Vettem egy csudaszép karkötőt magamnak, amire fel van írva:
Az Úr az én pásztorom...
Gondolatban már folytattam is az mondatot: nem szűkölködöm.
Aztán feltettem magamban a kérdést, valóban nem szűkölködöm? Hiszen úgy fájt a szívem, megbántott valaki, aki fontos nekem. Egészen mélyre szúrta tőrét a szívembe, markolatig döfte. Fájt. Szomorú voltam. Szűkölködtem. Megbocsátottam. Nem szúrtam vissza. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, [és] csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.
Zsolt 23:1-6
Még egy gondolat. Néha hálásak lehetünk a szükségeinkért is, mert Istenhez fordítanak minket!
Jel 3:17-18 Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácslom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése