Keresés ebben a blogban

2012. október 31., szerda

Mi az Ige?

E kérdés felvetésének az alapja a vasárnap délutáni látogatásunk Adrinál, ahol is a téma, a János Evangéliumának első része volt.
Tehát ez alapján teszem fel a kérdést: Mi az Ige? Ha még helyesebben akarom kérdezni KI az Ige?
Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. ... Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.
Jézusról beszél. 
Megrázó, hogy kereszténynek mondott országban élünk, kikérjük magunknak, ha másnak titulálnak!
Mi kérem hiszünk Istenben, de Jézust mint Igét semmiképpen nem fogadjuk kitárt karokkal. Nekünk külön elképzelésünk van erről! Meg vagyunk keresztelve! Ja, templomba? Dehogy megyek!

EZ A VALLÁSOSSÁG SZELLEME, KÖZE NINCS ISTENHEZ. DE ANNÁL TÖBB KÖZE VAN AZ EGÓNKHOZ. EZ A SZÉLES ÚT.

Vajon mit is jelent a következő IGE?
Jak 1:21  Elvetve azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott (elvetett) Igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket.
Ige:  λόγος  (logosz)
1) szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs)
2) írás, írásmű; beszámoló, elbeszélés
3) Írás, Ige
4) dolog, téma, tárgy, mondanivaló
5) számítás; számadás, felelősség; bankszámla
6) ok, cél; figyelembevétel


megtart: σῴζω  (szódzó)
1) megtart, (biztonságban) megőriz
2) megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít
3) betart (ígéretet)
4) megtart (emlékezetében)
5) elrejt, titokban tart
passzív alak:
6) életben marad, tovább él
7) megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül
8) elmenekül, szerencsésen eljut valahová




Tóra ünnep
Facebook



2012. október 29., hétfő

Szoliban


Na nem ilyenben töltöttem a vasárnapot, hanem egy kicsit kényelmetlenebben, úgymond egész napos ,,szolgálatban".
Hogy alakul így az ember lányának a napja, nem tudom, de egyet mondok, sokkal értékesebbnek tűnt mindez estére, mintha álló nap csak magammal lettem volna elfoglalva.
  • Vasárnap közös ebéd volt, ami annyit tesz, hogy már előző nap kiagyalod mit fogsz elkészíteni, főzöl, sütsz, szeletelsz, guszta tálalásról gondoskodsz, meg ilyenek, hogy aztán együtt beszélgethess a tesókkal kb. 1 órát.
  • Gyerek szoli, ami annyit tesz átnézed a vasárnapi iskolai anyagot, ami mostanában elég sok. Imádkozol, hogy jó legyen, ne csak kibírd, hanem lelkesen lefoglalj - jelen esetben - 9 alsó tagozatos prüntyikét. Na meg, hogy ez ne csak száraz mese legyen számukra, hanem a későbbiekben úgymond életnek beszéde legyen számukra, melyet sikeresen tartottál elébök. És ha ez még nem volna elég, nem ám ülnek hátratett mancsokkal, hanem ha nincs kedvük figyelni, vagy részt venni, netán érdektelenek, akkor felmásznak, lemásznak, hátat fordítanak, beszélgetnek, rendetlenkednek... Egy zsák bolha. :) És Jézus közben ilyeneket mond: Ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, semmiképp sem juttok be! Nna szép! De viccet félretéve nagyon aranyos az új csoport. Érdeklődőek, és okosak. Nem nehéz szeretnem őket. Persze az anyagot nem tudtam maradéktalanul átvenni, így átadni sem, ráadásul az időhiány miatt elnéztem az anyagrészt, úgyhogy megin' csak Istenben bízhatok. Mindenesetre háromhetente kerülök sorra, úgyhogy két hét nyugi van...
  • Ebéd után mosogatás, amit szintén szeretek két naon kedves tesó csajszival. - már du. 2 óra múlt.
  • Egy órácskát töltöttem otthon, aztán vissza Éviékért kocsival, összeszedtem három tesót, és már robogtunk is Adrihoz házicsoportot tartani. De nagyon jó volt.
Mindezt, ha végiggondolom, nem is tudom, hogy fért bele egyetlen napba, de megérte és hálás vagyok. Annyi, de annyi fitesvérem, meg nőtetvérem lett, hogy csak na. Jézus adta. :)

