Keresés ebben a blogban

2018. április 29., vasárnap

Ószövetség

Lucas Cranach d.J. - Reformationsaltar, St. Marien zu Wittenberg, Predella
Tegnap nagyon megérintett ez a festmény, amit egy ószövetség óra keretein belül mutatott tanárunk Marton Zsolt.
Egy pár gondolata ezzel kapcsolatban a teljesség igénye nélkül:

  • A prédikátor Krisztuson keresztül néz a gyülekezetre.
  • A gyülekezet Krisztuson keresztül néz a prédikátorra.
  • A megfeszített Jézus nem a falon,kép-, avagy szobor formában van, hanem élethűen és valóságosan van jelen.
  • Középen áll.

2018. április 25., szerda

Kérj, de ne keveset!

Köszi Zsozsó a vasárnapit, talált, süllyedt. Vagyis inkább emelkedett. Már a hangulatom.
Lol
Miért a cím? Mert van a Bibliában egy történet, (erről is szólt a fent említett), mikor szegénység idején annyi olajat fakasztott Elizeus, hogy nem győzték töltögetni. Ehhez kellettek az edények, amiből a tulajnak kérnie kellett, de nem keveset. A linken olvasható.
Szóval:
Többször is visszautasítottam már a középkorú jelzőt, mer` hol van még a hatvanadik év!
Példabeszédek 3.
Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
vésd szívedbe parancsaimat,
2 mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
jólétet és békességet hoznak neked!
3 A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
kösd magadra, mint nyakláncot,
vésd a szívedbe őket!
4 Akkor Isten és az emberek
egyaránt szeretni fognak, és megbecsülnek.
Nna kérem, mikor is leszek középkorú?

2018. április 23., hétfő

Ellenszer kígyómarásra, avagy mennyire szeretjük a világosságot?

 Kissé bánkódtam az elmúlt napok kígyómarásai miatt, de azt tanultam, hogy ne aggódjak, hanem hálásan imádkozzak. (Filippi 4, 6-7)
Kb 20 kígyómarásról tudok a környezetemben csak a múlt héten. Súlyos és mély sebekről.
Hát, akkor nincs más hátra, mint előre!
A következő pár mondat Jézus Nikodémussal folytatott beszélgetéséből van:
 Ahogyan Mózes fölemelte a rézkígyót a pusztában,[c] úgy fogják az Emberfiát is fölemelni, hogy aki hisz benne, az örökké éljen. Mert Isten úgy szerette az embereket, hogy az egyszülött Fiát adta oda cserébe értük, hogy aki hisz a Fiában, az ne pusztuljon el, hanem örök életet kapjon. Isten nem azért küldte a Fiát az emberek közé, hogy elítélje őket, hanem azért, hogy a Fiú közreműködésével megmenekülhessenek. Aki hisz a Fiúban, azt nem fogják elítélni. De aki nem hisz benne, az máris elmarasztaló ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Az ítélet pedig ez: a világosság eljött az emberek közé, de ők jobban szerették a sötétséget, mert gonosz dolgokat tettek. Ugyanis, akik gonosz dolgokat tesznek, azok mind gyűlölik a világosságot, és nem jönnek ki a világosságra, nehogy a tetteik gonoszsága lelepleződjön. Aki viszont az igazságot követi, és azt teszi, ami helyes, az kijön a világosságra, hogy nyilvánvaló legyen: ezeket a dolgokat Isten tetszése szerint és Isten által tette.”

2018. április 16., hétfő

Pénteki

  A Máté 17, 24-27-ig olvastuk, és engem nagyon boldoggá tett az, hogy Jézus közismertebb csodája mellett ott volt egy másik, hatalmas csoda, tudniillik, hogy még mielőtt Péter megszólalt volna, Jézus tudta miről beszélt kint a tömegben. Válaszolt a ki sem mondott kérdésre.
Szívmelengető, megnyugtató, felemelő csoda. <3

24 Egyszer Jézus és a tanítványai Kapernaumba érkeztek. Péter ott adószedőkkel találkozott, akik a Templom számára gyűjtötték az adót: fejenként két drachmát. Megkérdezték Pétert: „Mesteretek nem fizeti a templomadót?”
25 „Dehogynem!” — válaszolta Péter. Azután bement a házba, de még mielőtt megszólalt volna, Jézus megkérdezte: „Simon, mit gondolsz? A földi királyok kitől szednek vámot és adót? A saját népüktől, vagy az idegenektől?”
26 „Természetesen az idegenektől!” — felelte Péter.
„Ezek szerint a saját népüknek nem kell adót fizetniük — mondta Jézus. — 27 De hogy fel ne háborítsuk őket, menj ki a tóhoz horgászni. Amikor kifogod az első halat, nyisd ki a száját, és egy négydrachmás ezüstpénzt találsz benne. Add oda az adószedőknek értem és érted!”

