Keresés ebben a blogban

2012. május 30., szerda

Gyógyulásunk feltétele

Sokszor kell eljutnunk arra a következtetésre, hogy képtelenek vagyunk megfelelni, de ha mindent tuti jól csinálnánk, már nem is lenne szükségünk Jézusra.
Tegnap és ma a Máté 13-at olvastam részleteiben.
Tegnap az volt hangsúlyos, ahogy Jézus egy régi próféciáról beszél:
Máté 13:13-15  Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedik rajtok Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
(A  Máté 13:13-15 -ra kattintva párhuzamosan az egyszerű és a Csia féle fordítást lehet olvasni)
Ezt mindegyik evangélium megismétli, majd Pál is az Apcs 28:27;  Róm 11:8-ben.
És ahonnan idézi az az Ézsaiás 6,9-1:
Ézs 6:9-10  És mondja: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek;  Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon.  
Ma pedig az volt hangsúlyos, ahogyan mi válogatunk Isten igazságai között, mondva: - Ezt beveszi a gyomrom, azt meg nem tudom lenyelni.
Pedig úgy kéne fogadni, mint a szántóföldben elrejtett kincset, vagy a nagy értékű igazgyöngyöt. Minden saját okoskodásunkat sutba kellene dobnunk.
Máté 13:44-46  Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejti azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet.  Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres;  Aki találván egy drágagyöngyre, elment, és mindenét eladta amije volt, megvette azt.
És hogy miért kell lemondani a saját logikai rendszerünkről? Mert Isten azt mondta!
Ézs 55:8-9  Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útjaitok az én útjaim, így szól az Úr!  Mert amint magasabbak az egek a földnél, aképpen magasabbak az én útjaim útjaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!
Ez is érdekelhet: Szánakozás
Az elhívásról
Megismerés
Napiremény

2012. május 26., szombat

Hitről

 Szilvivel a héten beszélgettünk a Jézusról szóló gyógyítási történetekről.
Megbeszéltük, hogy mikor ezekről hallunk, sokkal inkább felerősödünk hitben.
(Hallgatnivaló igehirdetés a'la szabker: A gutaütött meggyógyítása )
Ma reggel kerestem a neten, és erre a videóra bukkantam:
Ahogy a szövegben felfedeztem azt, hogy arról énekel, hogy a vak szemét megnyitotta Jézus olyan hitet kaptam, hogy a szívem majd szétszakadt.
Olyan biztos lettem benne, mint ahogy itt ülök, hogy ma is lehetséges mindez!

2012. május 24., csütörtök

A szeretetről

 Nemrég megfigyeltem magamon, hogy vannak emberek, akiknek a hibája - bár nyilvánvaló a számomra, de - egyáltalán nem hoz ki a sodromból. Sőt, ha rákérdeznek erre a dologra, akkor sem az erősödik meg bennem, hogy hű, tényleg, ez a valaki nagyon szenya, sőt megvédem, és nem hagyom, hogy rosszat mondjanak róla.
Megint mások, akik fel tudnak bosszantani, kb. két perc alatt kiborítanak. Erős hajlandóságot érzek rá, hogy kibeszéljem őket, és csipkelődő, szurkáló legyek az irányukba. Akár szemtől-szemben, akár a hátuk mögött.
Miért van ez? Nem akarok ilyen lenni! Kedvenc írásom az IGAZI szeretetről:
A szeretet hosszan tűr; a szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke,  nem viselkedik gorombán, nem önző, nem gurul méregbe, nem tartja számon, ha valaki rosszat tesz,  nem örül a gonoszságnak, de együtt örül a többiekkel az igazságnak.  Mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem múlik el. 

Ez is érdelkelhet:
Űrszemét
Duma, duma...
Szemműtét
Kőszív

Légy te is Barnabás! (1)

