Káin és Ábel sokszor jut eszembe mostanság. Ők Ádámnak és Évának a gyermekei voltak Az egyik földművelő, a másik állattenyésztő.
Mindketten áldozatot mutattak be Istennek, de Ábelé jobban tetszett a Teremtőnek.
Manapság mi emberek különböző ,,ajándékokat" úgymond áldozatokat viszünk Istennek, és várjuk a jutalmat. Közben pedig fél szemmel figyeljük a másikét, mint Káin az öccséét. Vajon melyik is fog tetszeni Istennek?
De honnan ez lelkület? Ahogyan látom nem az a lényeg, hogy emberileg mi tűnik jobb, szebb nagyobb, látványosabb, hangosabb vagy drágább ajándéknak. Sőt, annak idején Jézus fogta magát, leült a persellyel szemben, és ahogyan figyelte az adakozókat, látta, ahogyan a gazdagok sokat dobnak, és látta a szegény asszonyt a kis két filléres adományával. És azt tartotta többre.
Nem nevezném ezt emberileg logikusnak.
Márk 12:43 Akkor előszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, mint mind a többi, akik a perselybe vetettek vala.
Márk 12:44 Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetettek; ez pedig az ő szegénységéből, amije csak volt, mind bedobta, az ő egész vagyonát.
És megint ugyanoda lyukadtam ki. Más az emberi, és más az isteni motiváció.
Reggelenként mikor felébredek időnként igazán rosszul érzem magam. Sokszor egyszerűen félek a naptól, ami előttem áll. Az jut eszembe hány nehézség vár ma rám? Hányszor kell ma kudarcot vallanom? Vajon mi ér ma engem, vagy a családomat, vagy akár bárkit, akit szeretek? Kiszolgáltatottnak érzem magunkat...
És akkor odamegyek és elmondom Neki.
Ez emberileg nézve pont hogy nem értékelhető pozitívan. De Számára a feltétlen bizalom jele.
Cserébe azt a békét és örömöt kapom, ami pótolhatatlan. Mindent érdemes elmondanom Neki.
Zsolt 63,2 Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;
