Keresés ebben a blogban

2017. november 13., hétfő

Te ne rázz, ne parázz, ne paráználkodj!

...Idéztem itt Geszti Pétertől. Különben pedig csak a szombati etika óra témájának kapcsán asszociáltam a régi számra, ami Jazz+az címen futott épp az előző évezred végefelé.
A Tízparancsolatot elemezzük és nagyon megkedveltem a tanárunkat, mert tiszta, őszinte és kertelés nélkül nevezi nevén a dolgokat.
Néhány nagyon fontos dolgot mondott a paráznaság témakörében.
Folyamatosan a házassággal vetette össze az Istennel való kapcsolatunkat, ezzel késztette a jónépet gondolkodásra. Mi fér bele, mi nem.
A három dolog, ami nagyon megragadott:

  1. Hogy milyen képünk van a házastársunkról, abban is leképződik, hogy a mennyben odaképzeljük-e mellénk őt, vagy sem.
  2. A kapcsolatba nem fér bele, hogy a másikról rosszakat gondoljunk, netán rosszat kívánjunk neki. Ez itt már a paráznaság témaköre.
  3. Jézus már a kívánságra is azt mondja, hogy paráznaság.
  4. Nem gondolhatok úgy a szerelemre, hogy elmúlik, szeretetté csendesül...
  5. A gyerekeink, szomszédaink mit mondanának a kapcsolatunkról?
Jah. Végül öt lett belőle. De biztos tudnék még sorolni párat.

Itt pedig a Máté 5 ide vonatkozó része:

Máté 5:27-30  Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében. Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.
Itt egy egyszerűbb fordítás:
A szexuális bűnökről
27 „Hallottátok, hogy megmondták: »Ne kövess el házasságtörést!«[c] 28 Én viszont azt mondom nektek: ha valaki a házasságtörés vágyával néz más feleségére, az magában már el is követte a házasságtörés bűnét. 29 Ezért, ha a jobb szemed vinne bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és hajítsd el! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mint ha ép testtel dobnak a gyehennára! 30 Ha pedig a jobb kezed vinne bűnbe, még azt is vágd le, és dobd el! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mint ha ép testtel vetnek a gyehennára!”
Paráznaság görögben:  μοιχεύω  (moikheuó) - házasságtörést követ el
Kívánság görögben ἐπιθυμέω  (epithümeó) - kíván, vágyik, vágyódik vmi után

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...