2012. október 23., kedd

Gyógyír


 Gyógyír volt sebesült lelkemnek ma reggel Todd Burpo története. Hogy mikor és hol sérült meg, ez egy újabb bejegyzés témája lesz talán valamikor a közeljövőben...
Régen megkaptam a könyvet, de úgy érzem most jött el az idő, hogy elolvassam.
Egy kisfiúról szól, aki a mennyországban járt.
Éreztem a történeten, hogy ez nem az a kategória, amit hinnem KELL, de igazán jólesik.
Nem, ez valóban nem a Szentírás, de csipetnyi visszajelzés Jézus valóságosságáról, megérinthetőségéről.
Pont úgy jártam vele, mint a Viskóval, aminek a hangulata és légköre magával ragadott első perctől fogva.
Nem fogok kardoskodni mellette, hogy elhiszed, vagy sem, a lényeg, hogy én elhiszem és nekem jelen esetben NEKEM életet adott. 
Zsid 11,1 Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja.
Zsid 11:6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.

2012. október 22., hétfő

Annyi mindent akarok írni...

Először is: Vannak dolgok, amikkel jó ideje küszködök. Az hogy bizonyos emberi reakcióktól a víz kiver. ,,Bibliaiasan" ezt úgy mondanám megbotránkozom.
Van ilyen, és bizony visszamegyek néhány évet, és javarészt egy-két emberhez, méginkább egy-két viselkedésformához kötődik a dolog.
Kedvenceim a Debreceni Szabadkeresztény gyülis pásztorok, mert nagyon jó élő tanításaik vannak. Évekkel ezelőtt hallottam először Szilágyi Zsolt: A szeretet boldoggá tesz - című tanítását, ebben minden benne foglaltatik, amire szükségem lehet ezügyben.  Most is hallgatom őket és a szabkersulis tanításokat sorban és látom Istennel egyetértve a szellemem helyesel és tudja amegoldást. Mondjuk konkrétan ebben a témában nehezen lépek előbbre.
Amellett augusztusban is bejegyeztem egy írást, ami a botránkozásról és annak amputálásáról szól Első az Isten országa címmel. Ebben összefoglaltam nagyjából a kérdést.
De még mindig ott van.
Aztán Lakatos Péter sorozata az óemberről, majd felesége Vera tanítása most utóbb - jól összefoglalta.
Vera szerint az Isten szelleme, aki jó esetben bennünk lakik abszolút nekimegy az óemberi természetnek.
Ha jól értettem a másokban lévőt sem nézi jó szemmel.
Mindenesetre kell az isteni kontroll, mert ki tudja használni esendőségünket az ördög, aztán jól kinyírja a másikat...
Wikipédia
Tőrbe ejtve

2012. október 18., csütörtök

Emlékeztető

A Chambers féle napi útravalót olvastam, ami a hűségről szólt, és vele együtt János 3. levelét.
Nem ismeretlen az egyházban a széthúzás fogalma ma sem és akkor sem volt az.
De hogy kezelte ezt János - a szeretetéről híres apostol?
Pár évvel Jézus halála után (valaki szerint a 90-es években) írta ezt a levelet. Arról beszél benne, hogy mennyire fontos a vendégszeretet, majd megemlít egy Diotrefész nevű férfit, aki pontosan ellenük dolgozik, róluk ,,csácsog", stb.
Úgy intézi, hogy legyen vele találkozása, és figyelmeztetni tudja. Csia Lajos az emlékeztetés szót használja, aminek a görög megfelelője hüpomimnészkó - emlékeztet, figyelmeztet; passzív alak: emlékezik, eszébe jut. Ez a szó -  ὑπομιμνῄσκω  (hüpomimnészkó), ennyi helyen fordul elő az újszövetségben, és ilyen szövegkörnyezetben:
És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint néki mondta: Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem.  (Luk 22:61) 

Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.  (Ján 14:26)

Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve [őket] az Úr színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására.  (2Tim 2:14) 

Emlékeztessed őket, hogy a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak engedelmeskedjenek, hódoljanak, minden jó cselekedetre készek legyenek,  (Tit 3:1) 

Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, noha tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban.  (2Pét 1:12) 

Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, amelyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és akik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti.  (3Ján 1:10) 

Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer má] tudjátok, hogy az Úr, amikor a népet Egyiptom földéből kiszabadította, később azokat, akik nem hittek, elvesztette.  (Júd 1:5)

2012. október 17., szerda

Több gondolat

  1. Vasárnap Hani elmondta, hogy tanult valami újat. Ha értékelnéd az életed Krisztusban 1-10-es skálán hányasnak mondod magad? Ő úgy vélte 4-5 körül lehet, de erre a tanítója azt monta ez büszkeség. Mert nem az a beképzelt, aki elfogadja Jézus tökéletessé tételét, hanem aki saját erőből kepeszt...   Elgondolkodtató. Vajon az következik ebből, hogy egyél-igyál én lelkem...? Vagy még inkább  - tudva, hogy nem rajtam múlik, de szeretetből mégiscsak örömmel - megteszem, ami az én részem?
  2. Mostanában sok olyan gondolat megy végig az agyamon, hogy MINEK? Minek eljárni plusz alkalmakra? Minek maradok meg annál a tevékenységnél, amit pár éve elkezdtem, ha szinte senkit sem érdekel? Úgy kell minden alkalommal sms-ben, meg telefonon lobbizni a tesóknál, hogy részt vegyenek. Kell ez nekem? Nincs nekem más dolgom?  Azért csinálom, hogy elfáradjak, vagy van ennek valami értelme is? Egyáltalán ez egy elhívás?
  3. Mai Igében olvastam reggel a fa, széna, pozdorjáról, amit ha ráépítünk a Krisztus alapra megég, akkor mégis hol van az igazság??? 
  4. Aztán tegnap olvastam, hogy a gutaütöttnek aszondta Jézus: Megbocsáttattak a te bűneid, erre a farizeusok azt mondták, hogy káromlást szól. És ekkor Jézus meggyógyította a beteget, hogy megmutassa a hatalmát.... No comment.
Jn 7,17
Ha valaki akarja az Ő akaratát tenni, felismeri erről a tanításról, hogy Istentől való-e, vagy magamtól beszélek.  

2012. október 13., szombat

Szentlélektől, vagy pszichétől vezettetünk?

Sokat foglalkoztat a kérdés, hogy mit jelent Szellemtől vezetve lenni.
A Római levél 8. része sokat foglalkozik ezzel, és őszintén megrémít az, ahogy szelleminek mondott emberek nem veszik igénybe ezt a vezetést.
Róm 8,7  Ezért a hús észjárása ellenségeskedés (ἔχθρα  (ekhthra)- ellenségeskedés, gyűlölet, gyűlölködés - Luk 23:12   Róm 8:7   Gal 5:20   Ef 2:15   Ef 2:16   Jak 4:4) Isten ellen, Isten törvényének ugyanis nem veti magát alá, minthogy nem is képes rá. 
Arra vágyom, hogy lássam azt, ahogy a hívő emberek megtapasztalják a kettő közötti különbséget.
Mint ahogyan a magvető példájában a konkoly felnő, és ehetetlen gabonával ,,ajándékozza meg" a körülötte lévőket, úgy ajándékozza meg testi hívő a környezetét és saját magát.
Sok kec-mec nincs. Szellemtől vezetve kell élni! 
Ma reggel találtam ezt a képet a facebookon, és nagyon jó mondanivalója van:

Érzékiség Pallas szerint 

Ez is érdekelhet: Egyetértés Istennel

2012. október 10., szerda

Ajándék Istentől

Ján 4:10   Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és [hogy] ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet. 
Apcs 2:38   Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. 
Apcs 8:20   De Péter monda néki: A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető.
 Apcs 10:45   És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka. 
Apcs 11:17   Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna? 
Róm 5:15   De a kegyelmi ajándék nem úgy [van], mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra.
 Róm 5:17   Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek. 
2Kor 9:15   Az Istennek pedig [legyen] hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.  Ef 3:7   Amelynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája szerint. 
Ef 4:7   Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint. 
Zsid 6:4   Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...