,,Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra" Mondja az ember időnként a saját meggyőződéséből. Na nem a gyereknevelésről beszélek, ahol szintén nem biztos, hogy a saját képünkre kell formálni őket, hanem a hétköznapokról, amikor is látókörünk nagyságához mért elképzeléseink vannak. Ha kocka látókörünk van, és valaki nem képes beleférni, akkor megpróbáljuk őt belepasszírozni - hogy olyan legyen, mint én. Pedig ha Isten akarta volna, akkor olyanná tehette volna, mint én. De Ő nem az én-, hanem az Ő képmására teremtette az embert.
Vajon mi motiválhatja az embert ilyenkor?
