Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 18., hétfő

Közel van hozzám

 Még ennyi év után is fájdalmasan szíven tud találni Istenem gyors válasza az imámra. Elér engem és leterít. Nem rossz érzés, sőt. Csak annyira intim, mély, szeretetteljes és gondoskodó, hogy megráz.
Szóval, ahogy olvasom a Róma 10-et, - ui tegnap arról beszéltünk, hogy tovább kell adni az üzenetet, ez pedig azért fontos, mert vsz. nem én vagyok az egyetlen ember Magyarországon, aki nem tudott róla, hogy mit jelent Jézus áldozata.
Tehát a kiinduló mondat a 14. vers, ami arról szól, hogy hogyan hallanák meg az üzenetet közvetítő nélkül? Íme:
De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan higgyenek abban, akiről még csak nem is hallottak? Hogyan hallhatnának róla, ha senki nem mondja el nekik az üzenetet?
Akkor mondtam, hogy valahogy segítsen már nekem ebben a mostani felállásban eligazodni, mert ez a világ annyira más, mint az a 2000 évvel ezelőtti, mikor az újszövetség megfogalmazódott! Egyáltalán, annyira elérhetetlennek tűnik! Erre visszamutatott nekem Mózesig a 8. versben:
 Hanem mit mond az Írás? „Egészen közel van hozzád Isten üzenete. Ott van az a szádban és a szívedben.”
Bemmmm! - ahogy a gyerekeim mondják, ...vagyis lásd 5 Mózes 30, 11-14-ig, ami még legalább 1450 évvel távolabbi időpontra utal. Ez összesen majdnem 3 és fél ezer év.
Ezek a tanítások, törvények és parancsok, amelyeket ma elétek tárok, nem megfoghatatlanok vagy érthetetlenek számotokra. Nem nehéz ezeknek engedelmeskednetek. Nem a mennyben vannak, ahová nem tudnátok felkapaszkodni, s azt kellene mondanotok: „Ugyan ki tudna fölmenni a mennybe, hogy lehozza nekünk a törvényt, hogy teljesíthessük követeléseit?” Nem is a tenger túlsó partján van, ahová nem tudnátok érte menni, s azt kellene mondanotok: „Ugyan ki tudna átkelni a tengeren, hogy elhozza nekünk a törvényt, hogy teljesíthessük követeléseit?” Nem! Az ige nagyon is közel van hozzátok! Ott van az a szátokban és a szívetekben — hogy igazodhassatok hozzá!
Ettől kidőltem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...