Keresés ebben a blogban

2018. november 1., csütörtök

Mélyen szántva

 Viola szavaival élve Isten mélyen szántott múlt szombaton.
Mindig elgondolkodom, hogy milyen nagy dolog a nehézségekben kitartani. Nem az egyszerű-, minden jól megy-, minden szupi-szuper élethelyzetekben, hanem akkor, mikor olyan mélységeket élsz meg, amik nem hétköznapiak, sőt emberpróbálóak.
3 élet, 3 bizonyság hangzott el szombat délután a Lídia konferencián. 3 asszony számolt be arról, hogyan élték meg életük legnehezebb éveit, amelyek bizony komolyak voltak.  Arról, vajon kibírok-e még egy vetélést 5, illetve 9 év gyermektelen várakozás és rengeteg meddőnek tűnő ima után, vagy, hogy el tudom-e fogadni, hogy 3 hónaposan meghal a beteg kisbabám. Aztán mit kezdek egy beteg asszony egy évig tartó gondozása után a rámhagyott 1 éves kisfiával.
1. Tímea. Saját gyermek? Igen. A két kicsi, akit befogadtak/elfogadtak/ örökbefogadtak, ennél sajátabb nem is lehetne, hiszen a szívében hordta ki őket. Blogját itt olvashatjátok, belinkelem az egyik legmegrázóbb írását, de szemezgessek bátran. Most éppen már nem írja, de évekig kedvencem volt.
2. Melinda. 9 évig várták kisfiuk megszületését, közben nagyon sok mélységet éltek át férjével. Őszintén beszélt arról  hogy ekkortájt a hitében mennyire megrendült.
A kicsi Sámuel nem régen megszületett, annyi vetélés után végre ki tudta hordani. Gyönyörű, egészséges kisfiú  Hála Istennek!
3. Anita. Saját-, örökbefogadott-és nevelt gyermekei is vannak. A harmadik babájuk betegen született meg, de a szülőágyánál veszekedő orvosoknak teljes hittel tudták azt mondani férjével, hogy az igazi baj az, ha valaki elkárhozik.
Iker babakocsi az egyszülöttnek? Igen, mert biztosan érezte, hogy ikrei lesznek, de szüléskor mégsem jött a második baba. Hamarosan egy,  a fiával 35 nap korkülönbséggel született fiú - az örökbefogadott gyermek (az 1 évig gondozott rákos beteg asszony gyermeke)  lett a "fél iker párja".
Beszélt a Tábitha házról, ahova olyan családokat helyeznek el rövidebb-hosszabb időre, ahol a gyermek beteg, és a család elbúcsúzik tőle. Egyfajta hospice szolgálat.
Jézus mondja:
Aki egy gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.

Ez is érdekelhet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...