondom akkor keressem csak meg! 
Ekkor azt mondja valaki a fejemben: János 7.
Én meg mondom magamban, nem hiszem, hogy ott van, az inkább a tizedik részben lehet, de ha már így volt akkor megnézem a hetedik részt.
Ha valaki szomjazik, jöjjön én hozzám, és igyon. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.  Ezt pedig mondja a Lélekről, amelyet veendők valának az ő benne hívők: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőíttetett meg.

2011. november 30., szerda

Műlégy projekt

Naná, hogy beszéltem vele. Mármint akit reggel említettem, hogy előre rosszul vagyok tőle.
Ma.
De sikerült mindenkinek jól megmondanom a magamét.
Na, ilyen is van. Azzal kezdődött, hogy reggel, midőn beléptem a munkahelyre, a frissen odaköltözött GMK-sok közé cseppentem. Én, mint jólnevelt  kislány köszönök - ELŐRE - négy pasinak. Nem hallották. Szegények... Úgy rájuk ordítottam, hogy vigyázzba vágták magukat, úgy köszöntek vissza meglepetten. Szerintem még most is cseng a fülük.
Előre megmondtam, hogy nem vagyok én műlégy.
Ennyit a cukkolásról.

Felháborodást Istennek - Avagy nem vagyok én műlégy...

Ne ijedj meg, nem azt akarom mondani, hogy háborodj fel Isten dolgain, hanem, hogy vidd elé azokat, amik-, (vagy akik) felháborítanak.
Mindazokat amik nap nap után befolyásolják a hangulatodat.
Van pl. olyan kollégám, aki annyira rossz természetű, hogy ahányszor beszélnem kéne vele, előre izgulok, mivel fog úgymond kifizetni.
De arra is rájöttem, hogy minden érzelmem, okoskodásom meg tud változni, ha annak a kezébe adom, aki képes rajta változtatni.
1Thess 5:9  Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által...
harag:  ὀργή  (orgé) - harag, indulat     Etimológia:  alapszó

2011. november 26., szombat

Kitől kérsz tanácsot?

Sok évvel ezelőtt élt egy király, aki mikor baleset érte tanácsot akart kérni, vajon meg fog-e gyógyulni?
Na de kitől? Ez nem volt mindegy:
2 Kir 1,16: Illés próféta így szólt hozzá: Ezt mondja az ÚR: Mivel követeket küldtél, hogy megkérdezd Baalzebúbot, Ekrón istenét, mintha Izraelben nem volna Isten, akinek az igéjét megkérdezhetnéd, azért nem kelsz föl az ágyból, amelybe lefeküdtél, hanem meg fogsz halni! Meg is halt az ÚRnak a szava szerint, amelyet Illés elmondott.
És a másik, ami elgondolkodtat: tudást, ismeretet adni / tanítani, és ez a rész János születéséről szól. Ezt prófétálta az apukája nyolcad napon, amikor is körülmetélték a fiúcskát.
Luk 1:77  És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatában.
Üdvösség:  σωτηρία  (szótéria)
1) szabadulás, megmenekülés, megmentés; üdvösség
2) biztonság, oltalom, védelem; épség, egészség
3) őrzés (hídé); karbantartás (úté, házé)
4) megtartás (törvényé)

Etimológia:  a σωτήρ  (szótér)
1) szabadító, megmentő, üdvözítő
2) védő, pártfogó; gyógyító

Etimológia:  a σῴζω  (szódzó) Az antik világban istenek ill. uralkodók jelzője
1) megtart, (biztonságban) megőriz
2) megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít
3) betart (ígéretet)
4) megtart (emlékezetében)
5) elrejt, titokban tart
passzív alak:
6) életben marad, tovább él
7) megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül
8) elmenekül, szerencsésen eljut vhová

Etimológia:  a szósz-ból (ép, egészséges; biztos)
(mondanám keresztelő János - görögben : βαπτιστής  (baptisztész)
- alámerítő, keresztelő, a Messiás előfutárának jelzője
Etimológia:  a  βαπτίζω  (baptidzó)
1) bemerít, alámerít, megkeresztel
2) rituális mosakodást végez
3) mediális alak: alámerítkezik, megkeresztelkedik)  

2011. november 21., hétfő

Határaim

 Csodás távlatok: A határaim térdre kényszerítenek.
Hogy ez rossz, vagy jó?
Érdekes dolog. Átélni rossz, mert úgy érzed meg van kötve a kezed. 
 Hogy hol vannak a határaim? Ott, ahol emberileg véget ért a hatalmam. Gyümölcsét tekintve jó, mert ahol a te erődnek vége, ott átadhatod Jézusnak a stafétát.
Ez a szellemes kép, pedig azért került ide, mert még ez a béna szellem is mindig így jött ki az üvegből: Mit parancsolsz kedves gazdám?

Luk 6:46-49  Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem művelitek, amiket mondok?  Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédeimet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló.  Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett alapot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült.  Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, aki [csak] a földön építette házát alap nélkül: amelybe beleütközvén a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása. 

Uram: κύριος  (küriosz)
1) vmin uralkodó, hatalommal rendelkező, vmire jogosult
2) legtöbb, legnagyobb
3) uralkodó, (római) császár
4) tulajdonos, gazda
5) Úr (Isten; Jézus)

Etimológia:  a kürosz-ból (hatalom, befolyás)


Van-e Jézusnak hatalma az életünk felett? 

Ez a cikk is érdekelhet: Lídia

2011. november 20., vasárnap

Happy and - ahogy mi képzeljük

 Valahogy azt gondoljuk, hogy mindig az a boldogság, ahogyan mi azt elképzeljük.
A betegek mind meggyógyulnak, a szegények dúsgazdagok lesznek.  Az a minimum, hogy a gyerekeik a legjobb ruhákban járnak, a legjobb sulikba, és hiper - szuper iPod- juk, vagy iPad-juk van.
Természetesen nem gondolom, hogy ez nem lehetséges, de azt az elképzelést is lehetségesnek tartom, hogy valaki nem gyógyul meg, nem gazdagszik meg. Nem megy férjhez, illetve nem nősül meg.
Pál apostol, aki Istennek elég fontos embere volt, így beszél erről:
Fil 4:11-13  Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.  Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.
Az egészségével kapcsolatban pedig így nyilatkozott:
2Kor 12:7-10  És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.  Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el [ez] tőlem;  És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. Annak okáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.
Vajon mazochista volt...?

Jézus pedig így: Ján 16:33  Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.
nyomorúság:  θλι̑ψις  (thlipszisz)
1) nyomás, szorítás
2) szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás

Etimológia:  a  θλίβω  (thlibó)
1) összeszorít, nyom
2) szorongat, gyötör, zaklat
3) passzív participium: szűk, keskeny

Etimológia:  alapszó

2011. november 17., csütörtök

Különbséget tenni a Szellemek között

Milyen lelkek / szellemi lények vannak? 
Kérdezem ezt az 1Kor. 12,10 alapján, mert nekünk különbséget kell tenni, időnként még a magunkban dolgozó szellemiségek között is.
1Kor 12:10  Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;
lelkeknek: πνευ̑μα  (pneuma)
1) szél, fuvallat
2) lélekzet, lehelet
3) szellem
4) szellemi lény; kísértet

megítélése: διάκρισις  (diakriszisz)
1) elválasztás, megkülönböztetés
2) döntés, ítélet
3) összekülönbözés, vita, viszály
1Ján 4:1- 3  Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.  Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;  És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus [lelke], amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.
Milyen szellemek vannak a Bibliában?

  • 1Móz 2:7 (HUN)   És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.
  • 4Móz 14:24  De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más lélek volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem őt arra a földre, amelyre bement vala, és örökségül bírja azt az ő magva.
  • 4Móz 27:18  Az Úr pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét a Nún fiát, a férfiút, akiben lélek van, és tedd ő reá a te kezedet. 
  • Bír 6:34  Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont...
  • 1Sám 16:14  És az Úrnak lelke eltávozott Saultól, és gonosz lélek kezdte gyötörni őt, [mely] az Úrtól [küldetett].
  • 1Kir 22:22  És felelt: Kimegyek és hazug lélek leszek.
  • Dán 6:3  Akkor ez a Dániel felülhaladta az igazgatókat és a tiszttartókat, mivelhogy rendkívüli lélek volt benne, úgy hogy a király őt szándékozik tenni az egész birodalom fölé.
  • Szent Lélek
  • Tisztátalan lelkek - Máté 12:43-45  Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt.  Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is.
  • Ézs 11:2  Akin az Úrnak lelke megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.
  • Ézs 28:6  És ítéletnek lelke... 
  • Máté 9,17: néma lélek
  • Máté 9,25: néma és siket lélek
  • Luk 4:33   És a zsinagógában vala egy tisztátalan ördögi lélektől megszállt ember, aki fennhangon kiáltott...
  • Luk 10:17  Visszatért pedig a hetven [tanítvány] örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által! 
ördögök:  δαιμόνιον  (daimonion) 1) démon, gonosz szellemi lény 2) istenség (pogány szemszögből) 
Sátán:   Σατανα̑ς  (Szatanasz) - Sátán, más néven ördög (diabolosz), Isten ellenfele, bukott angyali fejedelem 
  • Luk 13:11   És íme vala [ott] egy asszony, kiben betegségnek lelke vala tizennyolc esztendőtől fogva; és meg volt görbedve, és teljességgel nem tudott felegyenesedni.
  • Ján 14:17   Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. ((Ján 14:16)   (Ján 14:26)   (Ján 15:26)   (Ján 16:7)   (1Ján 2:1))
  • Apcs 8:7   Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyult.
  • Róm 8:9   De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
  • Róm 8:15   Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
szolgaság: δου̑λος  (dúlosz) - rabszolga (urának tulajdona, nem szabad ember. Jogi státusától eltekintve magas tisztséget tölthetett be)
fiúság (lelke): υἱοθεσία  (hüiotheszia) - örökbefogadás, fiúgyermekké fogadás
bizonyságot tesz:   συμμαρτυρέω  (szümmartüreó) - együtt tanúskodik

  • Róm 11:8   Amint meg van írva: Az Isten kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig.
  • 1Kor 2:11   Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely ő benne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.
  • 1Kor 4:21   Mit akartok? Vesszővel menjek-é hozzátok, avagy szeretettel és szelídségnek lelkével?
  • 1Kor 14:32   És a prófétalelkek engednek a prófétáknak;
Ez a cikk is érdekelhet: Ördögidézés

    2011. november 15., kedd

    HOGYAN SEGÍTSD ÁT GYERMEKED A NEHÉZ ÉVEKEN?

    • „Többet ér a bölcsesség a hatalomnál…” (Prédikátor 9:16)
      Tinédzser gyermeket nevelsz? Légy üdvözölve a nehéz években! Nincs veled semmi baj, csak éppen egy serdülő szülője vagy. Azt mondod: „De még csak tíz éves, ennek az őrületnek még nem kellett volna elkezdődnie”! Sajnálom, de a mai gyerekek hamarabb érnek! A pubertás már 10-12 éves korban elkezdődik náluk, és ahhoz, hogy jó szülő légy, nagyon fontos felismerni, hogyan működik ez a felgyorsult genetikai zűrzavar. Tehát íme, néhány hasznos információ:
      1) A régi módszerek közül néhány valószínűleg már nem működik. Ami a kisgyerekeknél működött, gyakran kudarcot vall a nagyobbaknál. Emlékszel arra az időre, amikor ha felemelted a hangod, hétéves gyermeked azonnal engedelmeskedett? Próbáld ki ugyanezt a hormonokkal feltöltött tizenéveseknél – és készülj fel a csatára! A tinédzserek kémiai működése szembeszáll a régi logikával, tehát tanuld meg, mi jön be nekik, imádkozz türelemért, és reagálj aszerint, ami működik, ne aszerint, ami nem! Ha úgy bánsz tizenévesekkel, mint a kisgyermekekkel, sehová sem fogsz jutni! 2) Ami nem jön természetesen, azt meg lehet tanulni! Azok a „példaértékű szülők”, akikről hallottál, vagy megértették ezt, és most jutalmul rövid időre eltávozást kaptak, vagy a nehezebb utat végigküzdve érdemelték ki rangjelzésüket. Ez nem könnyű. Úgy tanulod meg jól csinálni, hogy először szánalmasan csinálod, aztán egy kicsit jobban, aztán kéred Istent, hogy tegye meg, amire te nem vagy képes. És ő megteszi! 3) Az egyetlen megbocsáthatatlan vétked az, amit nem vagy hajlandó elismerni. A gyermekeid tudják, hogy nem vagy tökéletes, és képesek megbirkózni ezzel. Azt is tudják, milyen nagy dolog az, ha képes vagy ezt beismerni, és készek a megbocsátásra. Tehát felejtsd el, hogy a tökéletességet kellene példáznod; csak mutasd meg nekik alázatosan és építő módon, hogyan kell kezelni azt, amikor nem tökéletesek!
    • „Többet ér a bölcsesség a hatalomnál…” (Prédikátor 9:16)  Tisztelt Szülő! Te sokkal nagyobb hatással vagy a gyermekedre, mint bárki más! Azt mondod: „De úgy tűnik, alig figyel rám, mindig csak a barátaival foglalkozik”! A kortársaknak nagy a befolyásuk, és ha lekezelő vagy ítélkező vagy velük, akkor csak növeled a gyermekedre nehezedő negatív kortárs nyomást. Tizenéves gyermeked ellenállása nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem ért egyet a véleményeddel, vagy azt hiszi, hogy tévedsz, egyszerűen csak most szembesül két nagyon erős, életformáló, természetes irányzattal. Először, az egészséges társas fejlődéshez szüksége van a kortársakkal való kapcsolatokra. Azért, hogy a haverok „menőnek” tartsák, úgy tűnik, megpróbálja csökkenteni a te befolyásodat. Ne csinálj ebből személyes ügyet – ez nem rólad szól, hanem róla, és arról, hogy növekednie kell! Másodszor, a normális fejlődés során egyre közelebb jut a függetlenedéshez. Amikor valamiért visszavág, ez általában inkább emiatt van, és nem azért, mert lázad vagy alapvetően nem ért egyet veled. Ezek az Isten által tervezett hajlamok készítik fel arra, hogy „elhagyja apját és anyját…” és egy testté legyen valaki mással egész életére (ld. 1Mózes 2:24). A horgászat nyelvén szólva „engedsz a damilon, kockáztatod, hogy eltörik a bot, és elveszted a fogást”. Ismerd fel a serdülőkori fejlődés természetes áramlatát, és működj együtt vele, ne ellene! Próbáld úgy irányítani tizenéves gyermekedet, hogy segítesz neki abban, hogy építő módon tudja új függetlenségét kifejezni, és segíts neki ezt helyesen használni! Nem az a probléma, hogy te mit gondolsz, vagy hiszel, hanem, hogy mindezt hogyan kezeled le vele. Ha ésszerű, szerető, megerősítő, imádkozó és türelmes maradsz, az inkább együttműködést, semmint szembenállást fog hozni. Isten időzítése szerint idővel majd magáévá teszi értékrendedet, hitedet és magatartásformádat. „…még ha megöregszik, akkor sem tér el attól” (Példabeszédek 22:6).
    • „Többet ér a bölcsesség a hatalomnál…” (Prédikátor 9:16)  Ha komolyan gondolod, hogy meg akarod változtatni a gyermeked – akkor igyekezz azon, hogy te megváltozz! Mások megváltoztatása általában amúgy sem szokott sikerülni. A serdülők észreveszik az ilyen próbálkozásokat, mintha azt hallanák: „nem vagy elfogadható számomra”. Ezzel a módszerrel csak szabadságharcosokká tesszük őket, akiknek egyetlen célja, hogy ellenálljanak a megváltoztatásukra irányuló erőfeszítéseidnek. A legjobb módja a másik ember megváltoztatásának, ha megváltoztatod a módot, ahogyan bánsz vele. Ha változtatsz a te lépéseiden, az egész tánc megváltozik, mert a változásra reagálniuk kell. Ha nem működik az, amit csinálsz, hagyd abba, és csinálj olyan valamit, ami működik! Nem kell elsőre előállnod a tökéletes megoldással. Már azzal, hogy felhagysz az összetűzések fárasztó, frusztráló táncával, jobbá teszed környezeted hangulatát, csökkented a nyomást és az ellenállást, és segítesz módot találni egy hatékonyabb stratégiára. A folytonos nyaggatás csak azt éri el, hogy gyermekeid megkérdezik: „Miért mászol folyton rám?”, ez pedig csak eltereli figyelmüket a valódi problémáról. Ha sikerül csökkenteni a feszültséget, és közben éreztetni gyermekeddel, hogy értékes számodra, az növeli a siker valószínűségét. A serdülők agya egészen másképp működik. Nem őrültek, csak éppen egy rohamosan változó hormonháztartással próbálnak megküzdeni. Volt idő, amikor azt gondoltuk, hogy ötéves kortól az agy már nem változik. Mekkorát tévedtünk! Most már tudjuk, hogy a legkifinomultabb fejlődés a serdülőkor idején történik. Az alakulóban lévő tizenéves agyban önkéntelenül is elsülnek az idegsejtek, figyelmeztetés vagy tudatos okok nélkül, a gyermeket pedig olyan érzések borítják el, melyeket nem ért, és még nem tanult meg irányítása alatt tartani. Ezért viselkednek ésszerűtlenül, következetlenül, kiszámíthatatlanul és idegesítően. A te dolgod az, hogy próbáld megérteni ezt, és nyugtató hatással lenni rájuk. Az „őrület” elmúlik. Addig is imádkozd: „Többet ér a bölcsesség a hatalomnál…” (Prédikátor 9:16).

    A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

    2011. november 13., vasárnap

    Újjá-szülinap

     Jó, hogy újra eszembe jutott a téma, ugyanis kb. 7 héttel ezelőtt elraktam ezt a címet talonba a piszkozatok közé. Most, mikor újra előveszem az 1Péter 1, 23. alapján teszem: "mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által."  Talán egy régebbi kérdésemre válasz ez a sor, mert egy idő óta az a szakadék foglalkoztatott, ami a régi, és az új életünk között van. 
    Jézus ezt mondta Nikodémusnak:
    Ján 3:7  Ne csodáld, hogy azt mondtam neked: Szükség nektek újonnan születnetek.
    (Ha rákattintasz a kiemelt részre, elolvashatod párhuzamosan két másik fordításban is.) 
    Az 1Péter 1,23 előtt pedig ez áll: 1Pét 1,22 Miután lelketeket az igazságnak való engedelmeskedésen át szent tisztasággal megtisztítottátok arra, hogy a testvéreket képmutatás nélkül kedveljétek, szeressétek egymást szívből, megfeszülten...
    És itt eszembe jutott valaki. Valaki, Aki nekem szerethető, aki hiányzik, mert már rég találkoztunk. Akivel kapcsolatban kevés alkalommal lázadoztam atyám előtt, hogy már megint megbotránkoztatott, de annál több közös imánk volt. Aki nem tökéletes, és akivel kapcsolatban a saját tökéletlenségeink is nyilvánvalóvá váltak... Voltak vitáink, de egyszerűen tudtam, hogy a kapcsolat úgymond Isten helyeslésével találkozik. És szövetséget is kötöttünk, bizony. És mire ezt a néhány sort leírtam, bizony annyit sírtam, hogy a könnyek kimarták az arcomat, és egy másik nyelven imádkoztam, amit sajnos nem értek.
    De ne azért jöjjön vissza, mert én mondom, hanem, csak ha a közös apukánk így akarja.
    Az érzelmeket félretéve - bár nem megy, mert megállíthatatlanul jön, és jön - itt felsorolom azokat a részeket, amik az újszövetségben görögül tartalmazzák a "romolhatatlan" illetve némelyik a " romlandó" jelzőt. 
    ἄφθαρτος  (aphthartosz)- meg nem romló (lényegét vagy folytonosságát tekintve)
    Etimológia:  (fosztóképző) + a
    φθείρω  (phtheiró) származéka: 
    1) elpusztít, tönkretesz, lerombol, feldúl
    2) passzív alak: elpusztul, tönkremegy, elromlik; eltévelyedik, csábítás áldozatául esik
    Etimológia:  alapszó
    romlandó: φθαρτός  (phthartosz)
    - romlandó, múlandó, múlékony, pusztulásra ítélt

    Etimológia:  a φθείρω  (phtheiró)-ből, lásd mint fent.
    Róm 1:23   És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.

    1Kor 9:25   Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. 

    1Kor 15:52   Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. 

    1Tim 1:17   Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen. 

    1Pét 1:4   Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra, 

    1Pét 1:23   Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké. 

    1Pét 3:4   Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.

    2011. november 12., szombat

    Lídia

    Az alapige Márk 7/Máté 15.
    Nekem leghangsúlyosabb versei voltak:

     Márk 7:13  Eltörölve az Isten beszédét a ti rendelésetekkel, amelyet rendeltetek; és sok effélét is cselekesztek. - vagy máshol ugyanez: 
    Máté 15:6  És erőtelenné tettétek az Isten parancsolatát a ti rendeléseitek által.
    Egyik helyen az eltörlés, másik helyen az erőtlenné tevés kifejezés szerepel, de mindkettőnek a görög fordítása: ἀκυρόω  (aküroó)
    - érvénytelenít, hatálytalanít; semmibe vesz; megsemmisít

    Etimológia:   κυρόω  (küroó)
    - megerősít, hitelessé / jogerőssé tesz

    Etimológia:  a kürosz-ból (hatalom, befolyás)

    Van min gondolkoznunk, hogy hányszor helyeztük hatályon kívülre Isten beszédét.

    Ja, még valami: Az ÚR kifejezés görög megfelelője: κύριος  (küriosz)
    1) vmin uralkodó, hatalommal rendelkező, vmire jogosult
    2) legtöbb, legnagyobb
    3) uralkodó, (római) császár
    4) tulajdonos, gazda
    5) Úr (Isten; Jézus)

    Etimológia:  a kürosz-ból (hatalom, befolyás)

    2011. november 9., szerda

    Hol a lámpa?

    Az ember vak, és egyre nagyobb és nagyobb gonoszságokat követ el, mert valami hajtja.
    Olyan valaki jutott eszembe, amilyen én is voltam, és ma is lehetnék, ha nem kapnék ,,igazi" vezetést.
    Napokban beszélgettem egy barátommal. Elmesélte milyen módon vakította meg teljesen a pénz szeretete, és azért hazudozott a kollégáinak. Mentségeket talált lopásokra és mindenféle gusztustalan tettére.
    Olyan módon vagyunk kiszolgáltatva a kívánságainknak, hogy az félelmetes. Azt látjuk, amit látni vágyunk.
    Idézek egy oldalról:
    Az egész Ószövetségben nincs is olyan szó, amely fedné a „törvény” mai fogalmát (ld. Keresztyén Bibliai Lexikon, „törvény” címszó). A leggyakrabban használt szó a tóráh, eredetileg útmutatást, tanítást jelent. Egy olyan igéből képzett szó, amelynek jelentése: célozni, irányt mutatni, tanítani. Isten igéje irányt mutat nekünk, hogy el ne tévedjünk. Az útmutatás élő, eleven.
    Péld 11:14  Ahol nincs vezetés, elvész a nép; a megmaradás pedig a sok tanácsos által van.
    Hós 4:6  Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról.
    De van egy lehetőség. Élhető életet, valódi vezetést kínál Isten a beszéde által és a Lelke által.
    Ézs 11:1- 4  És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál növekedik.  Akin az Úrnak lelke megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.  És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik:  Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent.

    2011. november 8., kedd

    Gyógyítás, ördögűzés

    Elkezdem megvizsgálni Jézus gyógyításait, szabadításait.
    Luk 13:11-13  És íme volt ott egy asszony, kiben betegségnek lelke volt tizennyolc esztendőtől fogva; és meg volt görbedve, és teljességgel nem tudott felegyenesedni.  És mikor azt látta Jézus, előszólította, és monda néki: Asszony, feloldattál a te betegségedből!  És reá veté kezeit; és azonnal felegyenesedék, és dicsőíté az Istent.

    betegség: ἀσθένεια  (asztheneia) - gyengeség, erőtlenség (fizikai vagy erkölcsi)
    lelke:  πνευ̑μα  (pneuma) 1) szél, fuvallat 2) lélekzet, lehelet 3) szellem 4) szellemi lény; kísértet

    Luk 4:31-36  És leméne Kapernaumba, Galilea városába; és tanítja vala azokat szombatnapokon.  És csodálkozának az ő tudományán, mert beszéde hatalmas vala.  És a zsinagógában vala egy tisztátalan ördögi lélektől megszállt ember, aki fennhangon kiálta,  Mondván: Ah, mi közünk hozzád názáreti Jézus? Jöttél, hogy elveszíts minket? Ismerlek téged ki vagy: az Istennek ama Szentje!  És megdorgálá őt Jézus, mondván: Némulj meg és menj ki ez emberből! És az ördög azt a középre vetvén, kiméne belőle, és nem árta néki semmit.  És támada félelem mindenekben, és egymással szólnak és beszélnek vala, mondván: Mi dolog ez, hogy nagy méltósággal és hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek és kimennek?
    tisztátalan: ἀκάθαρτος  (akathartosz)- szennyes, tisztát(a)lan, feslett


    ördögi: δαιμόνιον  (daimonion) 1) démon, gonosz szellemi lény 2) istenség (pogány szemszögből)


    lélek:  πνευ̑μα  (pneuma) 1) szél, fuvallat 2) lélekzet, lehelet 3) szellem 4) szellemi lény; kísértet


    megszállt: ἔχω  (ekhó)
    1) tart, megfog, megragad
    2) birtokol, birtokában tart, hatalmában van, van neki
    3) gazdag, vagyonos
    4) irányítása alatt tart, igazgat; alá van neki rendelve, rendelkezésére áll
    5) birtokba vesz, elfoglal, megszerez
    6) elfog, meglep (érzés, indulat, álom stb.)
    7) visel, hord
    8) tartalmaz, magába foglal
    9) tud, bír, képes; ért
    10) megtart, megvéd; fogva tart
    11) magában foglal, tartalmaz; előidéz, okoz
    12) tekint / tart vmilyennek / vkinek
    13) kifogása, ellenvetése van
    14) vmilyen korú, vhány éves (szó szerint: X évvel rendelkezik)
    15) történik, viselkedik, vmilyen állapotban van
    16) vhogyan van / áll a dolog / helyzet
    17) mediális alak: részesedik vmiben, kapcsolatos vmihez, összefügg vmivel
    18) mediális alak: szomszédos, határos, következő 

    Wikipédia

    2011. november 7., hétfő

    Adj egy esélyt Istennek!

     Nem tetszik, amit magam körül látok.
    Ahogy a Bibliában van írva, telve vagyunk ,,napkeleti erkölcsökkel".
    ,,Ha nincs pénzed, egészséged, gyereked, békességed, csak gyere, majd mi adunk" - ígéri a hamis (isten igazságait nélkülöző) szellemiség.
    Nem értem hogy lehet, hogy Jézus annyi helyen elmondta, megígérte a csodákat, mi pedig nem gyakoroljuk.
    Mégis ott állsz a válaszútnál, mikor hétköznap eléd vetődik egy ember, aki beteg, vagy nélkülöz. És nem adsz esélyt Istennek imával, hogy csodát tegyen, hogy használjon. 
    János 14:12  Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.  És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.  Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.
     Ennek melyik része nem érthető? Muszáj leszünk lassan elhinni, hogy vannak még csodák.

    2011. november 4., péntek

    Ezt aztán le nem mosod vízzel!


    12-én Lídia konferencia. Gondoltam átolvasom a megadott témát, és kicsit elmélyülök benne.
    Az jutott eszembe, hogy nem nyugtathatjuk agyon a lelkiismeretünket a külsőségek betartásakor / betartatásakor.
    Jézus szerint a belsőnket kell megtisztítani. (Na nem kell megijedni, nem szervezek én itt valami tisztítókúrát tetemes összegekért.)
    Mindenki a saját indulatait tudja csak megtisztítani természetesen. A másét én nem is tudnánk, arra egyedül Isten képes.
    Nézd meg a keresztes háborúkat.
    Vajon attól, hogy törvénybe adták a keresztséget, megtértek az emberek? Nem, mert nem a szívük fordult Isten felé. Persze voltak köztük olyanok, akik megtértek.
    Márk 7:21- 23 Mert onnan belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok, Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság: Mind ezek a gonoszságok belülről jőnek ki, és megfertőzik az embert.
    • gonosz gondolatok κακός (kakosz) 1) rossz, gonosz, romlott, züllött, gyalázatos 2) rossz, káros, ártalmas 3) értéktelen, hitvány 4) alkalmatlan, ügyetlen, gyáva 5) főnévként (többesszám semlegesnem): bajok, szerencsétlenségek, viszontagságok, sérelmek διαλογισμός (dialogiszmosz) 1) okoskodás, számvetés, számítgatás, fontolgatás, meggondolás2) megvitatás, vitatkozás 3) kétely, aggodalmaskodás
    • házasságtörések: μοιχεία (moikheia) - házasságtörés
    • paráznaságok: πορνεία (porneia) - paráznaság, házasságtörés, fajtalanság, prostitúció
    • gyilkosságok: φόνος (phonosz) - gyilkosság
    • Lopások: κλοπή (klopé) - lopás
    • telhetetlenségek: πλεονεξία (pleonexia) 1) kapzsiság, mohóság, fösvénység, telhetetlenség 2) előny, fölény; (jogtalan, kicsalt) nyereség
    • gonoszságok: πονηρία (ponéria) - gonoszság, romlottság, hitványság
    • álnokság: δόλος (dolosz) 1) ravaszság, álnokság 2) csel, csapda, csalétek
    • szemérmetlenség: ἀσέλγεια (aszelgeia) 1) szemtelenség, arcátlanság 2) kicsapongás, féktelenség, bujaság
    • gonosz szem: πονηρός (ponérosz) 1) rossz állapotban lévő, ócska, haszontalan, hibás, silány 2) rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány 3) gyáva, férfiatlan 4) semleges nemű alak: gonosz dolog, gonoszság ὀφθαλμός (ophthalmosz) - szem; tekintet
    • káromlás: βλασφημία (blaszphémia) 1) rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás 2) istenkáromlás
    • kevélység: ὑπερηφανία (hüperéphania) - gőg, kevélység
    • bolondság: ἀφροσύνη (aphroszüné) - értelmetlenség, butaság, ostobaság, esztelenség

      Van nekünk egy kiscicánk. Igazi ösztönlény. Mindent játéknak tekint. Próbáltam lefogni, mikor hajnalok hajnalán - nem kis zajt csapva - nekiállt játszani mindennel, amit talált. Olyan erővel bújt ki a kezeim közül, amit nem néztem volna ki belőle.
      Amíg belülről nem gondolja másként, hiába fogom le. 






    2011. november 3., csütörtök

    Ördögidézés / Ártatlan tréfa?

    Kisebbik lányom azzal jött haza az iskolából, hogy egyik kis barátnője valamiféle mágiát gyakorolt, és ebbe be akarta vonni még többjüket is. A varázslat lényege kb., hogy éjfél körül ki kell mondani háromszor egy bizonyos elhunyt személy nevét, aki akkor megjelenik, és nem is tudom pontosan mit fog csinálni.

    A jóslás, a varázslás, a mágia - mind Isten ellen való bűn. Pontosan azt célozza, hogy gonosz szellemek igénybevételével jusson valaki előbbre.
    1. 5Móz 18:10-12 Ne találtasson te közötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; Se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző; Mert mind útálja az Úr, aki ezeket műveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.
    2. Ézsaiás 45:11 Így szól az Úr, Izraelnek Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, ...
    3. Jel 22:15 De kinn maradnak (a mennyországból) az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot.
    bűbájosok: φάρμακος (pharmakosz)
    - varázsló, boszorkány, méregkeverő
    Etimológia: a farmakon-ból (gyógyszer, kábítószer, varázsszer)

    Hitünk szerint van Az Atya, Fiú, Szentlélek mellett egyéb (idegen)istenek, szellemi lények. A szellemvilág olyasmi, amit nem látunk. Angyalok, démonok, szellemek.
    Erről bőséges tanítást kapunk az ó-, és újszövetségben. DE NEM MINDEGY KI ELŐTT HÓDOLUNK BE, ÉS KINEK A SEGÍTSÉGÉT KÉRJÜK.
    Pál így ír erről:
    Fil 2:10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
    Beszél a Biblia több helyen ,,tisztátalan lelkekről:

    Márk 1:23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan lélek volt, és felkiáltott...
    Márk 3:11 A tisztátalan lelkek is, mikor meglátták vala őt, leborultak előtte, és kiáltottak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.
    Márk 5:2 És amint a hajóból kiment, azonnal elébe ment egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan lélek volt,
    Luk 4:33 És a zsinagógában vala egy tisztátalan ördögi lélektől megszállt ember, aki fennhangon kiált
    tisztátalan: ἀκάθαρτος (akathartosz) - szennyes, tisztát(a)lan, feslett
    ördögi: δαιμόνιον (daimonion) 1) démon, gonosz szellemi lény 2) istenség (pogány szemszögből)
    Mindezek fényében kíváncsi vagyok, hogy ha mindezeket a dolgokat tudnák az emberek, vajon igénybe vennék-e ezeket a szolgáltatásokat?
    Na most nem akarok kétségek között hagyni senkit. Ha valaha ilyesmit tett, azt Isten előtt el kell ismerni bűnnek és meg kell tagadnia.
    1Ján 1:9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.
    (Vajon ez a cikkben szereplő valaki kinek az unszolását hallotta belülről?)
    2Ján 1:7 Mert sok hitető (csaló) jött e világra, akik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak (messiás). Ez a hitető és az antikrisztus.
    Ez a cikk is érdekelhet: Szellemek megkülönböztetése

    2011. október 31., hétfő

    Van, mikor nem nekem kell változnom

    Jó hírem van.
    Nem mindig nekünk kell változni!

    A történet a következő:
    X éve járunk ugyanabba a gyülibe. Mikor megtértem, éreztem, hogy megtaláltam a szellemi otthonom. Azóta sincs ez másként.
    "Végre a tökéletes emberek közé járok, itt nincs rossz reakció, itt lehet tanulni, stb" - sóhajtottam fel. A gyerekek kicsik, cukik, szuper aranyosak voltak. Azóta eltelt pár év. Immár nagyobbak, kamaszodnak, be-be szólnak, hisztiznek, hogy nincs kedvük ehhez-ahhoz.
    És akkor jönnek a testvérek, és kérdezik:
    • Miért van kifestve?
    • Miért riheg-röhög?
    • Miért oly rövid a szoknyája?
    • Miért szaladgál?
    • Miért játszik mobiltelefonnal?
    • ....
    Számtalan kérdés, ami bennem is mind felmerül.
    Mégis látom, hogy a gyermek - aki amúgy is a hormonjaival küszködik - konkrétan KIAKAD. Te pedig kezelheted a sebeket, amit a testvérek okoztak.
    Igazából az lenne a kérdés : Mit vár Isten -
    • Tőlem
    • A tesótól
    • A gyerektől?
    Mindhármunktól ugyanazt: Maradjunk szeretetben! Nyilván mindegyikünktől a saját szintünkön.
    Ám az emberben erős a késztetés: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!
    Az a hírem van, hogy ez Isten privilégiuma. És ő nem az Én-, hanem az Ő Saját képmására szeretné az embert formálni.
    1Ján 4:16 Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.

    Megtalálni magunkat

    Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...