Keresés ebben a blogban

2012. január 28., szombat

Isten a kukában

Ez a képtelenség a Római levél 1-ből jött. 28. vers:
Ezek az emberek Istent nem tartották méltónak arra, hogy ismeretét megőrizzék. Ezért Isten is magukra hagyta őket. Engedte, hogy megromlott gondolkodásuk szerint olyan dolgokat tegyenek, amiket nem lenne szabad.  
Mindenesetre félelmetes kilátások azok számára, akik - bár egyszer Isten felé fordultak, mégis - lecserélik, kidobják.
Miért következett be ez?
Róm 1,21akik felismerték Istent, de mégsem tisztelték Őt Istenként, sem nem voltak hálásak iránta. Ezért gondolkodásuk értelmetlen lett, és ostoba szívük egyre jobban elsötétült. Bár magukat bölcseknek tartották, bolondok lettek.  Az örökké élő Isten dicsőségét elhagyták, és helyette bálványokat imádtak, amik halandó emberekre, madarakra, négylábú állatokra és hüllőkre hasonlítottak. Ezért Isten elhagyta őket, és engedte, hogy szívük gonosz vágyait kövessék: szexuális bűnökben éljenek, és egymás testével gonosz dolgokat műveljenek. Az Istenről szóló igazságot hazugsággal cserélték fel. A Teremtő Isten helyett azokat imádták és szolgálták, amiket Isten teremtett. Pedig az imádat egyedül Istent illeti, aki örökké áldott legyen! Ámen. Mivel az emberek ezt tették, Isten is átadta őket a saját szégyenletes kívánságaiknak. Az asszonyok természetes életmódot természetellenesre cserélték fel,  
Közben paráznaság jelentésén gondolkodtam, ugyanis nem mindegy, hogy mi a valóságos jelentése. Péter úgy fogalmaz, hogy ez az egyik legkomolyabb bűn, amire figyelmeztetni is kell a nemzetekből megtért embereket. (Apcsel 15:20)
Pál azt mondja az 1Korintus 6-ban:
12. „Semmi sem tilos” - írtátok a leveletekben. Erre azt válaszolom: igen, de nem minden hasznos! Azt mondjátok: „Bármit megtehetek”. Igen, de nem engedem, hogy bármi is uralkodjon rajtam” - válaszolom erre... 18.  Fussatok el a szexuális bűnök közeléből is! Minden más bűn, amit csak elkövet az ember, a testén kívül van; aki azonban szexuális bűnt követ el, az a saját teste ellen vétkezik.  19. Tudjátok meg, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma! Hiszen a Szent Szellemet Istentől kaptátok, ezért többé már nem a magatok urai vagytok.  
A paráznaság jelentése: πορνεία  (porneia)
- paráznaság, házasságtörés, fajtalanság, prostitúció
πορνεύω  (porneuó)
- paráználkodik; prostitúciót folytat
πόρνος  (pornosz)
1) parázna férfi
2) férfi prostituált
Etimológia:  a pernémi-ből (elad)

2012. január 27., péntek

Áldás, vagy átok?

Luk 6:27-30  De néktek mondom, kik [engem] hallgattok: Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek,  Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak.  Aki [egyik] arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se.  Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd vissza.
Áldás: εὐλογέω  (eulogeó)
1) jót mond vkiről, dicsér
2) dicsőít, áld (Istent)
3) áld, megáld, áldást mond

átok:καταράομαι  (kataraomai)
1) megátkoz; átkozódik
2) rosszat kíván
Róm 12:14  Áldjátok azokat, akik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok.

2012. január 26., csütörtök

Eutanázia, avagy a husi ellenzékben van

Na senki se higgye, hogy egyetértek a ,,kegyes halálnak" nevezett izével! Az élet és a halál egyaránt Isten kezében van. Nem tudhatjuk mi mindenen kell átmennie egy embernek, hogy megállhasson végül Krisztus ítélőszéke előtt, ezért Ő szabja ki az élete idejét is.
Viszont nyomaszt a tény, hogy nem érzem a győzelmeimet kis dolgokban sem. Ezért sokat aggódom, idegeskedek, szomorkodok, ingerlékeny vagyok.
Ján 6:63 A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, szellem és élet.
test:  σάρξ  (szarx)
1) hús
2) test, hústest

Etimológia:  alapszó

beszédek:  ῥη̑μα  (réma)
1) mondás, megnyilatkozás, beszéd; Ige
2) dolog, ügy; tagadva: semmi


2012. január 25., szerda

A gazdag ifjúról

 Ez a sztori régóta kiveri nálam a biztosítékot, de most az egész vett egy érdekes fordulatot. Egyszerűen azon gondolkoztam el, hogy ez a fiatalember jó esélyekkel indult Jézusnál, mégis volt,  amivel nem tudott mit kezdeni: Ragaszkodott valamihez, amitől nem kaphatta meg a teljes szabadságát. Mégpedig abból gondolom, hogy ez a probléma, amit utána kérdeztek a tanítványok Jézustól:
Ki üdvözülhet akkor?
Máté 19:16-22  És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat. Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?  Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala....

Máté 19:25-26  A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát?  Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.
Talán ha igaz, akkor ez az ellentmondás feloldja a mostani állandó frusztrációmat: Nem tudok megfelelni.

fogyatkozás: ̔στερέω  (hüsztereó)
1) elmarad vki/vmi mögött; alatta áll, alacsonyabb rendű
2) passzív alak: nélkülöz, hiányt szenved, szükségben van, tönkremegy

Etimológia:  ὕστερος  (hüszterosz)
-ból
- későbbi; legutolsó    

2012. január 24., kedd

Légy tűz


Légy tűz
You won’t relent
Misty Edwards-Jesus Culture
magyar szöveg: Kerekes Ernő & KREDIT

Intro C#m2 A2 E2 Esus/F#  Am F C  Dm

C#m2 Am               A2 F        E2    C    F#m Dm
Nem akarsz félszívű követőt. Lényem tiéd. :II
Jöjj, légy karomra tett örök pecsét, pecsét a szívemen.
Mint a halál, szerelmed oly erős, szenvedélyed mély akár a sír,
kerek tenger nem olthatja el.
(Vizek nem olthatják el)

Chorus
C#m2 Am           A2 F              E2 C
Légy tűz, mely lelkem mélyén ég
    F#m Dm       C#m Am
Légy bennem folyton izzó láng
      A2 F                E2 C
Légy tűz, mely lelkem mélyén ég
     F#m Dm
Amíg egybeolvadnánk

Nem akarom azt az érzést, mintha távol lennél
Mikor terád nézek, Mikor dicsőítlek

Nincs több, mire vágyhatnék
Nincs több, mire vágyhatnék
Nincs több, mire vágyhatnék
Csak rád, Jézus

2012. január 19., csütörtök

Hozsánna

A szó ,,hozsánna" az általam gondoltakkal ellentétben azt jelenti: szabadíts meg hát!
Alkalmam volt elolvasni Derek Prince Varázslás című írását, és ez jutott eszembe:
Jézus, szabadíts meg hát!

  • Abból, hogy erőszakos legyek a szeretteimmel
  • Abból, hogy azt akarjam mindig nekem legyen igazam
  • Abból, hogy másokon át akarjak gyalogolni
  • Abból, hogy ha igazam van is, erőszakkal akarjam azt érvényesíteni.
Azért, mert tudom, hogy Isten nem így működik. Ő azt mondja ,,Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.... Irgalmasságot akarok, nem áldozatot!" Máté 9,12-13
Ó, de mi szeretnénk a szeretteinket egészségesen Jézus elé tuszkolni: Itt van, látod? Ezt én csináltam...
Ez a varázslás.

