Keresés ebben a blogban

2016. március 31., csütörtök

Mennyei perspektíva

 A János 6, 27-ben Jézus beszél arról, hogy ne azzal a kenyérrel foglalkozzunk, ami veszendő, hanem a mennyeivel, ami megmarad az örökkévalóság számára.
Pontosan így szól:
Ján 6:27  Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.
munkálkodni: ἐργάζομαι  (ergadzomai)
1) dolgozik, munkálkodik, munkát végez; foglalatos vmiben, elfoglalt vmivel
2) cselekszik, tesz, végez
3) létrehoz, megszerez, okoz
4) földet művel; kereskedik

Aztán az olvasónaplóból pár gondolat:
Lukács 10:1-37 Sokszor szeretném, ha ilyen kézzelfogható csodákat tudnánk mi, tanítványok tenni, mégis Jézus figyelmeztet, hogy nem ez a fontos, hanem a mennyei perspektíva.
Lukács 10:38-11:13 Mária és Márta esetében ismét kiemeli Jézus a mennyei dolgokat a földi felett. Az ima szintén felemel minket, de a kitartás is fontos. Ha másért nem, de a kitartásunkért megteszi Isten amit kérünk.

 

2016. március 30., szerda

A manipulációról

Érdekes, hogy ez hogy a bánatba' jutott ma eszembe?
Mindenesetre 2-kor (értsd hajnali kettő!!!) felkeltem, olvastam szerkesztettem.
Jól van na! Tudom, hogy aberrált dolog, de mit csináljak?
Aztán visszafeküdtem pár órára.
Szóval ez hajnalban volt, most meg letöltöttem egy tanítást és ugyanezt mondják benne.
Női konfi, ez igaz, de férfiaknak pontosan ugyanúgy hajlamuk lehet a manipulációra, ahogy sajnos hallok is ilyesmit. Ekkor kell hálát adnom, mert az én férjem még nyomokban sem tartalmaz ilyesmit. A gyerekeimnek ismét van hajlamuk erre, legalábbis próbálkoznak.
Na szóval visszanéztem és egy-két régebbi írást idehozok.
Ha érdekel, katt.
Derek Prince: Varázslás
Ne tedd
Praxisban

2016. március 28., hétfő

Olvasónapló

 Lukács 8-ból: A magvető példázatnál az ember önkéntelenül is próbálja behelyettesíteni az épp aktuális, illetve a saját környezetében levő példáit.
Nem szól a beszéd arról, hogy mi lesz később. Van-e még idő? Lesz-e még egy vetés? Egy egyszerű diagnózis, ahogy egy orvos megállapítja.
A 16. verstől mintha nem is kapcsolódna az előzményekhez, mégis a kulcs a 18. vers: Figyelni kell rá, hogy hogyan hallgatjuk!

11 „Ennek a példázatnak a következő a jelentése: a mag Isten üzenete. 12 Az útra hullott magok esete azokat jelképezi, akik hallják ugyan Isten üzenetét, de a Sátán azonnal ellopja azt a szívükből, hogy ne jussanak hitre és ne üdvözüljenek. 13 A köves talajra hullott magok esete azokat jelképezi, akik hallják Isten üzenetét, és örömmel fogadják, de az nem tud meggyökerezni bennük. Ezek hisznek ugyan egy ideig, de amikor próbára teszik őket a nehézségek, elvesztik a hitüket, és elfordulnak Istentől. 14 A tüskés gyomok közé hullott magok esete azokat jelképezi, akik hallják Isten üzenetét, de ahogy múlik az idő, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elnyomják bennük Isten üzenetét, és nem hoznak termést. 15 A jó föld esete pedig azokat jelképezi, akik Isten üzenetét jó és őszinte szívvel befogadják, megőrzik, és türelmes állhatatossággal jó gyümölcsöket teremnek.”
Minden titok kitudódik
16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Kémia

 Világéletemben utáltam a kémiát, de most mégis érdekelni kezdett.

Az ezüst, a salak és a lúg kapcsolatát firtattam.
Több ilyen Ige van a Bibliában, azon belül az Ószövetségben.

Ezüst:  כֶּסֶף  (kesep̄)
Salak:  סוּג סִיג  (súḡ síḡ) salak - fém kiolvasztásakor
Lúg: בֹּר  (bór)

Kedvenc Ige a témában:
Péld 25:4  Távolítsd el az ezüstből a salakot, és abból edény lesz az ötvösnek... 
És az Ézsaiás 1-ben sokat ír erről.

2016. március 24., csütörtök

Tegnap esti gondolat

 Egy bagatell dologban szerettem volna megkérdezni Istent, amikor egy másik tanácsos megszólalt gondolatban, hogy:
- Ugyan mit pörögsz ezen? Nincs erre most idő. Mire választ csikarsz ki, az egy csomó idő lesz, et cetera....

Mivel nem ma kezdtem az ipart, természetesen tudom, hogy ki ad ilyen tanácsokat, ezért el is utasítottam sebtiben. Tudom honnan fúj a szél.
 Ismét leszögezem, hogy nagy szükségem van az én Alkotóm tanácsára apróságokban is.  (...) Visszaemlékeztem az Édeni állapotokra, hogy milyen egyszerű is lehetett ez annak idején. Sétáltak egyet a kertben és nyugodtan kérhettek, vagy kérdezhettek bármit. Nem kellett böjtölni, vagy akár órákig fejtegetni az írásokat, mert nem volt ott a bűn, hogy elválassza őket Istentől.

Ma ellenben a bűn el akar választani minket Istentől és el is fog, ha engedünk neki.

Eszembe jutott, mikor Jézust kérdezgették a tanítványairól, hogy azok miért nem böjtölnek? Azt mondta, hogy azért, mert velük van a vőlegény (Ő), csak úgy. Nem kell. Nincs szükség a böjtre. Ellenben, ha elvétetik a vőlegény...

Végül egy gondolat női szemmel:  Évának annak idején nem volt szüksége 
  • fogyókúrára, 
  • állandó odafigyelésre, hogy ne zabálja magát degeszre,
  • sportra,
  • szőrtelenítésre,
mégis ő volt a legjobb a nő az Édenkertben.
Hát nem érdekes?

Mikor az ifjaktól tanulhatsz

Megszégyenít, mégis örömmel tölt el, mikor az ifjakban ennyi spiritusz van.
Szabker

2016. március 22., kedd

Lukács 7.

Még mindig Lukácsot tanulmányozom, azon belül a 7. részt.
Volt itt pár dolog, ami nagyon megragadta a figyelmem:
29-30. vers (Az egyszerű emberek, akik hallgatták Bemerítő Jánost, mind igazat adtak Istennek, és elfogadták az üzenetét, még a vámszedők is. Ezért bemerítkeztek János tanítása szerint. A farizeusok és törvénytanítók azonban visszautasították, amit Isten üzent nekik, és nem merítkeztek be János felhívására.)
Aztán a Jézus és a nő között zajló - szinte szótlan történés a 36. verstől. Az a kultúra, az a szemléletmód, amiben éltek, annyira idegen tőlünk, mégis mennyire megkapó. Egy nő a semmiből, akiről mindenki tudja, hogy bűnös életvitelt folytat és ott sír Jézus lábánál és drága testápolóval kenegeti, ezért Ő kiáll mellette...
A válaszok Jézustól mind a megbocsátásról szólnak, pedig a nő csak a tetteivel tartott bűnbánatot.

2016. március 19., szombat

Hála az építőanyagért

Futtatom az eszmét.
Szürke Opel Vectránk lassan egy éve vesztegel az udvaron mozgásképtelenül. Igaz, hogy száz esztendős, igaz, hogy nem a legmodernebb, de arra, amire nekem kellett, hogy elszaladjak a gyülibe, meg bevásárolni a családnak, arra pont jó volt. Szerintem erre kaptam.

 Vannak olyan kéréseink, amik abszolút megegyeznek Isten tervével.
Ezt így olvastam a Csia fordításban:
Fil 2,13 Hiszen Isten munkálja bennetek az akarást is éppúgy, mint a véghezvitelt azért, mert ez az Ő helyeslésével találkozik. 
(Nekem ez a fordítás világította meg leginkább a mondanivalót.)

Pl: Nagyon szeretnék egy autót, hogy szabadon tudjak jönni-menni, vagyis a saját céljaim kielégítésére.
Ezt nem biztos, hogy Isten támogatni fogja.
De ha azért kell az az autó, hogy az Ő céljai legyenek az első helyen, akkor már nagyobb esélyem van.
Ha az Ő országát akarom építeni, Ő kirendeli a hozzávaló építőanyagot.

 Rengeteg dolgot csinálunk, és el is fáradunk, kiégünk mindeközben. Hajszoljuk azokat a célokat, amik talán nem Istentől való célok, és nem haladunk vele.
De Isten mindeközben ezt mondja.
Ján 6:27 Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.

Ui.: Miért írtam ezt?
Úgy érzem, talán levettük a célról a tekintetünket.
Nem biztos, hogy jól látom, de Dani vasárnapi prédikációja is erről szólt.

2016. március 17., csütörtök

Hála

Visszakerestem egy régi emléket, mert eszembe jutott, hogy hálát adjak Timiék gyerekéért.
Nehezen megtaláltam az írásban összegzett történetet, és most igen meghatott Isten jósága.
Akkor még nem állt össze a dolog, hogy hogyan tudna egy akkor még (tudtommal) nem létező gyermek mára ülni, - ahogyan legalábbis 1 éve az Úr gondolatban mutatta.
Hát úgy, hogy egy évesen örökbe fogadták. Most.
És tud ülni.
Dicsőség az Úrnak azért mert adta, és dicsőség, hogy előre megcsillantotta a reményt.

