Keresés ebben a blogban

2015. június 30., kedd

Letenni

Mi tagadás, szükség is volt rá...
Ez az evangélium,
ami minden rossz hírt ellensúlyoz.
Nem vagyok ugyanaz, aki tegnap voltam.
Azért sem, mert

  • olvastam valamit, ami elszomorított, 
  • hallottam némi rossz hírt,
  • hallottam valami jó hírt.
Az elsőért rég imádkozom, középsőt nem ragoznám a titoktartási kötelezettség miatt, a harmadikat naná, hogy Szabkerék prezentálták.
Próbálom letenni az első kettőt...

2015. június 28., vasárnap

Beteljesült...

Ez megnyugtató.
 Század-íziglen is ki merem jelenteni, hogy a Szabkerdebrecen igehirdetéseit mindig nagyon várom.
A héten többször is meghallgattam Zsozsót is és nagyon tetszett.
 Teljes szívemből hiszem, hogy ez így van,  - vagyis, ahogy Jézus és Ézsaiás hirdette... (Nem kronológiai sorrendben. :) )
 Több barátom miatt is így kell lennie, mert én egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy nem gyógyulnak meg barátaim, nem lesz gyereke annak, akiért imádkozom, nem talál társat az, aki fontos nekem és Jézusnak. Erről már többször is írtam itt és itt is.
Lukács 4, 18-19: „Az Örökkévaló Szelleme van rajtam, mivel felkent engem, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, a vakoknak pedig szemük megnyílását, hogy megszabadítsam a szenvedőket és elnyomottakat, és hirdessem az Örökkévaló kegyelmének idejét.”
Mindezt pedig Jézus idézi, az Ézsaiás 61-ből.
Zsozsó szerint itt a bosszúállást direkt nem mondja Jézus, én viszont elgondolkodtam, hogy ez a rész nem lehet-e jóhír valakinek?
Arra jutottam, hogy Istentől kitelik, hogy ez mégis jóhír gyanánt szolgáljon az embereknek - köztük nekem.
Mert valami olyasmit jelent, hogy nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van, és Jézus legyőzte a Sátánt, hiszen pont ez a bizonyos felolvasás a tekercsből ott, - a názáreti zsinagógában - Jézus megkísértése után történt...

2015. június 25., csütörtök

Nagyon Pompás Kutyatej

 Hónapok óta hallgatom a neszezést a szobában és megrémít. Mondtam is a férjemnek is, hogy valami izé rágja belülről a szigetelést a falban, de nem tud mit csinálni vele, tud róla.
...Erről beugrott egy évekkel ezelőtti történet, egy bevésődött tanulság a láthatatlan kártevőkről, aminek szegény virágom látta kárát, a nevéhez hűséges Pompás Kutyatej, alias Euphorbia Milii.
Annyira szép volt és olyan sok örömöt okozott a látványa nekem- és mindazoknak, akik nálam meglátták, hogy az Ördög megirigyelte.
 El is kezdett satnyulni és a leveleit hullatni egészen addig, amíg már olyan kevés levélke díszlett rajta, hogy számomra is láthatóvá váltak a ronda, szőrös hernyók, amik rágták.
Szomorúságomra a virág elpusztult, de nekem jó tanulság maradt: Vegyem észre a Kártevőket időben és kezeljem a problémát, míg lehet!
 ...Ma, mikor nehéz a szívem sok dolog miatt, ami körülvesz a munkahelyen és a magánéletemben, - de hogy ne menjek messzire itt bent a lelkemben, - érzem, hogy gáz van. Ezek, mint szőrös hernyók próbálják kiszívni az életerőmet.
De hála Istennek, Aki ezekre nehézségekre szakosodott, nem rémülök meg. Kezelem.
Nincs más módja, mint elsorolom, kiöntöm Neki a legapróbb részletekig. Ha másképp nem megy listába szedve leírom. Nem unja. Gyógyítja.
Ma sokat segített ebben a Római levél 7. és 8. része.
Róma 7, 4b (...) Jézus azért támadt fel a halálból, hogy ezentúl már Istennek teremjünk jó gyümölcsöket.

Oktass...



2015. június 21., vasárnap

Kalandok

 Kalandos néhány nap van mögöttem, eszembe is jutott a Szabkeres Lakatos Péter mondása, hogy: Mikor csináltál valami olyat, amit eddig nem???
Na én most csináltam. Elmentem Lídia napokra Szemesre.
 Már az odautazásom se volt semmi, mer' én balga eltévedtem. Imádkoztam is ezerrel, hogy legalább az indulásra érjek oda.
A nagy kapkodásban jegyvásárláskor ottfelejtettem a pénztárban az okos kis telefonom, futás a vonatra, majd mikor fent ültem a vonaton, hiába kerestem. Hívtuk, de ki volt kapcsolva. Ez reggel nyolc után kicsivel történt.
Nagyon elszomorodtam. Ez arra szokott utalni, hogy nem szeretnék visszaadni.
Imádkoztunk/tak többen is, de én nem hittem igazán, hogy megkerül. Mondtam is Istennek, hogy mi a helyzet, de abban biztos vagyok, hogy jó tervei vannak. Azért, hogy ne csináljanak horror számlát, letiltattam.
Este nézem a levelezésem, látom ám, hogy e-mailt kaptam, amiben leírják, hogy vsz az én cuki kis mobilomat találták meg a Déliben a pénztárnál és szeretnék visszaadni. Telefonszám, amin elérhetem a kedves megtalálót.
Annyira megörültem, hogy elsírtam magam örömömben. :) A képen levő Ige jött elém és úgy éreztem ez megfogalmazza azt a hálát, amit érzek. :)
Na, dicsőség Istennek!!! A telefon már ismét nálam, tegnap este kedvemre használhattam.
A videóban kis összefoglaló a napokról:

2015. június 17., szerda

Két hónapja esedékes üzenet

 Visszalapoztam nem virtuális naplómban. Ott, ahol reggelenként rögzítek ezt-azt. Épp két hónappal ezelőtt éreztem, hogy valakinek Isten üzenni akar az Ézsaiás 61-ből Valakinek, aki azt gondolja, hogy 
  • Istent nem érdekeljük.
  • Nincs jogosság a földön.
De én teljes szívemből tudom, hogy ez nem így van, még ha körülmények mást mutatnak, akkor sem.


2015. június 10., szerda

Most!

 A tegnapi történések után után lehangoltan keltem. Semmi extra, csak némi félreértés és veszekedés.
Érdekes érzés, hogy míg alszom nyoma sincs - látszólag - a gondoknak, viszont ébredés után belém mar a tudat, hogy történtek dolgok, amikkel ma szembe kell néznem.
Innen szép győzni...
Az a rész jutott eszembe a Bibliából, amiben Dávid azt mondja az Örökkévalónak, hogy ha nem szól hozzá, az rosszabb, mintha meghalna. Meglepetésemre két Zsoltárban is szerepel, a 28-ban és a 143-ban.
Mindkettő gyönyörű és érthető az a kép, amit Dávid vetít ki, miszerint halálosan fontos Isten hangját hallania. MOST!
A Chambers - napi olvasnivaló elég jól összecsengett mindkettővel, legalábbis a vége:
Isten ajtaján zörgetni megalázó foglalkozás, a megfeszített latorral egy sorban kell zörgetned, de "a zörgetőnek megnyitják" (Mt 7,7).

Mentőöv




Evangélium dióhéjban
Jó, ha tudod

2015. június 7., vasárnap

Modern szellemi harc

Mai vasárnapi iskolai megjegyzendő, amit egyik gyerek, amúgy szlengesen nyomott:
Én: Mit kellett volna válaszolnia Ádámnak és Évának a kígyó csábítására?
Gyermek: Húzz el innen csöves kígyó!

(...)
Jót nevettünk.
:)

Az anyag különben Jézus Gecsemáné kertbeli imája volt, épp hogy kitértünk az Édenkertbeli eseményekre. De azt megjegyeztük.

2015. június 6., szombat

Empátia

 Jól van, bevallom, szétbőgtem a' zagyamat ma Kallácska bejegyzésén. Megosztom, no komment, főleg annak a fényében, hogy karácsonyi, vagy akörüli imám kijelentő módban kb. ez volt:
EGY ÉV MÚLVA AZ Ő GYEREKÜK OTT FOG ÜLNI A TÖBBI KÖZÖTT!!!
Hogy hogy azt ne kérdezd!
Na:
Anya

2015. június 2., kedd

Gyönyörűség mára




25. Zsoltár Dávidtól


Örökkévaló, hozzád emelem lelkemet!
2 Benned bízom, Istenem,
ne kelljen csalódnom,
s ne engedd, hogy ellenségeim kigúnyoljanak!
3 Senki se csalódjon, aki benned bízik!
Akik elárulnak téged, azok csalódjanak,
ne jussanak semmire!


