Keresés ebben a blogban

2015. május 12., kedd

Eichhorn szösszenet

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Az új élet - engedelmesség

...hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.
(Róma 8, 4)

Most nem arról az engedelmességről van szó, ami a feladatunk, hanem arról az engedelmességről, melyet Isten Lelke munkál bennünk; tehát ami ajándék. Ha egyszer már Jézusban vagyunk, akkor többé nem állunk a törvény alatt, hanem a törvényben. Annak követelése, mint az apostol mondja, bennünk teljesül be, tehát nem általunk, mert Jézus Lelke által megtelik szívünk Isten és emberek iránti szeretettel, és a szeretet a törvény beteljesülése.
Az ószövetségi jövendölés egy új szövetséget helyezett kilátásba, melynek keretében Isten a szövetség tagjainak szívébe írja majd bele a törvényt. Ez teljesedik be mindazokon, akik hisznek Jézusban és megkapták az õ Lelkét. Isten akarata lesz az õ akaratuk is. "Szívesen cselekszem a te akaratodat, Uram." - Elérzeleg az ember ellentétben áll Istennel és titkos ellentmondásban akaratával szemben.
Akiben a Lélek él, az a Lélek szerint is jár majd. Sokan szeretnének Istennek tetszõ módon élni, anélkül hogy elõzõleg újjászülettek volna. Ez olyan, mint amikor valaki puszta sziklákon akar szántani és késõbb aratni. Aki még testi, az testileg gondolkodik és aki lelki, az lelki módon is gondolkodik. Ez a kettõ úgy különbözik egymástól, mint az ég és a föld. A test szerinti ember mindent magának akar megszerezni és maga akar élvezni. A Lélek szerint gondolkodó ember mások számára szeretne valamit jelenteni és nekik akar szolgálni. Az egyik a maga akaratát akarja keresztülvinni, a másik egy felülrõl jövõ vezetésnek akar engedelmeskedni. Engedd, hogy a te cselekvéseidet is valóban Jézus Lelke irányítsa.
A mi természeti énünk maga akar elintézni mindent, lehetõleg harc és erõfeszítés nélkül. Másként van ez a lelki életben. Ott határozottan és õszintén át kell magunkat engedni a Lélek vezetésének. A Jézus Krisztussal kapcsolatos hitbeli döntéseink mindig küzdelmet, harcot jelentenek, de valahányszor hitben Jézusra nézünk, õ is ránk tekint és új erõket ad a Lélek által. Mint ahogy a víz sodra mûködésbe hozza a malomkereket, úgy nekünk is engedelmességben a Szentlélek alá kell rendelnünk magunkat, hogy hajtóerõ lehessen lelki életünkben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...