Keresés ebben a blogban

2020. január 28., kedd

Szeretni Valakit valamiért

Másodszor, vagy harmadszor adom ezt a címet. (Először itt). 
Dávidon töprengtem, miután mindkét zsoltárt elolvastam tőle. Az egyik az 51., bűnbánati zsoltár, ezt akkor írta, miután fény derült a nagy disznóságra, amit elkövetett, a másik a 27., amit Szabó Balázs is oly szépen megzenésített. Egy ember, 2 zsoltár.

51. Zsoltár
A karmesternek: Dávid zsoltára, abból az időből, mikor nála járt Nátán próféta, mert bement Dávid Betsabéhoz.  Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!  Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!  Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van.  Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted.  Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem.  Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem.  Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.  Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.  Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet!  Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!  Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!  Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen,  hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád.  Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem.  Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám.  Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen.  Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!  Tégy jót a Sionnal kegyelmesen, építsd fel Jeruzsálem kőfalait!  Akkor majd kedveled a helyesen bemutatott áldozatokat, az égőáldozatot és a teljes áldozatot. Akkor majd áldozhatnak oltárodon bikákat.
Zsoltárok 51:1‭-‬21 HUNB

27. Zsoltár
Dávidé. Világosságom és segítségem az Úr , kitől félnék? Életemnek ereje az Úr , kitől rettegnék?  Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek.  Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom.  Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Úr , és gyönyörködhessem templomában.  Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.  Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az Úr sátrában, és éneket zengek az Úr nak.  Halld meg, Ur am, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg!  Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! – szívem így válaszol: Színed elé járulok, Ur am!  Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!  Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem.   Ur am, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim vannak!  Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek.  De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.  Reménykedj az Úr ban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úr ban!
Zsoltárok 27:1‭-‬14 HUNB

...
Azon töprengtem, hogy milyen megalázott helyzetbe került Dávid. Mennyire rá kellett döbbennie, hogy őt szeretni nem is olyan könnyű, ő nem is annyira tiszteletreméltó, nem érdemli meg az életet, amit kapott, sem Isten kegyelmét.
Lement kutyába. (jelentése: lealjasodik, nem ember módjára viselkedik.
Van pár barátom, akiket most nagyon megsorozott az élet. Mi a baj? Miért kell ezt elszenvedniük? Miért kell learatniuk amit részben ők, részben a Gonosz vetett? Miért ők? Isten ezt az én életemben is megengedhette volna, mert hajszálon múlt, hogy nem arra billent. Amiket csináltam, megérdemeltem volna.

  • Ragaszkodj Hozzá,
  • Kiálts Hozzá, 
  • Ismerd Őt, és az Ő Nevét! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...