Ölelés

Tegnap óta gondolkodtam egy témán, amiről írni akarok, mégpedig arról, hogy mi a helyzet a testvéri kapcsolatokkal.

Ahol dolgozom 10-en vagyunk egy csoportban és igazából egy ember van, akivel Isten dolgairól nagyon nyíltan szoktunk beszélgetni. Megöleljük egymást, ha a másiknak vigasztalásra van szüksége és imádkozunk egymásért.

Csoda közösség.

Volt is valami gondom pár napja amit nemigen tudtam megfogalmazni, de egyszer csak kibukott belőlem és elsírtam magam a vállán, mert olyan erős volt ez a fájdalom, hogy nem tudott megmaradni bennem.

És láss csodát megint megszabadultam.

Ott és akkor az ő ölelő karjaiban elszállt minden kétségem, bánatom.

Maradt a békesség és az öröm, hogy szeretve vagyok és nem kell neheztelnem, szomorkodnom.

Préd 4:9-10,12 Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.  Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje...... Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.

Ez az, amire szükségünk van.
Hármas kötelekre tesó+Isten+tesó