Keresés ebben a blogban

2018. szeptember 30., vasárnap

Kapálsz, vagy nem?

 Nem tudom, hogy pontosan milyen apropóból jutott eszembe (vsz a saját porontyaimról)  a következő gondolat tegnapelőtt, úgy a mosogatás és a felmosás között:
 Adott volt a két gyerek, akik közül az egyik megígéri, hogy elmegy dolgozni, de nem teszi, míg a másik nemet mond, de mégis megteszi.
Amelyik ígérget, az gyakorlatilag képmutató is, mert - ki tudja, - nem akar konfrontálódni, vagy be akarja fogni a szülője száját.
Az a lényeg, hogy bármennyire felbosszant az, aki nemet mondott, a tetteik magukért beszélnek.

Máté 23, 28 Majd Jézus így folytatta : „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!«

29 A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni.

30 Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki.

31 Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?”

„Az első” — válaszolták a vallási vezetők.

Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! 32 Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!”

Ez is érdekelhet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...