Elnézem a lányaimat és csodálkozom mi mindenen tudnak civakodni.
- Mindig fontos, hogy az övék legyen az utolsó szó,
- Mindig azt állítják, hogy a másikra nem szólok,
- Mindig ők az elnyomottak a másik által.
Közben már tovább is mentem gondolatban az önigazolás területére.
Észre sem vettük mikor és hogyan lopódzott be az életünkbe a dolog.
Mi mindig jól tudjuk miben hibázott A MÁSIK.
Valakinek a kettő közül pedig akkor is azt kellene mondani, hogy nem fontos kinek van igaza.
De ki mondja?
A nagyobbik megvető hangon a kicsinek: - Te szerencsés...
A kicsi: Szemét vagy, hülye vagy...
Mondom a nagynak: - Ne mondj ilyet!
Ő állítja, hogy amit mondott, abban nincs semmi rossz!
Tényleg nincs, csak ahogy mondta.
Mondom a kicsinek: - Ne mondj ilyet!
Azt feleli a másik kezdte...
1Tim 6:11 De te, Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövesd az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése