Keresés ebben a blogban

2015. május 26., kedd

Engedelmesség - nehéz lecke

 Amanda Buys tanításait hallgattam, illetve inkább csak próbáltam hallgatni.
Régóta ismerem az engedelmesség szót, de nagyívben kikerültem a vele való találkozást. Látom azt is, hogy a gyermeknevelésben mennyire fontos az, hogy akinek mondok valamit meg is tegye.
Most mikor Amanda ezekről beszélt, próbálom megemészteni a hallottakat. Nem egyszerű.
 Beszélt arról - és most a közbenjárásról szóló hanganyagot rágom, - hogy a hívő emberek mennyire vágynak arra, hogy több kenet legyen rajtuk, de véleménye szerint ez engedelmesség kérdése. Minél inkább átadom magam, annál több jogom van. Ugyanis az átadottság miatt egyre több sebhelyem lesz szellemi értelemben és ezekre hivatkozva visszakövetelhetem a jussom a magam- és a mások életében.
Én konkrétan tudom azokat a területeket, ahol ez nálam még vastagon várat magára, ezért gondoltam kicsit ránézek a témára, hátha lesz egy kis előrehaladás....
Ez volt a kiindulás:
Zsid 5:8-9  Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek,
Itt kicsit elakadtam, mert nemigen értem, hogy Jézus, aki tökéletes volt, miben kellett még nagyobb engedelmességre jusson, és ha már sikerült neki, akkor nekünk minek kell? Mégis szerepel itt egy kitétele, ami azokról szól, akik neki engedelmeskednek.
A szó:  ὑπακοή  (hüpakoé) - ráhallgatás, engedelmesség, - ennyi helyen és formában szerepel az ÚSz lapjain:
Aki által vettük a kegyelmet és az apostolságot a hitben való engedelmességnek okáért, minden pogányok között, az ő nevéért;   Róm 1:5
Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.   Róm 5:19
Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?   Róm 6:16
Mert nem merek szólni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel.   Róm 15:18
Mert a ti engedelmességetek mindenekhez eljutott. Örülök azért rajtatok; de akarom, hogy bölcsek legyetek a jóban, ártatlanok pedig a rosszban.   Róm 16:19
Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván,   Róm 16:26
És ő még jobb szívvel van irántatok, visszaemlékezvén mindnyájatoknak engedelmességére, hogy félelemmel és rettegéssel fogadtátok őt.   2Kor 7:15
Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak; És készen állván megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyst teljessé lesz a ti engedelmességetek.   2Kor 10:5-6
Bízván a te engedelmességedben, [így] írtam néked, tudván, hogy annál, amit mondok, többet is fogsz cselekedni.   Filem 1:21
Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet;   Zsid 5:8
Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.   1Pét 1:2
Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;   1Pét 1:14
Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek;   1Pét 1:22

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...