Keresés ebben a blogban

2012. december 10., hétfő

Backsliders, azaz visszaeső...

...jutott eszembe a Galata levél 4, 9 olvasásakor:
... Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?
Ja...
...aztán meg Chambers megint talált.
Arról beszélt, hogy döntést kell hoznunk a változásra.
Egyre többször szembesülök azzal, hogy sokkal többet vár tőlem az az ismerősöm, aki tudja, hogy Jézushoz tartozom. (Persze Jézus is, ha már ad hozzá mindent ...) Én is többet várok magamtól.  Mindeközben én birkózom a két természet (a régi, meg az új) közötti hatalmas szakadékkal....
Aztán meg itt van a Galata levél 4. részének mingyár' az első sora:
1 Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek,
Mint aki gyámhivatalban dolgozik, véletlen tudom, hogy mennyire igaz, hogy nagykorúságukig a gyerekek pénzére, vagyonára gondnokok vigyáznak, amint felnőnek azonban ők fogják a döntéseiket meghozni. (jót-rosszat egyaránt...)
30. ..."Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával."

Így kell a régi természetünkből adódó jellemvonásainkat száműzni, hiszen nem kicsi a tét: BIRTOKOLNI AZ ÖRÖKSÉGÜNKET! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...