4 Örökkévaló, mutasd meg, melyik a te utad,
taníts engem, hogy lábad nyomát kövessem!
5 Vezess és taníts, hogy igazságodban járhassak,
hiszen te vagy Szabadítóm, Istenem,
csak benned reménykedem szüntelen.
6 Kérlek, gondolj szeretetedre és kegyelmedre, Örökkévaló,
mert azok öröktől fogva és örökké tartanak!
7 Ne emlékezz ifjúkorom vétkeire és bűneimre!

Kegyelmed szerint gondolj rám,
mert jóságos vagy, Örökkévaló!


8 Bizony, jó az Örökkévaló, és igazságos!
Még a bűnösöket is jóra tanítja.
9 Az alázatosokat igazságosan vezeti,
megtanítja őket útjaira.
10 Bizony, aki az Örökkévaló útján jár,
az megismeri kegyelmét és hűséges szeretetét!
Mert így bánik azokkal,
akik szövetségét és ígéreteit megőrzik!


11 Örökkévaló, sokat vétkeztem ellened,
de bocsáss meg nekem jóságodért!


12 Aki teljes szívvel tiszteli és féli az Örökkévalót,
annak ő megmutatja, melyik utat válassza!
13 Áldott az ilyen ember!
S utódai megmaradnak a földön,
amelyet Isten nekik ígért.
14 Az Örökkévaló bizalmába fogadja, akik imádják őt,
és szövetségére tanítja őket.
15 Az Örökkévalóra nézek szüntelen,
mert ő szabadít ki minden bajból![b]


16 Örökkévaló, nézz rám, légy kegyelmes hozzám,
mert gyenge és magányos vagyok!
17 Enyhítsd szívem aggodalmát,
ments ki bajaimból!
18 Vedd észre, mennyi baj és próbatétel vesz körül,
és bocsásd meg minden bűnömet!
19 Nézd, mennyi ellenségem van,
akik gyilkos szándékkal gyűlölnek engem!
20 Istenem, védj meg, és ments meg tőlük,
hiszen benned bízom,
ne kelljen csalódnom!
21 Ártatlanságom és egyenességem védjen meg,
mert rád várok, Istenem, hogy megszabadíts!
22 Ó Istenem, mentsd ki Izráelt
minden bajból!

Zsoltárok 25:1 zsoltár Minden egyes verse az eredetiben a héber ABC soron következő betűjével kezdődik.
Zsoltárok 25:15 szabadít… bajból Szó szerint: „szabadítja ki lábamat a hálóból”. Arra a hálóra utal, amellyel a madarakat megfogták.

Napokkal ezelőtt...

Hadd halljam minden reggel újra jóságodat,
hiszen benned bízom! Mutasd meg, melyik úton induljak el,
mert hozzád emelem lelkemet!
 Napokkal ezelőtt tette fel a kérdést valaki, hogy milyen általános jellemvonásai és szokásai vannak azoknak az embereknek, akiket Te alázatosnak nevezel?

Nem jutott sok dolog eszembe. Egy-egy tulajdonság sejlett fel előttem más és más emberben.

Sok olyasmi jutott viszont eszembe, ami inkább az alázatoskodás témakörbe tartozik. Néha azt látom, hogy van egy általunk elképzelt fogalom az alázatról, de annak a Jézus által tanítottakhoz semmi köze sincs.
Azóta is gondolkodom ezen, és hogy egy valóban hiteles Valakit nézzek meg, így Jézust fogom vizsgálni.

  1. Az Atyával szemben volt alázatos. - ...legyen meg a Te akaratod!
  2. Emberekkel szembeni alázata inkább abban nyilvánult meg, ahogyan gyógyított, szabadított.
  3. Nem bánt kesztyűs kézzel senkivel.
  4. Nem finomkodott.
  5. Nem alázatoskodott.




Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...