(...)
Tegnap reggel ültem a férjemmel szemben munkába indulás előtt, és kérdeztem tőle, hogy mikor leszek már készen? - Arra gondoltam, hogy mennyi olyan dolog van még bennem, ami konkrétan rossz. Nézett rám, mintha a Marsról jöttem volna. (Még nem itta meg a kávéját, én meg ilyesmiket kérdezek.) Azt mondja ne törődjek vele! Kérdeztem, ő nem görcsöl ilyeneken? De, szokott. - mondja. - Majd megoldódik.
Fárasztó vagyok magamnak. Látom a nap kihívásait, amikben meg kéne állnom és úgy érzem nincs erőm hozzá. És még mi minden jött, amire nem számítottam és amit jól kellett kezelnem.
(...)
Valami ilyesmiről szólhat a címbeli kérés.
Más. Barátom egy nagyon kemény szituációba került.
Másfél éve megsértődött valamin, és nem volt hajlandó megbocsátani.
Hiába beszéltünk a lelkére, mondtuk neki a Bibliából az ide vonatkozó passzusokat, imádkoztunk vele/érte, nem volt képes rá.
Most a kapcsolata megnyekkent, társa szeretete kihűlt, recsegve ropogva széthullani látszik az élete, a családja. Fogja a fejét, mert tudja, ha akkor követte volna Isten útmutatását, nem lenne itt. Ha ez nem lenne elég, besétálni látszik egy újabb csapdába. Azt kéri Istentől, hogy milyen jó lenne neki meghalni. Dèja vu érzésem van, ahogy rojtozom a számat.
2 Pét 3:10 Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.Nem kéne akkorra készen lennünk?
Valami ilyesmiről szólhat a címbeli kérés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése