„Kiöntöm előtte panaszomat..." (Zsoltárok 142:3)
Tanuld meg a zsoltárokat imádkozni! Az emberi érzelmek teljes skáláját tartalmazzák a hálától a haragig, a félelmen és magányosságon át a gyászig. A zsoltáríró nem habozik az életről beszélni. Nem a vágyálmainkban lévő életről ír, hanem az életről a maga valóságában: „Kiöntöm előtte panaszomat, elmondom neki nyomorúságomat". Kiöntötte fájdalmát Istennek, és magának is megengedte, hogy (elfojtás vagy tagadás helyett) átérezze, átélje mindezt. Ehhez bátorság kell, főleg akkor, amikor szeretnél bátornak látszani. John Ortberg írta: „Annyira rosszul esett a kudarc fájdalma, hogy megfutamodtam és nem akartam azt átélni vagy tanulni belőle. Így nem tudtam meggyógyulni és továbblépni. Szerettem volna olyan mélyre eltemetni, hogy soha senki ne is sejtse, hogy ott van - még én se." Ismerősen hangzik? A Biblia nem azt mondja, hogy ne éljük át a gyász folyamatát, csak arra figyelmeztet, hogy ne ragadjunk le benne.
„...Lehet, hogy este szállást vesz a sírás, de reggelre eljön az ujjongás" (Zsoltárok 30:6 NIV). Csak úgy érjük el az ujjongás reggelét, ha végigszenvedjük a sírás éjszakáját. F. B. Meyer írja: „Vannak néhányan, akik megróják azt, aki sír, mondván hogy a sírás nem férfias, nem engedelmes, nem keresztyén dolog. Az ilyenek hidegen vigasztalnak, és azt ajánlják, hogy vegyünk fel merev és könnytelen arcot. Feltehetnénk azonban a kérdést: vajon egy férfi, aki nem tud sírni, tud-e egyáltalán szeretni? A fájdalom csupán gyászoló szeretet, és legtermészetesebb kifejezése a könnyek." Jézus sírt. Az efézusi hívek Pál apostol vállára borulva sírtak, amikor tudták, hogy többé nem fognak vele találkozni. Rajta, ontsd ki hát bátran szíved Istennek! Ez életbevágóan fontos lépés a gyógyuláshoz.
Forrás: Mai Ige
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése