Észleltem magamon ugyanis, hogy nincs bennem az a jó értelemben vett alázat. Mondjuk ha az lenne a munkám, hogy minden reggel (csak) a polgármesterrel kellene találkoznom, hogyan tisztelném meg? Jómúltkor ugyanis volt szerencsém látni, ahogyan egy rendezvényen fogadták a háttérmunkások, szervezők - a team a ,,Polgit". Volt ott sürgés-forgás, tízen ugrálták körül - köztünk szólva enyhe túlzásnak tűnt a dolog.
Ehelyett én
- a világmindenség teremtőjével, az Atyával,
- a megmentőnkkel Jézussal és
- segítőnkkel a Szentszellemmel
Eszembe jutott, hogy nem újkeletű dolog ez, mert a zsoltárokban is olvasunk olyat, hogy ,,dicsérd én lelkem az Urat!", máshol pedig, hogy ,,megalázza magát".
Érdekes megközelítés.
2Krón 7:14 És megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög és keresi az én arcomat, és felhagy az ő bűnös életmódjával: én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket.
Máté 18:4 Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.
Máté 23:12 Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.
Luk 14:11 Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.
Luk 18:14 Mondom néktek, ez megigazulva ment alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.Tehát akkor mi a megoldás?
Próbálok magamról úgy gondolkodni, mint akivel még nincs kész az Örökkévaló. Mint bűnös vámszedő, aki bármikor visszacsúszhat a lejtőn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése