Mostanában sokat gondolkodtam, hogy mi az, ami igazán hiányzik az életemből. Mármint a közelmúltban.
Sokáig hiányoltam régi önmagam, a lelkesedést, a mindig optimizmust, a reményt és az örömöt. Tiszta kamaszkor! Az ember csak néz, hogy mi a fenéért érez bizonyos dolgokat máshogy, miért áll másképp az emberekhez?
Tegnap leesett a tantusz. Az a baj, hogy nem termem a Lélek gyümölcsét. Pedig szeretem, Nyomokban még tartalmazom, sokak szerint még így is az átlagosnál nagyobb mértékben, de nekem ez kevés.
A Szentlélek pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom.
Pál levele a galatákhoz 5:22-23 EFO
Ugyanez Message fordításból visszamagyarítva:
De mi történik, ha Isten módján élünk? Ajándékokat hoz az életünkbe, ugyanúgy, ahogyan a gyümölcsök a gyümölcsösökben jelennek meg – olyan dolgokat, mint a mások iránti vonzalom, az élettel való bőség, a nyugalom. Kialakítjuk magunkat a dolgokhoz való ragaszkodásra, az együttérzés érzését a szívünkben, és azt a meggyőződést, hogy az alapvető szentség áthatja a dolgokat és az embereket. Úgy találjuk magunkat, hogy lojális kötelezettségeket vállalunk, nem kell erőlködnünk az életben, képesek vagyunk okosan rendezni és irányítani energiáinkat. A legalizmus tehetetlen ennek előidézésében; csak az útjában áll. Azok között, akik Krisztushoz tartoznak, minden, ami a saját útunk eléréséhez és a mások által szükségszerűnek nevezett dolgokra való esztelen reagáláshoz kapcsolódik, végleg el van ölve – keresztre feszítve.
Galata 5:22-23 MSG
