Heuréka

 Tegnap megint megfigyelhettem magamon egy érdekességet, ahogyan egy ízetlen tréfával találkoztam. Az egyik részem idétlenül röhögött rajta, a másik mindjárt behúzta a kéziféket és inkább szomorkodott...
DE MIÉRT???  Mi baja van Jézusnak, meg a Szentléleknek ezzel?
Aztán ma ezt olvasom:

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Folytonos elvetés

Vessétek el (ἀποτίθημι apotithémi- levet, letesz, félretesz, lemond vmiről) magatoktól ti is mindezeket: haragot, indulatosságot, gonoszságot, káromlást és szátokból a gyalázatos beszédet.
(Kol 3, 8)

"Aki egy ponton vét a törvény ellen, az egésznek megrontásában bűnös" - mondja a Szentírás. - A fent idézett bűnök a szeretetlenség bűnei, amelyek elbizakodottságunkból vagy önzõ énünkbõl fakadnak. Vannak bûnök, amelyek még a hívõknél is gyakran elõfordulnak: a harag és az indulatosság. Talán nem tör ki belõlünk nyíltan a felháborodás, de belül szinte forr a düh. Az ember türtõzteti magát és belül hasonlít a vulkánhoz. Sokan heves természetükre vagy megviselt idegeikre hivatkoznak. Igaz, hogy a felinduláshoz és türelmetlenséghez kedvezõ alap az idegesség. Azonban nem az idegeink, nem is velünk született hevességünk az oka ennek - még a kiállhatatlan emberek és körülmények sem. Nem ezek tesznek rosszá, hanem csak elõhívják belõlünk a rosszat.

Minden rosszindulatú, szeretetlen magatartást "gonosznak" mond a Biblia. A gonoszsághoz tartozik a makacsság és engesztelhetetlenség, az irigység és ellenkezés, minden rejtett rosszakarat is. A gonoszság éreztetni akarja a másikkal, hogy valami ellenére van. Sötét arcot vág, sértõdötten néz. A gonoszságból származik a szitok és minden csúnya beszéd. A "káromlások" alatt nem istenkáromlást kell érteni, hanem szidalmakat, sértõ szavakat, amelyeket az ember bosszúságában vet oda a másiknak. "Gyalázatos beszéd" a csúnya, közönséges kifejezések. A hívõk ajkára csak kedves szavak illenek, amiket jól esik hallani. Mindenekelõtt azonban Isten dicsérete és a hálaadás. Egy szájból ne jöjjön ki áldás és átok, mint ahogyan egy forrásból nem fakadhat édes és keserû.

Legyen ezért jelszavunk: elhagyni, elvetni minden gonoszt! Ezek nem engedik, hogy az Istenben való élet megerõsádjék; átokként telepednek rá a lélekre. Olyan hibákat, bûnöket vetünk el, amelyek megszégyenítenek minket és mélységesen fájnak. Jézus iskolájában újra és újra új bûnbánaton megyünk át. Aki könnyen átsiklik a bûnein, ismételten beleesik azokba. De aki szenved miattuk, akinek elviselhetetlen és terhes, elveti, elhagyja azokat. Jézus veszi el és szabadít meg bûneinktõl, ha elhatározzuk, hogy eldobjuk õket és könyörgõ imádsággal elébe tárjuk ezeket.

Később meg ezt olvasom:
Máté 16:25  Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti (ἀπόλλυμι  apollümi 1 elpusztít, tönkretesz, megsemmisít, romlásba visz
2 elveszít) az ő életét én érettem, megtalálja azt.

Hát én nem akarom megtartani a régit. Jézusért az újat akarom!