Keresés ebben a blogban

2019. június 15., szombat

A "kell" misztériuma

Fenti idézet Dutch Sheets, Közbenjáró imádság című könyvéből való
 Dutch Sheets előzőekben említett könyve a Szellem által imádkozás témakörét tárgyalja éppen.
Ez a témakör mindig izgatott. Az igerész:
Szent Szellem is segítségünkre siet abban, amiben erőtlenek vagyunk. Hiszen sokszor még azt sem tudjuk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. Szent Szellem azonban maga könyörög értünk, szavakkal ki sem fejezhető sóhajtásokkal. Isten ugyanis jól tudja, mi van a szívünkben, és azt is, mi a Szent Szellem szándéka, mert ő Isten akarata szerint könyörög Isten népéért.  ... Újfordításban: Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.(Róma 8, 26-27)
Rávilágít, hogy a kellene" szócska jelentése görög alapján δει̑  (dei)
1) kell, szükséges
2) szükségszerű
3) illik
4) kellene, kellett volna

A teljesség igénye nélkül pár gondolat:
  • Mindig nagyon érdekelt ezzel kapcsolatban a mit akar a költő című dolog. Tk teljesen belevonja a nyelveken imádkozást, ami nagyon érdekes, ugyanis egy titok, egy misztérium.
  • Eszembe jutott ezzel párhuzamban Jakab kijelentése, hogy Kéritek, de nem jól kéritek. Azért kéritek, hogy saját kívánságaitokra költsétek. A görög szó δαπανάω  (dapanaó) 1) pénzt kiad, rákölt, viseli a költségeket; 2) elkölt, elpazarol, elpocsékol. Elég kifejező, főleg az utóbbi....  Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek, és mégsem tudjátok megszerezni, amit annyira akartok. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, mert nem kéritek. Vagy, ha kéritek is, akkor sem kapjátok meg, mert nem a helyes indítékkal kéritek, hiszen önző módon a saját kívánságaitokat akarjátok kiszolgálni vele.” Lásd Jakab 4, 2-3 ...itt
  • Nem lehetséges, hogy ez a különbség a Szentlélek és a test által mondott imákban??? Ha ez így van, akkor pontosan ég és földnyi a távolság a kettő között.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...