„…Barnabás… bátorította mindnyájukat…” (Apostolok cselekedetei 11:22-23)
Talentumainkat a gyülekezet építésére kell használnunk (ld. 1Korinthus 14:12). Az építés szó a Szentírás eredeti szövegében is építkezésre utal, azt jelenti: „megépíteni, felépíteni, erődíteni”. Ajándékodat Isten arra tervezte, hogy másokat építsen általa. Csak akkor találsz igazi megelégedettségre, ha erre a célra használod őket. Ha nem ismerős számodra a ciprusi József neve, nem számít. A legtöbben „becenevéről” ismerjük: „Barnabás… ami azt jelenti: Vigasztalás fia” (ApCsel 4:36). Amikor az újszövetségi idők keresztényei elcsüggedtek, és arra volt szükségük, hogy valaki felvidítsa őket, a jeruzsálemi gyülekezet Barnabást küldte, aki „bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban… És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz” (ApCsel 11:23-24). Aztán, ahogy a munka növekedett és sokasodott, Barnabás megkérte Pált, hogy csatlakozzon hozzájuk, ő maga pedig megelégedett a mellékszereplő helyével (ld. ApCsel 11:25-26). Rebecca Barlow Jordan mondja: „A bátorító lehet, hogy az első sorban kezdi, de végül visszavonul igazi helyére, hátra… Miután Pál és Barnabás együtt utaztak, Pál vezetővé lépett elő, Barnabás pedig visszahúzódott a háttérbe, mint ahogy sok bátorító teszi. Mindig vannak árvák, akiket örökbe kell fogadni… éhes szívek, akiknek lelki biztatásra van szükségük. A bátorítók nem vágynak megbecsülésre, de munkájuk eredményét, mint Barnabásét is, lehetetlen nem észrevenni.” Mint az oxigén a szervezetünknek, olyan a biztatás a léleknek. Ez buzdít kitartásra, amikor könnyebb lenne feladni. Az igazság az, hogy soha nem fogsz olyan emberrel találkozni, aki ne lenne fontos Istennek! Tehát segíts nekik biztató szavakkal, ne rombold őket, hanem építsd (ld. Róma 14:19-20)!
Forrás: Mai Ige

Gondoltam megnézem ezt a ,,bátorította" kifejezést, hogy mit jelent:  παρακαλέω  (parakaleó)
1) odahív, magához hív, meghív
2) felszólít, bátorít, buzdít
3) kér, könyörög; segítségül hív
4) megvigasztal
Etimológia:   καλέω  (kaleó)
1) hív, meghív, elhív, magához hív
2) hív, nevez, szólít; nevet ad
3) segítségül hív

Nagyon érdekesnek találom, hogy a Károli féle fordításban ez a szó így szerepel: intés. Az én olvasatomban ez valami teljesen mást jelent.


2012. május 23., szerda

Tőrbe ejtve

Maga a kifejezés igazán régimódi, talán sokan nem is tudják mit jelent.
Tőrbe ejtve = megbotránkozva
 σκανδαλίζω  (szkandalidzó)
1) tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt
2) bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít
3) megbotránkoztat, felháborít

Etimológia:  a σκάνδαλον  (szkandalon)-ból
1) csapda, kelepce
2) bűnre csábítás / késztetés, kihívás
3) ok a felháborodásra, botránykő

Mostani feldolgozásra kb annyi, hogy valakinek a viselkedését annyira rossznak látod, hogy egyszerűen nem tudsz vele mit kezdeni.
Nem érted, nem veszi be a gyomrod.
Mindig visszatérsz a gondolkodásodban ehhez a számodra rendkívül érthetetlen viselkedéshez.
Hogy csak vélted azt, hogy igazságtalanság, méltánytalanság történt veled? Nem tudod, mert nincs emberi fórum, ahol ennek a végére lehetne járni....
Nehéz okosnak lenni.
Ján 6:61  Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat (tőrbe ejt)?

Máté 18:6  Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.

2012. május 22., kedd

Fotózáson

 Félelmetes, hogy hányféle megvilágítása van egy dolognak.
Pl.: ha valakit felülről fényképezel, az nem előnyös, sőt a mennyezeti lámpa megvilágítása is rossz fényt vet az emberre. A fotósok tudnának mesélni. 
A debreceni Szabker Gyüliben Lakatos Péter tanítása is erről szólt vasárnap.
 És most is csak azt tudom mondani, hogy a mi emberi látásunk is nagyon gyenge, hiszen ahogy mi látjuk a dolgokat, az annyira szubjektív tud lenni. Hiszen a látásunk hátterében ott van a neveltetésünk, az aktuális lelkiállapotunk, az általunk megszokott és jónak ítélt dolgok, az önszeretetünk, a büszkeségünk, a céljaink...
 Gyakran  sikerül is mindezekkel a tulajdonságainkkal másokon átgázolni, na de a cél szentesíti az eszközt, nem?
Nem. Jézus szerint nem.
Idézet magamtól: Az érzelmi intelligencia az a képesség, aminek a fontosságával rögtön tisztában vagy, ha a feléd irányuló viselkedésben felfedezed a hiányát, ellenben hamar elfelejted, midőn neked kéne gyakorolnod másokkal szemben.

