Keresés ebben a blogban

2013. november 21., csütörtök

,,...szempilláink vizet ömlesszenek!"

 Nem annyira kedvelem azokat az időket, mikor sok-sok félelmetes Igét olvasok, de mégis ezt élem.
Magam részéről szívesebben foglalkoznék azzal, hogy minden happy, minden tuti, csak az öröm látogat el hozzám, de Isten néha mást is mond.
A Lídia Konferencia egyik délután megbeszélt igéje volt a Jeremiás 9-ből a sírással kapcsolatos rész:
20 Asszonyok, halljátok meg, mit mond az Örökkévaló! Hallgassatok szavára, tanítsátok meg leányaitokat a siratásra, szomszédjaitokat a siratóénekre: 21„Jaj, ablakainkra szállt a halál, s bejött házainkba, hogy kipusztítsa gyermekeinket az utcákról, kiirtsa a fiatalokat a terekről!”
Másnap reggel - némi fáziskéséssel - esett le a tantusz, mikor is a Jelenések könyve 14. rész befejezését olvastam:
17 Ezután a mennyei templomból kijött egy újabb angyal, aki szintén éles sarlót tartott a kezében. 18 Az oltártól pedig előlépett egy másik angyal, akinek hatalma volt a tűz fölött, és nagy hangon ezt kiáltotta a sarlós angyalnak: „Fogd a sarlódat, és szüreteld le a Föld szőlőjét, mert már érettek a fürtök!” 19 Erre az angyal megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, leszüretelte a Föld szőlőjét, és a szőlőfürtöket bedobta Isten haragjának hatalmas szőlőtaposó kádjába.20 A városon kívül taposták meg a szőlőt, amelyből annyi vér ömlött ki, hogy az áradat a lovak zablájáig ért, és 1600 stádium távolságban mindent elöntött.
Ettől aztán rájöttem mit is jelent, hogy ,,szempilláink vizet ömlesszenek!"
Ugyanis kiszámoltam, hogy ha eljön az ideje és lezárul ez a korszak - a kegyelem korszaka - , mennyi vér fog folyni.
300 km hosszan a kb. másfél méter mély folyam. Azok közül akiket szeretek sokan el fognak veszni, ha még akkorra nem adják oda az életüket Jézusnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...