Keresés ebben a blogban

2012. október 1., hétfő

Mi a különbség?

 Nem is olyan régen (kb.: 2 és fél éve) történt meg az a változás, ami néhány év utáni helybe'topi után nagy fordulatot hozott bennem. Voltak ugyanis dolgok, amiket képtelen voltam felfogni úgy, ahogy Isten akarja mutatni. (Ma sem mindig sikerül).
Ez azért volt így, mert volt bennem egy gát, ami abszolút lelkileg érzékelt és Isten valóságát nem tudta igazán kitapintani. Azért mert Őt csak Szellem által lehet ,,jól" érzékelni.
A reakcióim és a látásom nem volt ,,istentől jövő", és nehezen voltam meggyőzhető.
Ma úgy érzem nem ez jellemző rám, mert amikor  nehézségek között vagyok, vagy felháborodok, vagy megbántódok, megkérem a bennem lakó Szent Szellemet, segítsen az ,,isteni" érzékelésben, felfogásban.
Ez úgy zajlik, hogy Szellemben imádkozom (én sem értem, hogy mit), de megváltozik afelől a bizonyos dolog felől a gondolkodásom, mégpedig pozitív irányba. 
Jézus annak idején elmondta a tanítványainak, hogy jobb lesz, ha Ő elmegy, mert akkor elküldi a Vigasztalót számu(n)kra. Azt pedig már megtanulhattuk, hogy Ő nem beszél a levegőbe.
Mi a különbség? - volt a cím.
Hát a zárójelbe tett ,,N" betű, mégpedig a ,,számunkra" szóban.
Mert nem mindegy, hogy csak nekik küldte el, vagy nekem is.
Ez pedig erről jutott eszembe:

Júd 1,17-19 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek azokra a beszédekre, melyeket Urunknak, a Felkent Jézusnak apostolai eleve szóltak, mikor ezt mondták nekünk: Az utolsó időben gúnyolódók támadnak, kik saját vágyaik után fognak járni, azaz az Istent nem félők [kívánságai után.] ők azok, akik válaszfalakat emelnek. Lelkiek, Szellem nincs náluk.
lelkiek: ψυχικός  (pszükhikosz) - lelki; természetes, pszichikai


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...