Keresés ebben a blogban

2015. április 3., péntek

B-terv

 Még mindig a tegnapi könyv hatása alatt elolvastam a Máté 24-et is a 25 után és azon gondolkodom, hogy nem akarok felkészületlen embereket látni magam körül! (Na nem kinyírni kell őket. :)) Nem véletlen beszélt erről Jézus. Nem az volt a célja, hogy egy-két résszel hosszabb legyen az evangélium.
Magyarul, ami rajtam áll, azt tovább kell adnom.
  • Nem nézhetek tétlenül egy tálentumos szolgákat, akik éppen nagy buzgósággal kaparják el azt az egyet, amit kaptak.
  • Nem nézhetek olaj nélküli lámpákkal szunyókáló szüzeket, mikor tudom, hogy a vőlegény bármelyik pillanatban megjöhet.
  • Nem mehetek el szó nélkül azok mellett az emberek mellett, akiket az uruk megkért, hogy viseljenek gondot a az Ő háza népére, de nem várják készenlétben és munkában az urukat haza.
Máté 24, 45 „Amikor a ház gazdája elmegy, megbízza egyik szolgáját, hogy viseljen gondot az egész háznépére, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges[f] és bölcs? 46 Abból, hogy amikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit a gazdája rábízott! Milyen boldog és áldott az ilyen szolga! 47 Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását!
Boldog, áldott, hűséges és bölcs szolgákat akarok látni - magamat is beleértve!

Míg ezeken gondolkozom és imádkozom, valahogy kilyukadtam az Efézus 4-nél - ugyanis az is járt az eszemben, hogy biztos van ezekre nézve egy B-terve Istennek.
Efézus 4, 11 - 14 Igen, Krisztus az, aki apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat adott ajándékul az embereknek. Azért adta őket, hogy felkészítsék és kiképezzék Isten szent népét a feladatukra: Krisztus „Testének” felépítésére. Meddig fog tartani ez a felépítés? Addig, amíg mindnyájan egységre és harmóniára nem jutunk az Isten Fia megismerésében, és mindabban, amit a hitünk magában foglal. Addig, amíg majd mindannyian egészen felnőtté válunk, és minden tekintetben Krisztusra fogunk hasonlítani. Akkor majd nem leszünk többé olyanok, mint a gyermekek. A különböző tanítások nem fognak ide-oda dobálni és elsodorni bennünket, mint a szél és a hullámok a csónakot. Akkor majd nem tud többé befolyásolni bennünket az emberek tévútra vezető ravaszsága.
Ha pedig így van, akkor  a célunk építeni. És ebből az Igerészből teljesen világos lett nekem, hogy igenis VAN MÉRTÉKE A KRISZTUS TÖKÉLETESSÉGÉVEL ÉKESKEDŐ KORNAK. Ne kérdezd, hogy az SI mértékegységrend szerint mi a mértékegysége. Csak azt tudom, hogy mindenkinek a munkáját meg fogja vizsgálni Isten egyszer. Aki fát, szénát, pozdorját próbált felhalmozni, annak a munkája sajnos el fog égni. De aki jó alapanyagokat épített a tökéletes alapra, annak a munkáját megjutalmazza Isten. Nem utolsósorban itt a földön is jelentősen javul az életminősége és mások életére is hatással van az öröm és békesség, ami belőle árad.
És ez a cél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...