Keresés ebben a blogban

2018. július 19., csütörtök

A gyógytorna


Fájdalmas dolog, ha becsípődik egy ideg a derekunkban. Teljesen megakadályoz a mozgásban. Mindenben korlátoz. Mit tehetünk? Ott van pl a gyógytorna, ha már tudsz annyira mozogni. Mégis milyen gyakran kéne csinálni? -kérdeztem egy munkatársamat, aki gyakorlott a kérdésben. Minden nap. ...hangzott a válasz. Tudniillik, hogy a gerincoszlopot támogató izmok megerősödjenek és tartsák a testünket, plusz a gerincoszlopban futó idegek biztosan maradjanak a helyükön és a porckorongok között ne türemkedjenek ki. Nnna, ez lehet, hogy egy anatómiai hülyeség, de nem értek hozzá. Én valahogy így értettem meg.
 Vontam egy párhuzamot a lelki / szellemi élet és eközött, és megállapítottam, hogy bizony azt sem lehet jobban elhanyagolni, különben a szellemi gerincünk sem tudja majd megtartani a szellemünket.

2018. július 18., szerda

Csak így, kettesével

 Az ember lánya időnként térdre kényszerül, ezalatt  frankón lehet youtubeozni, olvasgatni, tanulni. Miután a mellékhelyiség megközelítése fél óráig tartott, nem azért, mert olyan messze van, hanem mert centinként jutottam közelebb a lumbágóm miatt. Megtanultam, hogy felkelni az ágyból nem is annyira magától értetődő, sőt megfordulni jobb oldalról balra adott esetben órákig tarthat.
Most egy gondolatot kiemelnék, azokból, amit hallottam/olvastam:


Ezt olvastam




2018. július 12., csütörtök

Emlékek

 Egy történet a héten összetörte a szívemet, és arra gondoltam megosztom, bár nagyon mély és intim, de talán elmond valamit az emberről, az egyéni tragédiákról, életutakról.
Apukám gyermekotthonban nőtt fel az anyukája korai halála miatt. Hetedmagával került állami gondozásba, mert édesapja újranősült, és az új ara nem vállalta a gyerekeket. Erről sajnos nem sokat tudok, úgyhogy címszavakban ennyi.
Anyukám mesélte ezt most nekem és napok óta nem tudok sírás nélkül a következőkre gondolni:
Apuék összeházasodtak, megszületett nővérem, én meg pocakban voltam, mikor is apu csinált valamit, ami miatt anyai nagyapám el akarta zavarni a háztól.
Apa térdenállva , kezeit összetette és úgy könyörgött, hogy ne szakítsa el a családjától. Így történt, hogy én apuékkal nőhettem fel, megtapasztaltam, hogy milyen, ha felkap és megpörget, vagy éppen barackot nyom a fejemre. Olykor megcsipentette az arcomat a mutató és a középső ujját behajlítva csupa szeretetből. Szétcsikizett, dögönyözött, szeretett minket. Néha elnáspángolt, de nagyon finoman és csakis féltésből.
Itt nem arról van szó, hogy az emlékek megszépítették a múltat. Tökéletesen emlékszem az árnyakra is, de mindig tudtam, hogy apu nagyon szeretett minket, csak volt olyan, hogy eltakarta előlem valami.
És elgondolkodtam azon, hogy milyen apróságon múlhat, hogy valaki családban nőhet fel. Cseppet sem magától értetődő.
Hálás vagyok érte.

2018. július 10., kedd

2

 Két dolog volt ma reggel, amiről érdemes szólnom. Az egyik egy Joyce Meyer szösszenet, amit itt olvashatsz, azon belül is Mária és Márta történetéből Jézus összegzése:
...kevésre van szükség, valójában csak egyre...
A másik egy visszaemlékezés egy régi--régi beszélgetésre Istennel, mikor is valaki miatt lobbiztam sokat, hogy legyen gyermeke. Egyszer úgy éreztem, hogy kaptam vele kapcsolatban egy ígéretet, ami azóta még nem valósult meg, ugyanis a konkrét ígéret az volt, hogy "fogansz és szülsz"!
Rá egy két évre szinte hallottam, ahogy Isten szól, hogy egy év múlva ott fog ülni a gyermek a többiekkel a Bárkában. Én - mint gyakran máskor is - vitatkoztam Vele, hogy nem lehet, hiszen ha még meg sem született valaki, nem tud ülni egy év múlva. De Ő bebizonyította, mert egy kisfiút fogadtak örökbe, aki bizony már tudott ülni.
Az előző ígéret még várat magára, de Isten nem ember, hogy hazudjon, vagy embernek fia, hogy megváltozzon. Mond-e Ő valamit, hogy meg ne tenné?
Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené?
(4 Móz. 23:19)

2018. július 5., csütörtök

Napok óta

Napok óta keresek egy igét, aminek a töredéke beugrott. Ennyi jutott eszembe belőle:
Megbizonyítod rajtam jóságod...
Nem túl sok,ez is károliul van.
Ezt találtam:

Mily bőséges a te jóságod, a melyet fenntartasz a téged félõknek, [és] megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai elõtt. (Károli)

Istenem, mennyi áldást tartogatsz azoknak,
akik félnek és tisztelnek téged!
Mennyi jót tettél azokkal, akik bíznak benned! Mindenki szeme láttára megáldottad őket! (Efo)
A 31 Zsoltár 20. versében olvasható. Az Egyszerű Fordításban kis csúszással a 19-ben.
Szívből ajánlom az egész zsoltár elolvasását!

