Keresés ebben a blogban

2011. július 12., kedd

Séta Vele

 Az örök téma: még közelebbről, még kevesebb elválasztó tényezővel, közvetlenül hallani, látni, érzékelni Istent. A tegnap este megnézett film - A találkozás - , előtte a The Perfect Stranger, közben A Viskó olvasása - mind mind arra késztet, hogy vágyakozzak rá, mert vannak még távlatok.
A tegnapi filmben 5 ember tévedt be egy vendéglőbe, és beszélgettek Jézussal.
5-ből egy nem fogadta el mindazt, a szeretetet, amit Ő kínált fel, pedig nagyon sok érzelem mozdult meg benne, de ellenállt a ,,kísértésnek". Hajszál választotta el, de az elválasztotta attól, hogy az élet mellett döntsön...

A film itt megnézhető, és le is tölthető:
A találkozás
Ján 3:17  Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartasson a világ általa.
Ján 3:18  Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
 elkárhozni: κρίνω  (krinó)
1) szétválaszt, megkülönböztet; előnyben részesít, többre becsül
2) ítél, vélekedik, eldönt, tart vminek, elismer
3) dönt, elhatároz
4) törvény előtt felelősségre von, bíróság elé idéz, vádol
5) ítéletet mond, elítél
6) mediális v. passzív alak: pereskedik, ítélkezik


2Kir 5:13  De hozzá mentek az ő szolgái, és szóltak néki, mondván: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-é meg? Mennyivel inkább, amikor [csak] azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz?
2Kir 5:14  Bement azért a Jordánba, és belemeríti magát abba hétszer az Isten emberének beszéde szerint, és megújult az ő teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...