2018. április 14., szombat

Szorongatva

 Jó alkalom volt tegnap a Keresztény identitás csoporttal.
Mindig csak lesek, hogy mi emberek hányféle módon vagyunk gondok és szorongattatások között. Nincs két egyforma közöttünk.
A gondom az az, hogy ugye a könyv az elején könnyebbnek tűnt, de most ismét előszedte a szabályokat, meg a parancsokat, nehéz itt okosnak lenni.
Amire eljutottam és amit lefixálhatunk, az az, hogy:
  • Isten tud békességet adni akkor is, ha valami nem úgy történik, ahogyan elterveztük. Ez az igazi salom.
  • A parancsolatok jók és nem nehezek.
  • Gyönyörködés közben fogjuk a legjobb megoldásokat megkapni. Kell ennél jobb? (lásd a képen)
  • Szorongatások vannak, erre nézve csak elég megkeresni az Újszövetségben a szót, máris eloszlik minden kétségünk. (lásd lent)
  • Felnézünk Jézusra. Ő a mi érckígyónk, mert minket bizony megmartak. (János 3,14-16)

szorongatás: θλι̑ψις  (thlipszisz) (Máté 13:21 Máté 24:9 Máté 24:21 Máté 24:29 Márk 4:17 Márk 13:19 Márk 13:24 Ján 16:21 Ján 16:33 Apcs 7:10 Apcs 7:11 Apcs 11:19 Apcs 14:22 Apcs 20:23 Róm 2:9 Róm 5:3 Róm 8:35 Róm 12:12 1Kor 7:28 2Kor 1:4 2Kor 1:8 2Kor 2:4 2Kor 4:17 2Kor 6:4 2Kor 7:4 2Kor 8:2 2Kor 8:13 Ef 3:13 Fil 1:16 Fil 4:14 Kol 1:24 1Thess 1:6 1Thess 3:3 1Thess 3:7 2Thess 1:4 2Thess 1:6 Zsid 10:33 Jak 1:27 Jel 1:9 Jel 2:9 Jel 2:10 Jel 2:22 Jel 7:14 )
1) nyomás, szorítás
2) szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás
Etimológia:  a θλίβω  (thlibó)-ból
θλίβω  (thlibó)
1) összeszorít, nyom
2) szorongat, gyötör, zaklat
3) passzív participium: szűk, keskeny
Máté 7:14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Márk 3:9 És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt.

2Kor 1:6 De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az], mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az]. És a mi reménységünk erős felőletek.

2Kor 4:8 Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;

2Kor 7:5 Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi testünknek, sőt mindenképpen nyomorogtunk; kívül harc, belől félelem.

1Thess 3:4 Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve; amint meg is történt, és tudjátok.

2Thess 1:6 Mert igazságos dolog az az Isten előtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak.

2Thess 1:7 Néktek pedig, akik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival.

1Tim 5:10 Akinek jó cselekedetekről bizonysága van; ha gyermeket nevelt, ha vendéglátó volt, ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos vala.

Zsid 11:37 Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve,

2018. április 9., hétfő

Sűrű napok

 A tegnap nem volt ingerszegény nap nekem. Javarészt jó dolgok, ámbár a Szilvivel megnézett Mária Magdolna c. mozifilm a kellemes együtt töltött időn kívül nem hozott nagy élményt.
Hogy mégis egy szuper (legszuperebb) dolgot említsek: A SALOM. (Itt már írtam róla).
Győző bácsi pár mondata szíven ütött ezzel kapcsolatban. Az igehirdetés Jézus megjelenéséről szólt feltámadása után a tanítványok között. Próbálom visszaadni:

  • A békesség / salom / eiréné azt is jelenti, hogy Isten a beteljesületlen vágyaink okozta gyötrelem fölött is békességet ad. Isten ezt mindenkinek kész adni, csak el kell fogadni Tőle.
  • Tamás hitetlensége nem biztos, hogy dicséretes, másfelől nagyon is kívánatos. Ő maga akart találkozni Jézussal Jézus pedig van olyan alázatos, hogy találkozik mindenkivel, aki erre kéri.

Bemmmm!  Ha pár mondatot kiemelnék a tegnapból, ez lenne az.
És íme az igerész:
János 20, 19-31 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.
Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”
 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”
Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”
 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”
 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”
 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben.  Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.

2018. április 5., csütörtök

Mára

 Nem mindig vagyok képes engedni, hogy Isten babráljon a szívemmel, de pár napja mégis hagyom, hogy azt tegye vele amit csak akar.
Hogy mi akadálya lehet bennem az Ő tisztító munkájának?
  • Csüggedés,
  • Reménytelenség
  • Megkövültség,
  • Harag, engesztelhetetlenség, (persze, hogy nekem van igazam!)
  • Büszkeség.
 Sok szóra csodálkoztam rá, pl, hogy SEGÍTŐTÁRS. Hogy ez volt az alapvető elképzelés már a teremtéskor. Isten sokféle lényt felsorakoztatott, de egyik sem volt megfelelő, aztán elaltatta Ádámot, hogy kivegyen belőle valamit, ami aztán a segítőtársaként funkcionáljon tovább.
Ez a kifejezés visszaköszönt a Pédabeszédek könyvében is a 31, 11-12-ben:  Férje teljesen megbízik benne, semmiben nem lát hiányt, mert felesége mindig erősíti, bátorítja, soha nem fordul ellene.
Aztán ugye amit Jézus is megemlít, hogy a kettőből egy lesz házasságkötéskor, és végül a képen lévő ige is. Lásd:
Egyenlőre ennyit...

2018. április 3., kedd

Imádkozó feleségek

  Mennyire szokatlan mai napság, hogy egy feleség bármit is tehetne a férjéért azon kívül, hogy igyekszik boldoggá tenni, jókat főzni neki, barátságos-, tiszta otthont biztosítani számára, jókat szexelni vele, stb. (Legalábbis mostanság barátnőim életében mintha azt látnám, hogy arra vágynak, hogy a férjeik körülugrálják őket. Természetesen nincs kifogásom az ellen, hogy egy férfi gyengéd legyen a feleségével, sőt...!)
Ezek mind jó dolgok, de imádkozni azért, hogy az Atya segítse őt a mindennapokban, ez sokkal több az előzőeknél.
Nem mondom, hogy az elsőket mindig maradéktalanul betöltöttem, bőven hagytam a kegyelemnek kipótolnivalót, de most ismét végig fogom imádkozni néhány barátommal a könyvet, amit Stormie Omartian írt a témában.
Istenem, segíts meg minket ebben, hiszen segítőtársnak adtál bennünket a férjeink mellé!

2018. április 1., vasárnap

3 dolog

Nagyképű gondolat azt hinni, hogy bárkit érdekelnek a gondolataim, most mégis blogra vetem őket.
Tehát 3 gondolat:

  1. Egy régi kérdésemre adott választ az 1 Korintus 2, 8 A világ felett uralkodó hatalmasok közül senki sem ismerte fel ezt a bölcsességet. Hiszen, ha felismerték volna, nem ölték volna meg a kereszten a Dicsőség Urát, Jézust. Az volt ugyanis a kérdésem, hogy vajon tudatlanságból követték el a Messiás megölését, avagy szándékos volt. Valaki erre a kérdésemre azt a választ adta, hogy direkt csinálták és ez számomra rendkívül nyugtalanító volt.
  2. Ez a töredék jutott eszembe tegnap: "a világ legyőzve áll alattam". ....Van ilyen egyáltalán a Bibliában? Igen, jelentem megtaláltam, a János 16, 30-ban. Csia fordításban.
  3. Többé ne...! Vagyis Jézus egyszer kétszer mondott olyat, hogy többé ne vétkezz. Vajon megtartották ezt azok, akiknek mondta? Kiszedegettem pár helyet, ahol szerepel ez: "Többé ne...". Görögül: μηκέτι  (méketi) - már ne(m), többé ne(m), tovább ne(m), ezentúl ne(m) 

Máté 21:19 És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszáradt.

Ján 5:14 Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!

Ján 8:11 Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!

Róm 6:6 Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:

Róm 14:13 Annakokáért egymást többé ne kárhoztassuk: hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátokfiának ne szerezzetek megütközést vagy megbotránkozást.

2Kor 5:15 Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettök meghalt és feltámasztatott.

Ef 4:14 Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;

Ef 4:17 Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában,

Ef 4:28 Aki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.

1Pét 4:2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...