Tanulni, tanulni, tanulni

Jézus mondta.
Ezt kiterjeszthetjük a kapcsolatainkra is.

Könyvajánló - idézet:

Úgy érzed, hogy kevés benned a szeretet, és kimerültek megbocsátási "tartalékaid"? Emberileg ez sokszor érthető! Nem mindig könnyű szeretni az embereket, néha még a számunkra oly kedveseket sem, akikkel önként együtt élünk és dolgozunk nap mint nap. Hogyan szeressünk, amikor nehéz szeretni? Próbálkozhatunk fogunkat összeszorítva, egyre jobban nekifeszülve: szeretni fogunk, még ha belehalunk is! És ezzel a módszerrel talán kicsit bele is halunk... Lehetséges, hogy ennek az az oka, hogy a mások szeretetéből kihagyunk egy lépést? Lehetséges, hogy az első lépést esetleg rossz irányba tesszük, mert először nem is a másik fél, hanem a szerető Isten felé kellene fordulnunk? Hiszen hogy adhatnánk mi magunkból olyat, amivel nem is rendelkezünk? (Max Lucado a Korinthusi levélben található híres "szeretethimnusz" alapján a kapcsolatépítés ezen elfelejtett első lépéséről beszél: arról, hogy a mások szeretetének titka az, hogy mi magunk Isten szeretetében élünk.  Max Lucado: Ahogy szeretni érdemes)
...
Mióta tanulni kezdtem, egyre több hiányosságot fedezek fel magamban. Nem önostorozás képpen mondom ezt, hanem mint fejlődési távlat, lehetőség. Mondják is az okos emberek, hogy minél többet tudnak, annál szerényebbek lesznek, mert rájönnek, hogy mekkora tudással NEM rendelkeznek.

Ma pl. a bizalmon gondolkoztam el.
Rosenthal és Jacobson kísérletét, egy iskolában végezték el. Néhány gyerekről a tanáraik között elhintették, hogy a felmérések alapján tehetségesebb az átlagnál.

Ezek a gyerekek egy év múlva 20 %-kal többet teljesítettek társaiknál.

Döbbenet.

Idézek egy oldalról:

Kísérlet: Két amerikai kutató, R. Rosenthal és L. Jacobson 1968-ban azzal a látszólagos céllal kerestek fel egy átlagos amerikai középiskolát, hogy egy új intelligenciatesztet vizsgáljanak be.

A tesztek segítségével közepes képességű gyerekeket kerestek, majd lehetővé tették, hogy a gyerekek tanárai „véletlenül” kihallgathassák őket, amint arról beszélgettek, hogy a vizsgált gyerekek rendkívül tehetségesek, és valószínű, hogy ez tanulmányaikban is hamarosan megmutatkozik.

Egy év múlva visszatértek az iskolába, és azt tapasztalták, hogy a kiválasztott gyerekek minden osztályban a legjobbak közé tartoztak.

A kísérletben megfigyelt jelenség azzal magyarázható, hogy érzékenyek vagyunk környezetünk rólunk alkotott ítéleteire, és az ezeket közvetítő jelzésekre (nagyra értékelő, vagy lekicsinylő kommunikációra). Anélkül, hogy tudatosulna bennünk, viselkedésünket, énképünket a többféle kommunikációs csatornán keresztül érkező pozitív vagy negatív megerősítések szerint alakítjuk.

Ez pedig egy blogról másoltam be, de szintén Lucadotól idéz.
Azért odaírhatta volna!
:P