Keresés ebben a blogban

2011. május 6., péntek

Kövek, oltárok és a ,,szeretet által munkálkodó hit"

 Mindazok a dolgok, amik hétköznapjainkban  érnek bennünket, illetve a hozzánk közelállókat, bizonyos érzéseket és reakciókat váltanak ki belőlünk. Ami fontos, az az, hogy vizsgáljuk meg őket, és legyen bennünk hajlandóság odatenni Isten oltárára őket. Lehet fájdalom, sértődés, harag a másik ellen. Ezeket a minket ért sérüléseket, és sértésre való emberi hajlamunkat szemléltethetjük kövekkel is, amelyeket sokszor nehéz Istennek feláldozni. 
De építhetünk belőle oltárt Istennek ezt mondva: Itt ez kő/érzés, amit adtam, vagy kaptam, de nem akarok többet sérülést okozni vele, vagy hordozni az ezáltal kapott sérülést. Meg akarom bocsátani azt, amit okoztak nekem  ezzel.
Pál apostol héberekhez írt levele 10,24
Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. 


Jakab levele 2,21
Atyánk, Ábrahám nem tettek alapján lett igazságossá azután, hogy fiát, Izsákot az oltárra vitte?

Vannak Isten előtt fontos dolgok, pl: a „szeretet által munkálkodó hit” Gal 5,6


Vagyis nem a kövek által munkálkodó hit.

Ján 8:10  Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?
Ján 8:11  Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...