Van, mikor nem nekem kell változnom

Jó hírem van.

Nem mindig nekünk kell változni!

A történet a következő:

X éve járunk ugyanabba a gyülibe. Mikor megtértem, éreztem, hogy megtaláltam a szellemi otthonom. Azóta sincs ez másként.

"Végre a tökéletes emberek közé járok, itt nincs rossz reakció, itt lehet tanulni, stb" - sóhajtottam fel. A gyerekek kicsik, cukik, szuper aranyosak voltak. Azóta eltelt pár év. Immár nagyobbak, kamaszodnak, be-be szólnak, hisztiznek, hogy nincs kedvük ehhez-ahhoz.

És akkor jönnek a testvérek, és kérdezik:

• Miért van kifestve?
• Miért riheg-röhög?
• Miért oly rövid a szoknyája?
• Miért szaladgál?
• Miért játszik mobiltelefonnal?
• ....

Számtalan kérdés, ami bennem is mind felmerül.

Mégis látom, hogy a gyermek - aki amúgy is a hormonjaival küszködik - konkrétan KIAKAD. Te pedig kezelheted a sebeket, amit a testvérek okoztak.

Igazából az lenne a kérdés : Mit vár Isten -

• Tőlem
• A tesótól
• A gyerektől?

Mindhármunktól ugyanazt: Maradjunk szeretetben! Nyilván mindegyikünktől a saját szintünkön.

Ám az emberben erős a késztetés: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!

Az a hírem van, hogy ez Isten privilégiuma. És ő nem az Én-, hanem az Ő Saját képmására szeretné az embert formálni.

1Ján 4:16 Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.