Egy új, el nem várt módon próbáltak közel kerülni Istenhez.
Most nem részletezem mi volt ez, el lehet olvasni, nem hosszú, hat fejezet az egész.
A végén Pál arról beszél, hogy mintegy pecsét gyanánt van rajta a sok seb, a verések nyoma, amiket mind a hitéért kapott.
A stigmákról szoktak úgy beszélni, mint Jézus (vagy emberek) kezén és lábán a szegek nyoma, de én a görög szerint nem így olvasom. Pál konkrétan a verések nyomáról szól a Galata 6, 17-ben.
στίγμα (sztigma)- jel, bélyeg
Mindezen azért is töprengek, mert a vasárnap délelőtti beszélgetésben a Bárkában felmerült a menekült-kérdés, keresztényi hozzáállás, egyebek.
Tudom, milyen szinten fogott el a félelem és hogyan foszlott semmivé a téma kapcsán.
Azt láttam meg, hogy ezt a félelmet csak Isten képes bennem felülírni. Ő ad békességet bármi felől, ha eléviszem.
Ha nincs békességem, az azt jelenti, hogy
- vagy nem tettem Isten kezébe,
- vagy bűn van bennem a dologgal kapcsolatban.
- az is lehetséges, hogy egy kísértésben vagyok, amit meg kell harcolnom, nem testi fegyverekkel.
