Gyermekeimen gondolkodtam, hogyan mutatják ki a fájdalmukat, és hogy kezelik a problémás helyzeteket. Egy hörcsögharapás, egy elesés, egy-egy nehézség az életben, ez mindenhol előfordul, de vajon hogyan kommunikálják ezt a szülő felé?
Minap egy ilyen balesetnél csak a sírást hallottam, rohanok a helyszínre, és faggatom a gyermeket, szólj már!
De ő csak szorongatja a lábát, alig kap levegőt és sír, zokog. Lelki szemeim előtt már a legrosszabb lehetőség is lejátszódik, mire kiderül, hogy elesett, és nem, nem vágta le semmi a lábát, nem is tört a csontja - hála Istennek - csak egy horzsolás, meg némi kék foltok a térden. Na de mire megmutatta, hát addigra lett néhány újabb ősz hajszálam.
Persze nem azért írom le ezeket, hogy ledegradáljam gyerekeim problémáit, épp ellenkezőleg. Rá szeretnék világítani annak a fontosságára, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy a szülőnk elé tárjuk a gondokat.
Jelen esetben az Atyáról és rólunk beszélek
Kérdezheted: Mi szükség lenne rá, hogy elmondjuk ami nyomja a begyünket, hiszen mindent tud? Nyilván Neki semmi, de nekem annál nagyobb.
Fil 4:6 - 7 Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Idegeskedsz, hogy fog menni a munka, netán izgulsz egy állásinterjú miatt? Összerúgtad a port a munka- osztály-, vagy épp a házas-társaddal? Nem tudod miből fizeted ki a számláidat, amik csak jönnek, jönnek? Megbántottak, igazságtalanság ért?
Mondd el Neki. Mutasd meg a sérüléseidet!
Hidd el segít!
