Keresés ebben a blogban

2013. december 19., csütörtök

Vámszedők ma

 Irigylem Jézus mentalitását, ahogyan azokhoz az emberekhez viszonyult, akik abban a korban - bizonyos dolgok miatt bűnösnek számítottak.
Ott volt pl. Lévi, vagyis Máté, aki egy vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Itt olvashatsz róla: Wikipédia
Másodszor pedig ott volt Zákeus, a kis termetű fővámszedő, aki szintén vendégül láthatta Jézust és ez a csekély bizalom, amit Jézus neki szavazott arra késztette a mások által ,,hivatásos bűnöző"-nek titulált embert, hogy a vagyonát megossza a szegényekkel.
Luk 19:8  Zákeus pedig előállva, mondta az Úrnak: Uram, minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással (pereskedéssel, zsarolással, feljelentéssel) elvettem, négyszer annyit adok helyébe.
Azon gondolkodtam, ha Jézus nem szavazott volna bizalmat ezeknek az embereknek, mennyi mindentől lettek volna megfosztva  - lásd üdvösség.
Mi is hasonlóképpen, mert Máté / Lévi írta az egyik evangéliumot az Újszövetségben.

Uram segíts, hogy ilyen szeretettel viseltessek a korunk Mátéihoz, Zákeusaihoz!
Luk 19:10  Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...