Sóherség

 Megszoktam a csóróságot mostanában ... szellemi értelemben. Nem tudom mikor és hogy következett be, de ez történt. Szomorúság, csüggedtség és egyre ritkábban előbukkanó öröm.
Így lett. Észre se vettem, mikor rabolt ki a tolvaj, és már csak azt éreztem, hogy minden szar és az is marad egyenlőre.
Pedig Isten nem ezt szánta nekem, erre jöttem rá (nem először) az Efézus 2 olvasásakor, ahova is Joseph Prince sorai küldtek...
Azt írja:

Régebben szellemileg halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben éltetek, akárcsak a többi ember — a jelenlegi korszakhoz igazodva. Azt a gonosz szellemi fejedelmet[a] követtétek, aki most a levegőbeli hatalmasságok felett uralkodik. Ez a szellem működik mindazokon keresztül, akik nem engedelmeskednek Istennek. Valamikor mi is mindnyájan közéjük tartoztunk, és a régi természetünk kívánságai uralkodtak rajtunk. A saját elgondolásainkat törekedtünk megvalósítani, és igyekeztünk elérni, amit a régi természetünk megkívánt. Így tehát ránk is, mint mindenki másra, Isten jogos haragja következett volna.

 Isten azonban telve van irgalommal, és nagyon szeret bennünket, ezért, amikor még szellemileg halottak voltunk a bűneink miatt, Krisztussal együtt új életre keltett. Bizony, Isten kegyelme mentett meg minket!  Sőt, mivel Jézus Krisztus részei vagyunk, vele együtt feltámasztott a halálból, és vele együtt a mennyei helyekre ültetett bennünket. Isten így akarta megmutatni — még a jövendő korszakoknak is — kegyelmének határtalan gazdagságát irántunk, akik a Krisztus Jézushoz tartozunk.

 Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.

Elsírtam magam, mikor visszaolvastam ezt...  Két év és egy kicsi telt el és én megint itt tartok. Pedig már azt hittem tudom a leckét. :(