Az írást itt elolvashatod.
Ezzel küzdök manapság.

Ki ez a nő?

Ismét Alkalmassági

 Ma reggel megint csak az volt a következtetésem, hogy nem lehetek büszke az életemre, és mindarra, aki vagyok. Megütöm-e a mércét?
Úgy akarom, de nem  megy.
Egyedül egy jó van bennem:
Ján 14:16-17 És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
Aztán megint ugyanabba a gondba ütköztem, mint az előző - hasonló lelkiállapotomban írt, lent ajánlott - ilyen témában írt bejegyzés írásakor. Mégpedig pecsét képet kerestem a neten, és a mágiától a szabadkőműves cuccokig, mindenféle pecsét képe akadt a kezem ügyébe. De nem választom egyiket sem.
Mert nagyon nem mindegy, kinek a pecsétje van az életemen. Minden szomorúságom ellenére igaz, hogy:
2Kor 1:20-22 Mert Istennek valamennyi ígérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk. Aki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerősít és megken minket, az Isten az; Aki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.

2012. január 10., kedd

Morbus Autotoxicus

 Tegnap megbeszéltem magammal, hogy az autoimmun betegségről fogok írni. Néhány szó a betegségről:
Az autoimmun betegségek olyankor alakulnak ki, ha a szervezet valamilyen oknál fogva nem képes felismerni saját struktúráját és immunválaszt indít el saját sejtjei és szövetei ellen, gyulladást okozva.
Nnakérem, ez aztán az érdekes betegség. Biztos egy-két orvos felhörren, ha beleolvas ebbe az okfejtésbe, de ha már elkezdtem...
Tehát onnan ered a probléma, hogy a felismerés rossz. 
Egyszerűen rosszul diagnosztizálja a saját szervezetén belüli folyamatokat, ellensége-ként értékeli, hadba száll vele, és ha minden "jól" megy, kilöki, megsemmisíti, tönkreteszi, magyarán hazavágja.
Namármost miért is kezdtem ezt el fejtegetni? 
Vasárnap egyik barátunk mondta, hogy a gyermeke ilyen betegségben szenved, és ennek leküzdéséhez egy immun elnyomó gyógyszert kell szednie, hogy nehogy a szervezet reakciója sikeres legyen, és a nagy védekezésben kilökje mondjuk a máját. Tiszta horror, nem? De! Na de ez a gyógyszer nem célzott, és sok mellékhatása van...  
Mellesleg pedig mind magamon, mind másokon észreveszem ezt a betegséget, ami az eklézsián belül egyáltalán nem újkeletű.
Látunk, vagy hallunk valamit, rosszul értékeljük, majd vadul elkezdünk vele hadakozni. 
Na nem mindig látványosan. Lehet, hogy csak magunkban fortyogunk, megalkotjuk a saját kis diagnózisunkat, aztán a lelkünk hadviselésbe kezd az általa rosszul megítélt kórokozó ellen. Szándékosan írtam lelket, mert ez az a részünk, ami képes rosszul felfogni dolgokat, és a felismerésben nem mindig van topon. 
Reggel az apostolok cselekedetei 20. részét olvastam, amiben Pál ezt írja: 
Apcs 20:24  De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
Csia Lajos így fordítja ezt:
Én azonban semmi értéket nem tulajdonítok a lelkemnek, csakhogy futásomat befejezhessem, és azt a szolgálatot bevégezhessem, melyet Uramtól, Jézustól kaptam, hogy Isten kegyelmének örömhíréről határozott bizonyságot tegyek.  
Érdekes párhuzam
Ez az írás is érdekelhet
+ ez is

2012. január 4., szerda

Reactions

 Arra gondoltam, hogy ez egy nagyon jó dal, és mivel nincs - tudtommal - még szövege, Akár abból is írhatnánk rá, amiken rágódom. 
A rágódást persze semmiképpen ne vedd pejoratív értelemben, mert különös módon meg szokott örvendeztetni vele az Úr. 
Nos abszolút lekötött a 4 Mózes 11. része ától cetig.
Az emberek elégedetlensége a mannával, Mózes siráma az Úr felé, a szedett-vedett népség miatt azt mondja: 
- Avagy tőlem fogantatott-e mind ez egész nép? avagy én szültem-e őt, hogy azt mondod nékem: Hordozd őt a te kebleden, amiképpen hordozza a dajka a csecsemőt, arra a földre, amely felől megesküdtél az ő atyáinak?
Isten válasza erre, hogy megosztja a terheket, hiszen ahogy Mózes fogalmaz: hatszázezer gyalogosról van már szó.
Tehát ki kell választania 70 tapasztalt ,,vénembert", hogy Isten azok között kiossza Mózesben lévő lélek egy részét, lásd 17. vers:
Akkor alászállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a Szellemből, amely terajtad van, és teszem őreájuk, hogy viseljék teveled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.
Aztán Mózes okoskodása Istennel, hogy hogyan is tudna megetetni ilyen sok embert, majd Isten válasza a 23. versben: Avagy megrövidült-é az Úrnak keze? Majd meglátod: beteljesedik-é néked az én beszédem vagy nem?
 És a végrehajtás:  Akkor leszállt az Úr felhőben, és szólt néki, és elszakasztott abból a szellemből, amely vala ő benne, és adta a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugodott ő rajtuk a lélek, menten prófétáltak, de nem többé.
És olyannyira igaz volt, hogy a két lemaradt pasi - Eldád és Médád - hiába maradtak a táborban, ott is prófétáltak, hiszen az összeírottak között voltak.
 No meg a Zsolt 78:40  Hányszor keserítették őt a pusztában, [hányszor] illették fájdalommal a kietlenben?!
 Végül az 1Korintus 10, 1-12:
Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; És mindnyájan egy lelki eledelt ettek;  És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt. De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában. Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani. Se pedig ne paráználkodjunk mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezeren. Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülök kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülök zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által.  Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.

Ott van a víz, ahol Ő ad innunk,
Áldását ránk kiönti hű Urunk,
Ehhez a kősziklát - Jézust - nekünk adta,
De csak azé, aki szívét megnyitja.

Ott van a víz, ahol Ő ad innunk,
Szomjúságunk csillapítja hű Urunk,
Ehhez a kősziklát - Jézust - nekünk adta,
De csak annak, ki szívét megnyitja.

De arról is szól az írás,
Hogy a mocsár és a pocsolya nem lesz más,
Sós marad, nem kel életre,
Ha nem folyik át rajta, 
A mi urunk - Jézus éltető vize.                                          (Ezékiel 47,11)

És most köszöntjük Istenünk Igédet,
Azt ami Jézus Urunkban testté lett,
És meghajlunk előtte,
és felsőruháinkat,
Szőnyeg ként leterítjük elé.

2012. január 1., vasárnap

Lukátsi Vilma: Láttam Uram

Láttam Uram!
Egyik béna volt, a másik aszott sárga...                    
Vagy nem volt lába...
De a Te fényed hullt a betegágyra!
Hitükkel elrejtőztek nálad,
és úgy hordozták mázsás terhüket,
a Te erőddel, mint szalmaszálat.
És láttam szalmaszál alatt roskadozókat,
mert mázsás teher könnyű,
mint a kis szalmaszál Veled,
de nélküled a szalmaszál is mázsás súly lehet.
Új évbe indulok, és nem tudom, mi vár rám.
Csak azt tudom, velem vagy, nem hagysz árván.
Csak azt tudom - utam már kijelölted,
mint bízó gyermek járhatok előtted.
Te mérsz bút, örömet, munkát, terhet,
s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett.
Csak egyet adj, hogy célirányt haladjak,
hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak!
És ha szereteted mázsás teherrel
tenné próbára ezt a gyenge vállat,
segíts úgy vinni mázsás terhemet,
a Te erőddel, mint szalmaszálat!

Egyetértés Istennel = boldogság

Ó de furcsán határozzuk meg mi a boldogságot, amikor elgondolkodunk róla. 
Spinoza így fogalmazza meg Etika című munkájában:  „A boldogság nem az erény jutalma, hanem maga az erény. Nem azért leljük örömünket a boldogságban, mert megvonjuk magunktól az élvezeteket. Éppen ellenkezőleg, mivel örömünket leljük a boldogságban, képesek vagyunk korlátozni az élvezeteket.” 
Boldogságunk esetleges, mert hívő életünk napjainak óráinak öröme immár feltételhez kötött. 
És itt arról a kifejezésről beszélek,  amit Csia Lajostól olvastam legtöbbször, hogy "egyetértés Istennel".
Ez a kifejezés így néz ki görög nyelven:  εὐδοκέω  (eudokeó)
1) helyesel, tetszéssel fogad, meg van elégedve vkivel / vmivel, örömét leli vkiben / vmiben
2) elhatároz, úgy dönt, előnyben részesít
 
Etimológia:  εὐ̑  (eu) +  δοκέω  (dokeó)
 εὐ̑  (eu)
1) jól, helyesen
2) jól van, helyes
3) szerencsésen, boldogan, sikeresen
  δοκέω  (dokeó)
1) gondol, vél, hisz
2) jónak tart, elhatároz
3) intranzitív: látszik vminek, jelent vmit
4) jónak látszik

Ez a kifejezés (εὐδοκέω  (eudokeó)) ezeken a helyeken fordul elő az újszövetségben: (itt egy kicsit megcifrázva - ha szeretnéd tudni hogy szól a vers két másik fordításban, katt a kiemelt szövegre! :))
Máté 3:17   És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm
Máté 12:18   Ímé az én szolgám, akit választottam; az én szerelmesem, akiben az én lelkem kedvét lelé; lelkemet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak. 
Máté 17:5   Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok. 
Márk 1:11   És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm
Luk 3:22   És leszálla ő reá a Szent Lélek testi ábrázatban mint egy galamb, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm! 
Luk 12:32   Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. 
Róm 15:26   Mert tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak. 

Róm 15:27   Mert tetszett nékik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok azoknak a lelki javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a testiekben. 
1Kor 1:21   Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket. 
1Kor 10:5   De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában. 
2Kor 5:8   Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és elköltözni az Úrhoz. 
2Kor 12:10   Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős. 
Gal 1:15   De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által, 
Kol 1:19   Mert tetszett [az Atyának], hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség; 
1Thess 2:8   Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk. 
1Thess 3:1   Annakokáért, mivelhogy tovább már el nem tűrhetők, jónak ítélénk, hogy magunk maradjunk Athénében, 
2Thess 2:12   Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban. 
Zsid 10:6   Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél
Zsid 10:8   Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél amelyeket a törvény szerint visznek, 
Zsid 10:38   Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. 
2Pét 1:17  Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm...
Spinozáról itt olvashatsz bővebben: Wikipédia
Ez a bejegyzés is érdekelhet

Az Úr Isten lelke van én rajtam azért...

Ézs 61:1-11 Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;   Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;   Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!   És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.   És ott állnak az idegenek, és legeltetik juhaitokat, és a jövevények szántóitok és vincelléreitek lesznek.   Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével dicsekedtek.   Gyalázatotokért kettős [jutalmat vesztek], és a szidalom helyett örvendenek örökségükben; ekként két részt öröklenek földükben, örökös örömük lesz.   Mert én, az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt; és megadom híven jutalmukat, és örök szövetséget szerzek velök.   És ismeretes lesz magvok a népek közt, és ivadékaik a népségek között, valakik látják őket, megismerik őket, hogy ők az Úrtól megáldott magok.   Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit.   Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.  

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...