Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #Jézus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #Jézus. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 15., vasárnap

A legtöbb, mi adható, avagy: Elő a karizmákkal, vissza a karizmokkal!

Persze, hogy jó a kávé, de nem arra gondolok. Talán a 90-es években volt menő a címbeli reklám szlogen...
Reggel egy pár kijózanító gondolat után (persze, hogy a koronavírussal kapcsolatosan!)  Szentlélek pillanatok alatt sírva fakadt bennem, mert gondolom nagy a gáz.
Ő tudja, és félti az embereket.
Akar értük imádkozni.
Jól tudjuk, hogy mind a mai napig az egész teremtett világ úgy nyög és vajúdik, mint a szülő asszony. De nem csak a teremtett világ, hanem mi magunk is ugyanígy sóhajtozunk. Pedig mi előleget kaptunk a Szent Szellemből! Mégis sóhajtozva várjuk a testünk megváltását, hogy ezzel teljesen Isten fiaivá váljunk. A teljes üdvösségünk ugyanis magában foglalja ezt a reménységet, a testünk megváltását is. Ezt azonban még nem láthatjuk. Ha már látható lenne, akkor nem kellene remélni. Mivel azonban olyan valamit remélünk, amit még nem látunk, várjunk rá türelmesen! Hasonlóképpen a Szent Szellem is segítségünkre siet abban, amiben erőtlenek vagyunk. Hiszen sokszor még azt sem tudjuk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. A Szent Szellem azonban maga könyörög értünk, szavakkal ki sem fejezhető sóhajtásokkal. Isten ugyanis jól tudja, mi van a szívünkben, és azt is, mi a Szent Szellem szándéka, mert ő Isten akarata szerint könyörög Isten népéért. Róma 8, 22-27
Te, Aki esetleg olvasod soraimat és arra gondolsz, hogy most mit tegyél:
Itt egy link, erre kattintva átgondolhatod az életed, és megtérhetsz Istenhez. 

Amit pedig mi még tehetünk, hogy a többi ajándékot, amit kaptunk Istentől felszítjuk magunkban, sorra vesszük, és szolgálunk velük a nagy vészhelyzetet átélő emberek között.
Ezek pedig:
Róma 12, 4 Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata,
5 úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.
6 Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk,
7 ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban,
8 a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.


1 Kor 12, 7 A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.
8 Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.
9 Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.
10 Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta.
11 De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.
12 Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.

2017. január 18., szerda

,,Csak” a Miatyánk

Ezt a régi üzenetet frissítem fel ma:
Nem tettem hozzá semmit, nem vettem el belőle semmit, mégis aktuális.
Ki érti ezt?
:)
 Többször is felfigyeltem arra, hogy a mindenki által ismert imádság a ,,Miatyánk..." valójában egy mankó, amit ha tételesen és őszintén belegondolva végigmondunk egy belsőséges beszélgetés jön létre Azzal, Akit megszólítottunk.
Máté 6:9-13  Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;  És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!
Kicsit megrágva, kirészletezve és modernizálva így hangzik:

Az imaMit is jelent ez?
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;Mennyei Apukánk!
Legyen szent (elkülönített, nem összevegyített) a neved és aszerint is használjam!
Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.Legyél Te a valóságos uralkodó! Itt is történjen meg amit elhatároztál úgy mint a mennyben, ahol senki sem szegül Veled szembe! ...Még én se, pedig az nagy szó.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.A mai ennivalónkat add meg nekünk! (Köszönöm, hogy ennél mindig bőségesebb ellátást adtál!)
És bocsásd meg a mi vétkeinket,
(Engedd el a tartozásainkat...)
Ne haragudj, hogy
  • türelmetlen voltam másokkal,
  • nem volt kedvem rendet rakni,
  • nem beszélgettem Veled,
  • pletykáltam,
  • rosszat feltételeztem valakiről,
  • idegesít a ...
  • érzéketlen voltam egy barátommal,
  • nem csináltam meg rendesen valamit, amit megígértem,
Pedig mindez igazán nyomaszt engem!
miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;

(...ahogy mi is elengedtük azokat a nekünk tartozóknak)
Én is úgy döntök, hogy nem haragszom
  • férjemre, hogy nem csinálta meg azt, amit ígért,
  • lányaimra, hogy hiába beszélek nekik,
  • régi barátomra, amiért beszólt nekem és annyira ,,leszedte rólam a keresztvizet” a múltkor.
  • valakire, akinek hiába beszélek, nem fogadja meg a tanácsomat, :) (pedigbiztoselőrébbvinnéazéletét- 
énmárcsaktudommer'nálamvanabölcsekköve)
És új esélyt adok mindegyiküknek, mert Te is mindig új esélyt adsz nekem.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.Ne engedd, hogy olyan megpróbáltatás érjen, amit nem tudok elviselni, és védj meg minket rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány dolgoktól!
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!Mert Tiéd az uralom, az erő és a tisztelet mindig,
Legyen így!


Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...