Keresés ebben a blogban

2016. június 23., csütörtök

Egy ima mára

Vannak napok, mikor úgy érzem, hogy a felebarátom kinyír engem. Ő mindenkit utál, ő mindenkit lehülyéz, neki mindenki rosszabb mint ő...
Ilyen napon született ez a régebbi bejegyzésem is.
Na, de ha ez van, akkor ez az ima pont mára született: Istenem, nehezen tudom szeretni ezt az embert. Nemrég még én is ilyen voltam, de megismertelek és már mindent másképp látok. A kegyelmet ingyen adtad nekem, én sem akarom semmilyen más feltételhez kötni, mint amihez Te az enyémet kötötted: Jézus halálához. Bárcsak megismerne Téged ő is!
Ámen
Róma 5:1-21 Most tehát Isten elfogadott bennünket a hitünk alapján. Ezért Urunk, Jézus Krisztus által békességben élünk vele.  Jézus által kaptunk szabad hozzáférést Isten kegyelméhez, amelyben élünk. Örvendezünk annak, hogy reménységünk szerint részesülni fogunk Isten dicsőségében.  De nemcsak ennek örülünk, hanem a megpróbáltatásoknak is, amelyeket ki kell állnunk. Miért? Mert tudjuk, hogy ezek türelmes kitartást fejlesztenek ki bennünk.  A kitartás eredménye a kipróbált jellem, abból pedig reménység származik,  ez a reménység pedig soha nem fog csalódást okozni. Hiszen Isten szeretete betöltötte szívünket a Szent Szellem által, aki Isten ajándéka a számunkra.  Amikor eljött a megszabott ideje, Krisztus meghalt értünk, bűnösökért. Mi akkor még tehetetlenek voltunk.  Nehéz lenne olyan embert találni, aki hajlandó lenne meghalni, hogy valaki mást megmentsen, még akkor is, ha az a másik igazságos. Egy jó emberért talán mégis vállalná a halált valaki,  Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűneinkben éltünk.  Akkor most mennyivel inkább megmenekülünk Isten haragjától Krisztus által! Hiszen Isten már elfogadott bennünket Krisztus vére, vagyis a halála által.  Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán. Akkor mennyivel inkább megment bennünket Krisztus élete most, miután már békességben élünk Istennel!  Sőt mi több, örülünk és dicsekedünk is Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által, aki békét teremtett köztünk és Isten között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...