Keresés ebben a blogban

2013. január 31., csütörtök

2013-as ígéret

Férjem viccesen megjegyezte, hogy a januári statisztikát akarom növelni, de nem ezért van ismét egy blogbejegyzésem.
De nem így van. Egyszerűen kaptam egy tanácsot, és megfogadom.
Ráállok az ígéretekre.
Most, amikor úgy érzem, annyi nehézség vesz körül ez maradt. Arra figyelek, amit Isten mondott. A szemöldökeimet rászegezem!!! És Ő ezt mondta nekem:
13 A tövis helyén ciprus növekedik, és bogács helyett mirtusz növekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, amely el nem töröltetik.
Szép ígéret 2013-ra. És milyen nagy szükségem van rá. Egyszerűen néha úgy érzem megfojtanak a nehézségek és rámtelepedett a szomorúság is, hiszen minden lenyomni igyekszik és nem látom még a végét.
Semmi nem igazolja az ígéretet, egyszerűen csak Rá támaszkodhatok.
Mert Ő hűséges.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...