Keresés ebben a blogban

2021. október 17., vasárnap

Eleve

Jó, tudom, hogy ez a szó a teológusok között megosztó, illetve most nem tudom hogy állnak, de az Efézusi levelet olvasva kiugrott a szövegből. 

Ef 1:5 Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint,

Ef 1:11 Őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik, 

Aztán meg a szó előfordulása alapján a Római levél 8-hoz jutottam:

Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

Róma 8:29‭-‬30 

Aztán valamiért rágugliztam az előválasztás weboldalára, aminek az a címe, hogy eleve.hu 

És ezzel most nem utalok semmire, egyszerűen vicces volt az egybeesés. 😚🤭☺️

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...