2+1
Empátia

2016. március 15., kedd

Volt egyszer egy süti


Mákos süti
hozzávalók / 6 adag
3dl-es bögrével mértem

1 bögre teljes kiőrlésű liszt
1 bögre (nád)cukor - jelen esetben 10 szem édesítőt daráltam le a mákkal
1 bögre darált mák 
1 csipet só
1.5 dl joghurt (1 bögre)
1 dl olaj (fél bögre)
2 db tojás
1 csomag sütőpor

Meggy a tésztába keverve.

2016. március 12., szombat

Egy + egy gondolat Keresztelő / Bemerítő Jánosról

 Lukács evangéliumát tanulmányoztam az olvasónaplóhoz, és egy dolog nagyon elgondolkoztatott.

Akik csak hallottak róla, mind a szívükbe vésték, és azon gondolkoztak: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Örökkévaló kétségtelenül a gyermek felett tartotta a kezét. 
Ekkor még nem tudták, hogy mit jelent ez pontosan János életében. Nem biztos, hogy egy szülő éppen így álmodja meg a gyermeke jövőjét, pedig – ahogy írja, - Isten felette tartotta a kezét. 
Ki vágyna arra, hogy a gyermeke ilyen különös elhívásban részesüljön?
Sáskát, meg erdei mézet eszegetett a pusztában. Fúj! Már a sáska...
Mikor beszólt a helytartónak, hogy tán nem kéne a testvére feleségével kavarnia, börtönbe zárták. (Máté 14:3-11)
Heródiás - az a cafka - simán elkérte a fejét, ezért Heródes levágatta azt.

És mielőtt valakit nagyon meglep a bemerítés szó használata a címben, egy kis magyarázat:
Görögben a keresztel így fest: βαπτίζω (baptidzó)
1) bemerít, alámerít, megkeresztel
2) rituális mosakodást végez
3) mediális alak: alámerítkezik, megkeresztelkedik
Etimológia: βάπτω (baptó) - bemerít, bemárt

Hát ezért...

2016. március 10., csütörtök

Dzóopoieó

Van kb. 5 percem, ezért rohanvást ültem le ma reggel egy-két éltető szóért a bibliám elé.
Így esett, hogy rákerestem egy szóra, mégpedig a megelevenített / életre keltett-re.
Így fest a görögben:
 ζῳοποιέω  (dzóopoieó)
1) életet ad, életre hív, megelevenít
2) passzív alak: életre kel, megelevenedik

És ennyi helyen használatos az Újszövetségben:
Ján 5:21  Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar, megelevenít.
Ján 6:63  A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.
Róm 4:17  (Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged) az előtt, az Isten előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket.
Róm 8:11  De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.
1Kor 15:22  Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.
1Kor 15:36  Balgatag! amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.
1Kor 15:45  Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
2Kor 3:6  Aki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.
Gal 3:21  A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.
1Tim 6:13  Meghagyom néked Isten előtt, aki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, aki bizonyságot tett Poncius Pilátus alatt ama szép vallástétellel,
1Pét 3:18  Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;
Van egy másik, kicsit összetettebb formája a szüdzóopoieó ez a valakivel együtt történő életrekelés / megelevenítés:
(Ef 2:5)  Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)

(Kol 2:13)  És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden bűnötöket,


2016. március 7., hétfő

Reggeli örömüzenet

 Nem először figyeltem meg, hogy ahogy a gondok, aggódások próbálnak legyűrni, elkezd a derekam iszonyúan fájni.
Ma reggel megint eszméletlen korán keltem és már éreztem, ahogy próbál maga alá gyűrni a fájdalom, de ekkor gondoltam leteszem azt a sok súlyt, ami mind a földbe igyekezett döngölni.
Átvettem az alapokat, elolvastam ezt-azt és ez lett belőle.
:)
Köszönöm Jézus!
:)
Pá-pá derékfájás!

Ezt is olvastam
Ezt is
Meg ezt is

2016. március 4., péntek

A szék

 Tanítványság kurzuson voltam ma és a tanárunk egy széket tett le a terem közepére, mi meg vagy 40- en körülültük.
Mire is volt ez jó?
A gyakorlat az volt, hogy képzeljük el, hogy a széken Jézus ül és éppen velünk akar beszélni.
Engem nagyon megrázott, mert napok óta kerültem az igazi imádságot, és most nagyon szégyelltem magam. Valahogy úgy éreztem, hogy olyan sok dolog jött össze, hogy nincs kedvem kipakolni. Aztán meg még több lett és egyszerűen nem is hittem benne, hogy segíthet.
Most, mikor ezt a gyakorlatot végeztük, majdnem elsírtam magam, mert eszembe jutott ez az Igevers itten a képen.
Ezen belül is az lőtt szíven, hogy nem látjuk, (nem ül a széken) MÉGIS szeretjük, hiszünk benne és örülünk...
Legalábbis így lenne rendjén.


Régebbről egy...

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...