2018. június 30., szombat

Halál

 A családunkban nemrégen történt hirtelen halálesettel kapcsolatban jutottak eszembe a következőek:
Már apukám halála felett érzett békességem is kiborított. Nem gondoltam normálisnak, vártam a mérhetetlen gyászt és a szenvedést, de nem jött.
Eltelt több év és sokat gondolok Apura, de valahogy nyugodt vagyok vele kapcsolatban. Emlékszem, mikor a kórházban volt, folyamatosan látogattuk, de egyáltalán nem volt magánál. Vagy nem is tudom minek nevezzem azt az állapotot. Feküdt csukott szemmel, minimális visszajelzéseket adott felénk. Sokat olvastam neki a Bibliából, beszéltem Jézusról, magyaráztam, imádkoztam, dicséreteket énekeltem, rátettem a kezem és imádkoztam. Teljesen biztos voltam a felépülésében. Másnap reggelre meghalt, és nekem békességem volt.
Botrány. Mármint sok ember nézőpontjából, és persze nekem is természetellenesnek tűnt.
Most, mikor ismét szembenézek egy szerettem halálával, hasonlóan érzem magam.
Nem vagyok szociopata, sőt nagyon is empatikus ember vagyok - rengeteg érzelemmel. Mikor meghallottam, hogy a nagynéném beteg, rögtön sírva imádkoztam Istenhez. Ismeretlen nyelven felsírtam a bánatomat egészen mélyről, ennek ellenére elment. Ebből az apropóból eszembe jutott egy igevers:
1Kor 15:19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
Egyszerűbben:
Ha csak erre a földi életre nézve lenne reménységünk Krisztusban, akkor minden embernél szánalmasabbak lennénk!
Mert Isten gondoskodott arról, ami a földi élet nyűgje, fájdalma. Elvette a halál "fullánkját", a pokol diadalmát. Minden értelmet felülmúló békességet tud és akar adni nekünk.
Kedveseim, akik most gyászoltok: Ne higgyétek, hogy kőbe véstem és szabályként állítottam fel ezt a dolgot, csupán megosztottam a tapasztalataimat ebben a helyzetben, és dicsérem Istent ezért is.
Isten gyermeke vagyok.
Annak pedig, aki azt hiszi, hogy halálunk után még nem biztos, hogy hova kerülünk, egy igeverset mutatok:
Zsid 9,27 Ahogyan el van rendelve, hogy egyszer minden embernek meg kell halnia, azután pedig mindenki ítéletre (megkülönböztetés) kerül...
Ez nem fenyegetés, hanem tény. Ezzel kapcsolatban itt olvashatsz egy pár dolgot. 
Fel fogunk támadni!
12 Krisztusról azt hirdettük nektek, hogy feltámadt a halottak közül. Akkor hogyan mondhatják közületek néhányan, hogy a halottak sohasem támadnak fel? 13 Hiszen ha ez igaz lenne, akkor Krisztus sem támadt volna fel. 14 Ha pedig Krisztus valóban nem támadt volna fel, akkor nem lenne semmi értelme annak az üzenetnek sem, amelyet nektek hirdettünk. Sőt, akkor a ti hiteteknek sem lenne értelme!15 Ráadásul, Istennel kapcsolatban is hazudtunk volna. Miért? Mert azt mondtuk, hogy ő feltámasztotta Krisztust a halálból. Ha tehát igaz lenne, hogy a halottak nem támadnak fel, akkor mi is hazugok lennénk.
16 Mert ha a halottak tényleg nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. 17 Ha pedig Krisztus valóban nem támadt fel, akkor semmit sem ér a hitetek, és még mindig a bűneitekben éltek. 18 Ezen felül még azok a testvérek is végleg elvesztek volna, akik eddig a Krisztusban való hitben haltak meg. 19 Ha csak erre a földi életre nézve lenne reménységünk Krisztusban, akkor minden embernél szánalmasabbak lennénk!
20 Ámde Krisztus valóban feltámadt a halottak közül! Ő támadt fel legelőször azok közül, akik meghaltak. 21 A halál ugyanis annak következtében éri el az embereket, amit egyetlen ember tett. Hasonlóképpen a halálból való feltámadás is egyetlen emberen keresztül kezdődött el. 22 Mert ahogyan Ádám után minden ember meghal annak következtében, amit Ádám tett — ugyanúgy Krisztus által is minden ember fel fog támadni, annak következtében, amit Krisztus tett.23 Mindenki a maga idejében, előre megszabott sorrend szerint támad fel. Legelsőként Krisztus, azután majd Krisztus visszajövetelekor azok, akik hozzá tartoznak. 24 Azután következik a befejezés, amikor Krisztus minden uralkodót és fejedelmet megfoszt a hatalmától, és véget vet uralmuknak. Azután ő maga is átadja a királyságot az Atya-Istennek.
25 Mert Krisztusnak addig kell uralkodnia, amíg az Atya-Isten az összes ellenséget Krisztus uralma alá[a] nem kényszeríti. 26 A Halál lesz az utolsó ellenség, aki erre a sorsra jut. 27 Az Írás azt mondja: „Isten mindent az ő lába alá vetett”.[b] Amikor azt mondja, hogy „mindent a lába alá vetett”, ez természetesen azt jelenti, hogy az Atya-Isten kivételével, hiszen ezt az alávetést maga az Atya-Isten viszi véghez! 28 Amikor már minden és mindenki Krisztus uralma alatt lesz, akkor maga a Fiú is aláveti magát az Atya-Isten uralmának. Igen, az Atya mindent a Fiú uralma alá helyez. Végül pedig a Fiú is aláveti magát az Atyának — így azután az Atya-Isten tökéletesen uralkodni fog minden és mindenki felett.

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...