Keresés ebben a blogban

2014. június 13., péntek

Megerősít

 Mai csodám még nincs teljesen kész, de gyorsan papírra... - akarom mondani klaviatúrára, monitorra vetem, mielőtt elfelejtem, hogy honnan jutottam el és hová.
Napok óta gondoltam, hogy kikeresem azt az verset, hogy ,,embert ültetett fejemre" - mer' hogy épp így történt.  A 66-odik Zsoltár 12. versében meg is találtam.
Valahogyan mégis továbbjutottam az Újszövetséghez, ahol is egy helyen ezt olvastam:
1Tim 1:12  És hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hűségesnek ítélt, kirendelt a szolgálatra...
Ebből is ez a szó: MEGERŐSÍTETT.  ἐνδυναμόω  (endünamoó) 1) erőssé, hatalmassá tesz, megerősít, erőt ad; 2) passzív alak: megerősödik, erőre kap
Ebben benne van, hogy valaki épp gyenge-, kiszolgáltatott-, beteg volt, DE ELMÚLT, és ez a lényeg.
Hitük által országokat hódítottak meg, igazságosan uralkodtak, megkapták Isten ígéreteit, bezárták az oroszlánok száját, eloltották a dühöngő tüzet, megmenekültek a kard általi haláltól, felerősödtek a gyengeségből, hősökké lettek a csatában és megfutamították az ellenséges seregeket.
(Zsid 11,33,34)

Ettől aztán el is bőgtem magam, mert hálás vagyok, hogy megerősített.

Egy kis archív... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...