Keresés ebben a blogban

2020. augusztus 8., szombat

Ne égesd magad!

Szeretem a nyarat. Ilyenkor, ha Isten is úgy akarja, fogjuk a kis családunkat, felkerekedünk és elhúzunk egy pár napra nyaralni.
Nem indulunk neki megfelelő védelem nélkül, ugye?
Ha pl tengerhez megyünk, biztos védeni kell a lábunkat a tengeri sünöktől, kövek felsértésétől, szemünket napszemcsivel védjük az uv sugaraktól és búvárszemcsivel  a sós víztől, fejünket szalmakalappal takarjuk a nap szúrásától, bőrünket pedig x faktoros napvédő krémmel kenjük.
Ha nagy a forróság, már egy porcikánkat sem szeretnénk kitenni a nap hevének...
Első családi tengeri nyaralásunkkor lányunk napallergiát kapott, ami ugyebár Görögországban elég baj, hiszen hova menekülsz?
Hasonlóan van ez a szellemi életben is, Pál apostol így ír erről:

Ef 6:14 Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
Ef 6:15 És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével;
Ef 6:16 Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;
Ef 6:17 Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde:
Ef 6:18 Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,...


Melyik darab mit jelenthet? Úgy értem pontosan!

  • Itt van mindjárt az igazlelkűség? 
  • Mi az igazság?
  • Hogyan hirdessem az evangéliumot?
  • Honnan szerzek hitet? 
  • Hogyan vegyek sisakot gyakorlati módon?
  • Marad az utolsó, a mindenféle ima.

Ezeknek a fegyvereknek egyike másika bibliai sorok megvallásával kerül ránk. Lássuk csak, hogy mit akart a költő mondani, milyen igét találok az egyes darabokhoz! Kiegészíteni ér! 
A következőkben görög szavakat kikeresve 1-2 példát hozok mindegyikre. 
  1. Igazlelkűség:Ef 4:25 Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, ki-ki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk. + Luk 20:21 Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod:
  2. Igazság: Máté 3:15 Jézus pedig felelvén, monda neki: Engedj most, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede neki. + Máté 6:33 Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak nektek.
  3. Az evangélium hirdetés készsége csak itt szerepel. 
  4. Hitnek pajzsa: érdekes, mert szintén csak itt szerepel, és azt jelenti, hogy hatalmas négyszögletes pajzs, mintegy ajtó méretű. 
  5. A római katonai sisak (galea) nem volt egységes formájú. Bronzból vagy rézből készültek, az agyat mindenképpen védték, nemritkán a fület és az arcot is.
  6. A Lélek kardja, ami Isten beszéde: Zsid 4:12 Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.
  7. Az imáról és a vigyázásról: Márk 13:33 Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő. + Luk 21:36 Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...