2012. május 19., szombat

Harctéren

 Itt élem a mindennapjaimat ezen a földön, mégis egy új látással rendelkezem. Nem tehetem meg azt, hogy ne szóljak ezekről a meglátott dolgokról. Legyen az hívő, vagy nem hívő, az én dolgom az, hogy a szakadékot, ami Isten és ember között tátong, csökkentsem - vagyis Jézust segítsem ebben.
Csak Ő hidalhatja át.

Mini bepillantás a szellemi életbe... érdekes. Új, ismeretlen területen lépegetek.
Nem értek még sok mindent, de igyekszem megérteni. Nem értem az érzelmeimet, nem találkoztam még ilyesmivel, nem tudom mit vár tőlem Isten.
De keresem.
Ennek a területnek vannak veszélyei, mégpedig az, hogy rosszul fogok dönteni. Az is lehet, hogy megsérülök, vagy valaki más sérül meg általam, mégis szerintem az lenne a legrosszabb, ha az ettől való félelmemben behúzódnék a csigaházamba...
2Kor 10:4  Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására;  Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;

2012. május 17., csütörtök

Szánakozás

Nem igazán szeretjük, ha sajnálnak minket.
Pláne nem az öntudatos magyar nép! Nekünk kérem tartásunk van!
Kedves igehirdetőm Szilágyi Zsolt is beszélt erről nemrég. Azt mondja:
1Péter5,5B: Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
alázatos: ταπεινός (tapeinosz)
1) alacsony, jelentéktelen, gyenge, hitvány
2) szerény, alázatos
3) nyomorult, megalázott
Vonzó kép, nemde?  Na de ki kap kegyelmet? Hiszen ha Jézus sajnál meg minket, az nem is olyan rossz. Több helyen fogalmaz így a biblia: könyörült, szánakozott.
σπλαγχνίζομαι (szplankhnidzomai)
- megkönyörül, részvétet érez, megszán, megindul rajta
Hogy honnan jutott eszembe ez most? Két dologról is.
Mostanában sok dolgon megindul a szívem, tök szenti-menti lettem, és reggel megint a Jónás könyve utolsó mondataira ébredtem. Na nehogy azt higgyétek ám, hogy micsoda nagy koponya vagyok, csak egy-két szó jutott eszembe, aztán kikerestem a Bibliából, akkor kapcsoltam mi is ez.
Az Úr pedig monda: Te szánod a tököt, amelyért nem fáradtál és [amelyet] nem neveltél, amely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett: Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több van tizenkétszer tízezer embernél, akik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!
Szóval hogyan is történt, mikor Jézus megindult valamin?
Máté 9:36 Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indult rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok. - pásztorolta őket, tanítókért imádkozott
Máté 14:14 És kimenvén Jézus, látott nagy sokaságot, és megszánta őket, és azoknak betegeit meggyógyította.
Máté 15:32 Jézus pedig előszólítván az ő tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképpen ki ne dőljenek az úton.- megetette őket.
Máté 18:27 Az úr pedig megszánva azt a szolgát, elbocsátotta őt, és az adósságot is elengedte néki.
Máté 20:34 Jézus pedig megszánván őket, illette az ő szemeiket; és szemeik azonnal megnyíltak; és követék őt. - vakokat gyógyított.
Márk 1:41 Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérintette őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. - leprást gyógyított.
Márk 6:34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot látott, és megszánta őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdte őket sokra tanítani.
Márk 8:2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök; - megetette őket.
Márk 9:22 És gyakorta vetette őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk. - kiűzte a démonait.
Luk 7:13 És látván őt az Úr, megkönyörült rajta, és monda néki: Ne sírj. (Az asszonynak, aki az egyetlen fiát temette) -megérintette a koporsót és feltámasztotta a halottat
Luk 10:33 Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indult. - bekötözte a sebeit, és ellátást biztosított neki.
Luk 15:20 És felkelvén, elment az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesett rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esett, és megcsókolgatta őt. - a példázat szerint nyakába borult és összecsókolta.

Tehát ha Ő valakinek a sorsán megindult, akkor SEGÍTETT.

2012. május 15., kedd

Tetkó

 Nézem a pénztáros lányt a Tescoban, és elgondolkodom mit jelenthetnek a keleti írásjelek a kezén. Aztán meg azon, hogy ezek az emberek minden katyvaszt magukra tetováltatnak.
Valószínűleg egyébként nem hódolnak ezzel semmiféle idegen isten előtt, csak divatból véglegesen magukra írattak ki tudja mit...
Asszem Jézust ez sem zavarná.
Talán mellé ülne és beszélgetne vele arról, mit jelent a felirat a bőrén.

