Keresés ebben a blogban

2011. június 22., szerda

Papot kérünk

Érdekes volt tegnap férjem nagymamájának a temetése. 
Fél kettőkor kezdődött papíron, de 3/4-kor még vártuk a papot, aki - mint utólag kiderült - valamilyen adminisztrációs hiba miatt nem tudott megjelenni.
A jónép felháborodva, hogy itten most mi lesz? Többen is nyugtatták anyósomat, hogy majd utólag megszentelik a sírt, vagy "kárpótlásul" kérnek az egyháztól misét, nagymama lelki üdvéért.
Kérdezgettem magamtól, mit ír ezekről az Ige, a nekem biztos pont, ebben a liturgiákkal, vagyis holt cselekedetekkel teli világban.
A holt cselekedetekről ezt:

Zsidók 6,1-3Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek,
a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. 
Ezt meg is fogjuk tenni, ha az Isten megengedi. 
Zsidók 9:13-14  Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:  Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.
 És aztán érdekes szinkron a mai igével:
„…mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsidók 5:14)
A Biblia azt mondja, hogy a szellemileg érett emberek „érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére”. Figyeld meg, nem azt mondja, hogy „használják a fejüket”, hanem azt, hogy gyakorolnak, arra edzik érzékszerveiket, hogy képesek legyenek a különbségtételre. Az a szó, amit itt az ige használ, azt jelenti, hogy edzenek, mint ahogy a sportolók fejlesztik izmaikat. A helyes különbségtételhez a következőket kell tenned: 1) időt kell töltened a Szentíráson való elmélkedéssel; 2) meg kell vizsgálnod, hogy amiről azt gondolod, hogy Isten mondja neked, összhangban van-e azzal, amit Ő az Igében mond; 3) tanulmányoznod kell azokat a feltételeket, melyeket Isten ígéreteihez köt, és engedelmeskedned kell nekik. Az ige, mely ezt mondja: „a folyamatos gyakorlás következtében már edzett arra…” (NIV), azt jelenti, hogy gyakorolnod kell, hajlandónak kell lenned arra, hogy tanulj a hibáidból, és növekedned kell ezen a területen.
A lelked belső iránytűként mutat helyes irányt abban, hogy mi jó és mi nem jó számodra, amikor a fejed nem tudja, hogy merre menj. Azokkal a sugallatokkal vagy megérzésekkel, melyeket figyelmen kívül hagytál, igazából Isten Lelke próbált rávezetni a válaszra. De te folyton elutasítottad, mert nem hangzott „ésszerűnek”. Hitre van szükség ahhoz, hogy ezen a területen működni tudj. Sosem leszel képes valódi különbségtételre, amíg mindenben az ésszerű érvelés irányít. Az érvelés az eszed terméke, a különbségtétel a lelkedé. Az elméd nem képes felfogni a lelki dolgokat. Ha tehát a lelked meglátja a különbséget, de az eszed elkezd vitatkozni vele, soha nem fogsz előrébb jutni. „…A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes…” (1Korinthus 2:14). Isten azt mondja: „…amit elterveztem, véghezviszem…” (Ézsaiás 46:11 NIV). Istennek van egy terve az életedre. Ahhoz, hogy ezt a tervet követni tudd, szükséged van a különbségtételre! 
Forrás: Mai ige

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...