Keresés ebben a blogban

2016. szeptember 27., kedd

Valóságshow és égőáldozat

Pár éve észrevettem, hogy valami elromlott bennem.
Vagy inkább megjavult?
Vannak ezek a valóságshow-k, és mindig kiakadok rajtuk. Hogy ezekre mekkora a kereslet, és az emberek harsányan röhögnek embertársaikon, kipellengérezik őket, kigúnyolják őket, a legjobb pillanatokat megosztják a közösségi oldalakon, stb. Ez teljesen normális ebben a világban.
Én sem voltam különb és talán most is előfordul hasonló, de Valaki ettől szomorú lesz bennem.
Valaki, Aki nagyon, de nagyon szereti mindezeket a szerencsétleneket. Ez a Valaki sokat áldozott fel Mindenkiért.
Egy törvénytanító mondja:
„Jól mondtad, Mester, hogy az Örökkévaló az egyetlen Isten. Valóban nincs más rajta kívül. Minden véres- és égőáldozatnál fontosabb, hogy az Örökkévalót, Istenünket egész szívünkkel, gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, meg az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.” (Mk 12: 32-33)
Mindezt pedig válaszul Jézus „Smá Jiszraél” bevezetésű tanítására, amit a Tórából, Mózes 5. könyvéből idéz.
Erről itt elolvashatod Raj Tamás rabbi írását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...