2012. május 11., péntek

Megismerés


 Leragadtam az előző témánál, tudniillik az engem inspiráló embertársaimnál.
Maga a szellemi éhség fogalma előttem nem újkeletű, nyolc évvel ezelőttig kell visszaugrani, hogy az első tapasztalatokra visszaemlékezzek. 
Akkor volt ugyanis először, amikor biztosan tudtam, hogy Isten 
  • él,
  • szeret,
  • szólni akar hozzám,
  • azt akarja, hogy én is szóljak Hozzá,
  • meg akar gyógyítani, ha beteg vagyok,
  • tanítani akar arra, amit nem tudok,
  • jót akar,
  • aktuális,
  • betölti a szükségeimet.
Akkor fedeztem kel azt is, hogy ezek a tapasztalatok bizonyos mértékben más dimenzióba helyezik az egész eddig megtapasztalt mindenséget, ami körülvesz. Másképp láttam az embereket. Két csoportra bontottam őket, az egyik, akik velem együtt tudták mindezt, a másik, akik még nem tudják, de el kell mondani nekik.
Az első csoport nagyon vonzott. Úgy láttam, hogy csudajó köztük lenni. Mindig szerettem Istenről beszélni, és jó volt, hogy ők értették is ezt az egészet, ami velem történt, hiszen a közeli hozzátartozóim rémüldöztek miattam.
1Korintus 16 : 17 - 18 Örvendek Sztefanász, Fortunátusz és Achaikosz megérkezésének, mert a ti hiányotokat töltötték be. Mert lecsillapították szellememet és a tiéteket is. Ismerjetek rá hát az ilyenekre!
Ismerjetek rá: ἐπιγινώσκω  (epiginószkó)
1) ismer, tud, ért
2) megismer, felismer, megtud, tudomására jut; észrevesz, rájön, felderít
3) elismer


2012. május 9., szerda

Üdítő

Nem tudok ugyan minden szavával egyetérteni, de valami kis része feldobott a mai ,,Mai Igének". Mégpedig az, hogy valaki üdítő hatással lehet a spirituális részünkre. Vagyok így ezzel én is, hogy hallgatok egy tesót és megelevenedik a belsőm, szinte ujjongani tudnék, és életre kel bennem a szívem. Van aki által Isten meg tud szólítani. Ilyen volt mindig a Bárkában Győző bácsi prédikációja. Mindig aktuális volt.

Egy kis szösszenet: Valakit meglátogattam (nem hívőt), imádkoztam érte, mert megbetegedett, és én ugye jó keresztyén módjára becsuktam a szemem,(Ez egyébként hülyeség, nem hiszem, hogy Isten elvárása. Csak becsuktam és kész!) és szóltam Istenhez, ő figyelt. Mármint akiért imádkoztam.

Aztán azt mondja nekem a végén, hogy látott egy füstfelhőt felszállni, amíg imádkoztam. Akkor úgy tettem, mintha ez mindennapos lenne, de bizony berezeltem... Azt mondta kereste, hogy mi gyulladt ki, talán nem oltották el jól a cigarettájukat. Aztán otthon azért imádkoztam nagyon szorgalmasan, hogy az Úr mutassa meg mi lehetett ez, egyáltalán nem-e az ellenség jelent meg valahogy?

Másnap Győző bá arról prédikált, hogyan vezette Isten a népét füst-, és tűzoszlop képében. 

Bizony most is elsírom magam, hogy a Teremtő képes volt egy ilyen kis porszemnek megmutatni a választ, hogy ne féljek már! Ő velem van.

Luk 12:32  Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.

 És én is ilyen szeretnék lenni! Nem úgy, hogy én megcsinálom magam, hanem úgy, hogy, hogy használja Isten ezt, vagy azt a képességem - amit nem mellesleg Tőle kaptam.

Fil 2:16  Életnek beszédét tartván eléjük...

Csodálatos elhívás!

Figyelj arra, mit mondasz!- olvashatjuk a Mai Igében

„Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz… felüdítették mind az én lelkemet.” (1Korinthus 16:17-18)

2012. május 7., hétfő

Még nem elég...

 Még nem elég - jutott eszembe a régen tanult vers Váczi Mihálytól.
Annak idején nem annyira a mondanivalója kötött le, csak hogy szépen sorban megtanuljam és felmondjam és minimum ötöst kapjak rá.
Mindez egy Bibliarész olvasásánál ugrott be.
Itt is ezt mondja : Még nem elég... 


2Péter 1: 3-9 Abból kell kiindulnom, hogy az ő isteni hatalma annak megismerésén át, aki minket dicsőségével és erényével elhívott, mindennel megajándékozott bennünket, ami az életre és istenfélelemre való,
továbbá, hogy ezeken át értékes és igen nagy ígéreteket kaptunk ajándékul, hogy rajtuk keresztül, miután attól a romlástól elmenekültetek, melyet a világban a kívánság okoz, isteni természetet közölhessen veletek.  
Ez ígéretekre támaszkodva ti is teljes serénységet vessetek latba, hogy hitetekben erényt nyújthassatok, az erényben megismerést,  
a megismerésben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban [isten]félelmet, 
az istenfélelemben testvérek kedvelését, a testvérek kedvelésében szeretetet.  
Mert ha e dolgok megvannak és sokasodnak, Urunknak, a Felkent Jézusnak megismerésében sem lesztek sem henyék, sem gyümölcstelenek. 
Akinél tudniillik nincsenek meg ezek, az vak és rövidlátó, aki megfeledkezett régi vétkeiből való megtisztulásáról.  
Az irodalom óra után egy kis matek:
Hit + jótett + istenismeret + önuralom + kitartás + istenfélelem + testvéri szeretet + isteni szeretet = 
  • nem hasznavehetetlen, vagyis hasznos
  • nem meddő, vagyis termékeny, gyümölcsöző Jézus megismerésében
  • tiszta látás


2012. május 5., szombat

Zsákmány

Napok óta gondolkodom rajta, tegnap Kati néni is említette ezt az Igét, és ott motoszkál a gondolataimban a felszólítás:
 Fil 2:5-6  ... az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,  Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő...
Tudnom kell mit jelent az, hogy valami ,,nem tekintendő zsákmánynak".
Görögben ἁρπαγμός  (harpagmosz)
1) lopás, rablás
2) zsákmány, bitorolt jószág
Etimológia:  a ἁρπάζω  (harpadzó) - ból
1) fölkap, megragad, hatalmába ejt
2) elragad, elrabol
Rokonságban a ἅρπαξ  (harpax) - szal
- rabló, ragadozó
Hát akkor lássuk mi is az a zsákmány és milyen?
Mindenképpen jogtalanul szerzett holmi. Egy helyen még szajrénak is nevezik - szlengül. Zsákmány, amit úgy szereznek meg, hogy másokon valamiképp átgázolnak hozzá. Néha könnyen el is kótya-vetyélik.



2012. május 4., péntek

Bocsika 2.

 Ha belegondolok, hogy mennyi mindent teszek rosszul naponta, az jut eszembe, hogy Isten helyében én már nem is vesződnék tovább velem.
Mikor megint egy ilyet elmondtam neki, azt is elmondtam, hogy nem tudom garantálni, hogy legközelebb jobban csinálom, vagy, hogy menni fog.
Melegében megkérdeztem Tőle, hogy mi a garancia?
Nem hangosan, inkább csak sugallat formájában jött a válasz: 
 - A Szentlélek a garancia érted.

2012. május 2., szerda

Az elhívásról

 Vajon, ha azt mondom, hogy van egy célom, amiben örömet lelem, az ugyanaz lehet, mint amivel Isten bíz meg engem?
Talán lehetséges lehet, mert feltételezem Istenről, hogy jót tervezett nekem.
Ez most arról jutott eszembe, hogy van egy-két dolog, amit elkezdek, aztán kifogy a szusz belőlem, és nem lelkesedem. (Lásd házimunka... :))
 Rákerestem az elhívás szóra az Újszövetségben: κλη̑σις  (klészisz)
1) hívás, odahívás, meghívás, elhívás
2) hivatás

Amiben én örömömet lelem, az az, hogy
  • beszéljek róla, hogy mennyi jót tett velem Isten
  • hányszor hányféleképpen mentett meg engem
  • másoknak a hite erősödjön azok által, amiket megosztok
  • szeretek olyanokkal beszélni, akik ,,ugyanezen a nyelven beszélnek" (By Eszter! :))
  • hogyan leplezett le hazugságokat az életemben Isten
Ami elszomorít,  feldühít és ami előtt értetlenül állok az az, ha
  • ha hívő emberek megtagadják Istent
  • ha kihagyják a megoldóképletből az egyedül igaz Istent
  • ha nem élnek a szabadságukkal
  • ha nem hiszik el Isten Beszédét
  • nem dicsőítik Istent
  • ha bedugják a fülüket, és befogják a szemüket...
Apcs 28:24-27  És némelyek hittek az ő beszédének, mások nem hittek.  Mivel pedig nem egyeztek meg egymással, eloszlottak, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván:  Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok!  Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
Van egy kifejezés: Az élettel nem összeegyeztethető - magyarul halált okozó.
Ez jutott eszembe ezekről a hozzáállásokról. Talán ezért van rám ilyen hatással...

2012. május 1., kedd

Akcióhős lettem

 Napok óta kínlódok valamivel, kérődzöm rajta, és nem sikerült megemészteni.
Írtam erről már egy méltatlankodó hangvételű bejegyzést, aztán le is vettem, nem ez a megoldás. Rágtam kicsit, lenyeltem, visszajött. Aztán újra rágtam, majd ismét feljött. Na de félre a gusztusmentes részletekkel!

Ma hajnalra érdekes gondolatom lett ez ügyben, mégpedig az, hogy egy lehetetlen küldetésben veszek részt. Tom Cruise ebben az új részben nem szerepel - én lettem a főszereplő a Mission Impossible 6. részében. (nem tudom hány van már:))A rendező nem Brian De Palma, hanem maga Jézus. Alkalmasnak talált egy feladatra, és meg is tett benne akcióhősnek. Azt is lehet tudni, hogy a misszió - bár tényleg lehetetlen - biztos sikerül, na nem azért, mer' én vagyok a főszereplő.Én még el tudnám rontani, de a veszélyes részeket mind felvette már.
Az egyik legnehezebb feladat az benne, hogy beszorult a lábam egy csapdába / tőrbe, ahogyan régiesen mondták. Persze az ellenfél akkor támad leginkább, ha nem tudsz elfutni. 

De ha most félreteszem a bohóckodást, akkor annyit elmondanék, hogy azon sikerült kiakadnom, ahogy egyes keresztény emberek kezelik a gondjaikat. 
Ahogy kedves tesóm Brigi kérdezte egyszer: 
 - TI NEM SZOKTATOK IMÁDKOZNI, HA BAJ VAN??? 
 - Ja, mér' az segít? Nem mi inkább elfordulunk Istentől, öntünk magunknak a saját ékszereinkből egy cuki aranyborjút, aztán jól körülugráljuk, és várjuk tőle a megváltást. Na de mi ezért nem vagyunk felelősek, hanem az német úr tehet róla, akit Alzheimernek hívnak. Ő lehet a hunyó. Attól vagyunk ilyen bazi feledékenyek!
De Isten rendkívül jó fej. 
Az összes ilyen jellegű aljasságért elküldte Jézust. Mi meg néha úgy harcolunk Érte, hogy lenyisszantjuk annak a kis buta katonának a fülét, aki el akarja Őt fogni.  Hű, de jó erőben is vagyunk! Mert Jézusnak persze a mi bűneinket nem kellett felvinnie a fára. Különben is, majd mi jól megvédjük! Problémamegoldás a'la béna keresztény. 
Na de mit szépítsem én sem csinálom ezt másképp, most, hogy elfelejtettem ki is az ellenségem. 
Az, hogy a nép ilyen, nem újkeletű téma. Ez van. Nekem meg a dolgom annyi, hogy kaptam Jézustól Szent Szellemet. Ő néha - ha engedem - fogja magát és a legváratlanabb pillanatokban sírva fakad. Könyörög valami más nyelven azért a valakiért, aki engem így kiakasztott.
2Tim 2:24-26  Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes.  Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,  És felocsúdnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az [Úr szolgája] által az [Isten] akaratára.
 Mindent félretéve még néhány szó arról, hogy mekkora szükség van a tanításra. Nagyon szeretem hallgatni a Szabadkeresztyén Gyülit Debrecenből, mert minden tanításukon átjön az, hogy megélik a hitüket. A megoldásaikat Istentől kapják, és alkalmasak a tanításra. Köszönöm Lakatos Péternek, Verának, és Szilágyi Zsoltnak! Mindig aktuális, mindig talál! Soha nem hagyják ki a Szentszellemet a buliból! Ha ott laknék a környéken hozzájuk járnék gyülibe!

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...