Keresés ebben a blogban

2012. július 14., szombat

Az ellenség levele

 Ma reggel Ézsaiás próféta könyvét olvastam, annak is néhány részét.
Kezdtem a 35-tel, folytattam a 36-tal, majd elolvastam a 37-dik - nagyon biztató részt.
Úgy érzem válaszokat kaptam, mégpedig a következő dilemmáimra:
Megláttam benne az ellenség hazugságait, ahogyan gyalázták Istent, az Ő népét meg a királyukat Ezékiást, akiről is világosan szól az írás, hogy nagyon jó király volt:
2Kir 18:3-8  És kedves dolgot cselekedett az Úr szemei előtt, amint az ő atyja, Dávid cselekedett volt. Ő rontotta le a magaslatokat, törte el az oszlopokat, és vágta ki az Aserát, és törte össze az érckígyót is, amelyet Mózes csinált; mert mind az ideig az Izráel fiai jó illatot tettek annak, és nevezték azt Nékhustánnak.  Egyedül az Úrban, Izráel Istenében bízott, és ő utána nem volt hozzá hasonló Júda minden királyai között sem azok között, akik ő előtte [voltak].  Mert az Úrhoz ragaszkodott, és el nem hajlott ő tőle, és megőrizte az ő parancsolatait, amelyeket az Úr Mózesnek parancsolt vala.  És vele volt az Úr mindenütt és ahova csak ment, előmenetele volt. És elszakadt Assiria királyától, és nem szolgált néki.  Megverte a Filiszteusokat is egész Gázáig és határukat, az őrtornyoktól a kerített városokig.
Láttam az Úrban bízó Ezékiást, amint a rossz hírek miatt szomorkodott, megszaggatta a ruháit, majd zsákruhába öltözött.
Ézs 37:1  És lőn, hogy meghallá Ezékiás, a király, meghasogatá ruháit, gyászba öltözött, és bement az Úr házába.
Isten emberéhez - Ézsaiás prófétához fordult segítségért, akinek ezt üzente:
Ézs 37:3-4 Így szól Ezékiás: nyomornak, büntetésnek és káromlásnak napja e nap, mert szülésig jutottak a fiak, és erő nincs a szüléshez!  Talán meghallja az Úr, a te Istened, a Rabsaké beszédeit, akit elküldött az ő ura, az assiriai király, hogy káromolja az élő Istent, és szidalmazza azon beszédekkel, amelyeket hallott az Úr, a te Istened; és te könyörögj a maradékért, amely megvan!
Ézsaiás ezt az üzenetet vette az Úrtól:
Ézs 37:6-7 Így szóljatok uratoknak: ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel szidalmaztak engem az assiriai király szolgái. Ímé, én oly lelket adok beléje, hogy hírt hallván, térjen vissza földére, és elejtem őt fegyver által az ő földében!
Az ellenség becsmérlő levelet írt Ezékiásnak, amelyet ő nem szégyellt az elolvasása után kiteríteni Isten előtt, majd így könyörgött:
Ézs 37:16-20  Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a Kerubokon ülsz! Te, csak Te vagy a föld minden országainak Istene, Te teremtéd a mennyet és a földet.  Hajtsd ide Uram füledet és halljad, nyisd meg Uram szemeidet és lássad! Halld meg Szanhéribnek minden beszédit, amelyeket izent az élő Isten káromlására!  Bizony, Uram, Assiria királyai elpusztítottak minden országokat és azoknak földjét,  És isteneiket tűzbe veték, mert nem istenek voltak, hanem emberi kéznek csinálmánya, fa és kő; így veszthették el azokat.  És most Uram, mi Istenünk! szabadíts meg minket az ő kezéből, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül.
Erre Isten így felelt:
Ézs 37:21-35  És külde Ésaiás, Ámós fia Ezékiáshoz, mondván: Így szól az Úr, Izráel Istene: mivel hozzám könyörögtél Szanhérib miatt, Assiria királya miatt:  Ez a beszéd, amelyet az Úr felőle szól: Megútál téged, gúnyt űz belőled Sionnak szűz leánya, fejét rázza utánad Jeruzsálem leánya;  Kit káromoltál és szidalmazál, és ki ellen emeltél szót, hogy oly magasra látsz? Izráel Szentje ellen!  Szolgáid által megkáromlád az Urat, és ezt mondád: Temérdek szekeremmel fölmentem e hegyek magaslatára, a Libánon csúcsára, és kivágom magas cédrusait, válogatott ciprusait, és behatolok végső magaslatába [és] kertjének erdejébe!  Én ástam és vizet ittam, és kiszáraztom lábam talpával Égyiptom minden folyóit.  Hát nem hallottad-é, hogy régtől fogva én tevém ezt, az őskor napjaiban elvégzém ezt, és most előhozám, hogy puszta kőrakássá tégy erős városokat?!  És lakóik elájultak és megrendültek és megszégyenültek, [és] lőnek [mint] a mező füve és gyönge zöldség, és mint a virág a háztetőn, mint szárba nem indult vetés!  Ülésedet, kimentedet, bejöttödet tudom, és ellenem való haragodat.  Ellenem való haragodért, és mert kevélységed fülembe jutott, vetem orrodba horgomat és szádba zabolámat, és visszaviszlek az úton, amelyen jövél!  S ez legyen jelül néked: ez évben ugartermést esztek és a másik évben sarjut, és a harmadik évben vessetek, arassatok és szőlőt ültessetek, és egyétek gyümölcsét.  Júda házának maradványa pedig, amely megszabadult, ismét gyökeret ver alul, és gyümölcsöt terem felül.  Mert Jeruzsálemből megy ki a maradék és a maradvány Sion hegyéről; a seregek Urának buzgó szerelme művelendi ezt!  Azért így szól az Úr Assiria királyáról: Nem jő be e városba, nyilat sem lő reá, és nem szállja meg paizszsal azt, és töltést sem készít ellene.  Az úton, amelyen jött, visszatér, de e városba be nem jő, azt mondja az Úr.  És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én magamért és szolgámért, Dávidért!
És így cselekedett:
 Ézs 37:36  Akkor kijött az Úrnak angyala, és levágott az assir táborban száznyolcvanötezeret, és midőn reggel [az emberek] felköltek, ímé [azok] mindnyájan holt hullák valának!


Tóra ünnep

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...