Valahogy semmi sem stimmel velem mostanában, ahogy egy klasszikus is megénekelte: Hol van a tűz, hova lett a mindig sóvár régi láz...?
Megkértem Szentlelket járjon közbe értem. Én nem tudom úgy, ahogy van kérni, de Ő igen. Ő Isten akarata szerint jár közben a szentekért. Értem is, mert el vagyok hívva Isten végzése alapján, de nem megy magamtól.
Egyenlőre ennyi, még bemásolom a Róma 8-ból az idevágó szakaszt, aztán álljon itt még egy Scofield jegyzet a végére, ha valakit érdekel.
Mert a teremtés feszültségben és epedve várja Isten fiainak lelepleződését. A teremtés tudniillik hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem azért, aki alávetette, azzal a nekünk adott reménységgel, hogy maga a teremtés is meg fog szabadulni a romlandóság rabszolgaságából, és átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába. Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik. Sőt nemcsak ők , hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását. Mert a mi megmentésünk reménységre szól , a reménység pedig, ha látjuk, nem reménység. Mert, amit látunk, minek azt remélni is? Ám ha azt, amit nem látunk, reméljük, akkor állhatatossággal várjuk is. Ugyanígy jön még a Szellem is segítségére erőtlenségünknek, mert azt, hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell tennünk, nem tudjuk, de maga a Szellem jár közben értünk hangtalan sóhajtásokkal. Az pedig, aki a szíveket fürkészi, tudja, mi a Szellem törekvése, mert ő Istenhez igazodva jár közben a szentekért. Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra, miután az Isten előzetes terve szerint (való kifejlődésre) elhívottak, mert akiket eleve felismert, azokat a többiektől eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen. Akiket pedig eleve különválasztott, azokat el is hívta, akiket elhívott, azokat igazságosakká tette, akiket igazságosakká tett, azokat meg is dicsőítette. (Róma 8:19-30 Csia)
(3,15) Az ádámi szövetség szabályozza a bukott ember életét - olyan szabályokkal, amelyeknek meg kell maradniok egészen addig, amikor majd a királyság korszakában „Maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságából, Isten fiai dicsőségének szabadságára" (Róm 8,21). Ez a szövetség a következő részletekből áll:(1) A kígyót, a Sátán eszközét Isten megátkozza (14. v.; Róm 16,20; 2Kor 11,3.14; Jel 12,9) és Isten szemléletes figyelmeztetése a természetben a bűn hatásáról - a legszebb és legokosabb teremtmény utálatos csúszómászóvá lett. A rézkígyóban pedig Krisztus keresztjének legmélyebb titkát szemlélhetjük és Krisztus előképét, aki „bűnné lett értünk", amikor magára vette az ítéletet, amelyet mi érdemeltünk meg (4Móz 21,5-9; Jn 3,14-15; 2Kor 5,21).(2) Az első ígéret a Megváltóról (15. v.). Így indult el az „asszony magvának" útja: Ábel, Sét, Nóé (1Móz 6,8-10), Sém (1Móz 9,26-27), Ábrahám (1Móz 12,1-4), Izsák (1Móz 17,19-21), Jákób (1Móz 29,10-14), Júda (1Móz 49,10), Dávid (2Sám 7,5-17), Immánuel-Krisztus (Ézs 7,10-14; Mt 1,1.20-23; Jn 12,31-33; 1Jn 3,8).(3) Az asszony helyzete megváltozott (16. v.) három fő szempontból: (a) megsokasodtak viselősségének fájdalmai; (b) fájdalommal szül magzatokat; (c) férje uralma alá kerül (1Móz 1,26-27). A bűn okozta zűrzavar miatt felsőbbségre van szükség. Isten a férfit tette azzá (Ef 5,22-25; 1Kor 11,7-9; 1Tim 2,11-14).(4) Az édenbeli elfoglaltság (1Móz 2,15) fáradságos munkává változott (1Móz 3,18-19), mivel a föld átok alá került (1Móz 3,17).(5) Az élet elkerülhetetlen szomorúsága (17. v.).(6) Az élet rövidsége és a testi halál tragikus bizonyossága terheli Ádámot és minden leszármazottját (19. v.; Róm 5,12-21). Lásd még a (szellemi) halálról: 1Móz 2,17; Ef 2,5 és jegyzeteik. Mindazáltal a föld megátkozása az ember javára fordult. Nem jó az embernek munka nélkül élni.
A többi szövetségre vonatkozó jegyzetet lásd: az Édenben (1Móz 2,16); a Nóéval (1Móz 9,16); az Ábrahámmal (1Móz 12,2); a Mózessel (2Móz 19,5); a Palesztinában (5Móz 30,3); a Dáviddal kötött szövetség (2Sám 7,16) és az új szövetség (Zsid 8,8).
(3,15) Ahogyan a magyar nyelvben az „ellenségeskedés" szó ugyanabból a gyökérből származik, mint az „ellenség", úgy a Septuaginta görög szövege ebben a versben, valamint az ÚSZ görög nyelve általában az „ellenségeskedés" szót az „ellenség"-ből származtatja. Urunk a Sátánt határozottan „ellenségnek" nevezi (vö. Mt 13,25.28 versét a 39. verssel; valószínűleg Lk 10,19 is erről beszél). Akik nem fogadják be Krisztust, mind Isten ellenségei (Róm 5,10; Kol 1,21; Jak 4,4); a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen (Róm 8,7). Ez az ellenségeskedés, amely különösen Krisztus keresztjének ellenségeiben jelentkezik (Fil 3,18), az utolsó időkben fog hatalmasan megmutatkozni (Jel 12,13-17).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése