Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Feláldozhatók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Feláldozhatók. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 11., szerda

A Beteljesítő

Ilyen filmek mellett, amiket mostanában készítenek, mint A Feláldozhatók, A Szállító, A Specialista, Bosszúálló, stb. erre a címre asszociáltam:
A Beteljesítő
Miért is?
Most tanultam, hogy Máté különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a prófétai könyveket megerősítse az evangéliumával, tette ezt azért, mert a célközönsége a zsidó nép volt.
A "Beteljesítő", mint név persze ebben a formában az én agyszüleményem, mert:
14X használja az írásában Lévi - alias Máté, pontosan azért, hogy igazolja a célközönség által a tekercsekből is jól ismert és várva-várt Messiást.

Beteljesít:  πληρόω  (pléroó)
1) megtölt, teletölt, feltölt; teljessé tesz
2) jóllakat, kielégít
3) végrehajt, teljesít
4) befejez
passzív alak:
5) megtelik, eltelik, megelégszik
6) teljesül, megvalósul, beteljesedik
7) eltelik (idő); betelik (létszám)

Etimológia:   πλήρης  (plérész)
1) teli, teljes, megtelt vmivel
2) teljes, hiánytalan, egész

Máté 1:22   Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott volt a próféta által, aki így szól:
Máté 2:15   És ott vala egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.
Máté 2:17   Ekkor teljesedék be, amit Jeremiás próféta mondott, amidőn így szólt:
Máté 2:23   És oda jutván, lakozék Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni.
Máté 4:14   Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Máté 5:17   Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.
Máté 8:17   Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.
Máté 12:17   Hogy beteljesedjék Ésaiás próféta mondása, aki így szólt:
Máté 13:35   Hogy beteljék amit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve valának.
Máté 21:4   Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott:
Máté 23:32   Töltsétek be ti is a ti atyáitoknak mértékét!
Máté 26:54   De mi módon teljesednének be az írások, hogy így kell lenni?
Máté 26:56   Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának.
Máté 27:9   Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, aki így szólott: És vevék a harminc ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, akit Izráel fiai részéről megbecsültek,
Máté 27:35   Minekutána pedig megfeszíték őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.



Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...