Keresés ebben a blogban

2019. március 19., kedd

TF, azaz SN

 Na, nem a a Testnevelési Főiskolára, hanem a TermészetFelettire gondoltam. A SuperNatural-ra.
Barátnőm nemrégen részt vett egy lelki gyakorlaton, és a végén az apáca (!!!KATOLIKUS!!!) megérintette őket, és többen eldőltek, elestek, aztán másképp távoztak a helyszínről.
Erre varrjál gombot! Na, nem azért távoztak másképp, mert megütötték a fejüket.
Ha azt gondolnád, hogy ez nem Isten munkája, egy kis adalék:
Az, hogy másképp távozott, az azt jelenti, hogy annyi lett a régi haragos, neheztelős, ordítós, elkeseredett delikvensnek. Helyette többeknél kegyelmi ajándékok kezdtek működni, mások pedig meggyógyultak, azóta is szabadok (ő is!!!), vidámak, békében vannak a környezetükkel...
Nekem nagyon tetszett az, hogy Isten mennyire munkálkodik. 
És egyszerűen azt csodálom, hogy semmi izzadtságszag, semmi extra, megkereste az elveszettet.
Dicsőség Istennek!
Mennyivel másabb ez, mint ha valamit kipréselnék magamból.
1 Korintus 12, 7 Mindannyiunkban azért működnek a Szent Szellem különféle megnyilvánulásai, hogy ezekkel a többieket szolgáljuk és segítsük. 8 Egyikünknek például a Szent Szellem azt adja, hogy képes legyen az isteni bölcsesség szavait mondani. A másiknak ugyanaz a Szellem természetfeletti ismeretet és megértést ad, amikor beszél. 9 Megint másiknak ugyanaz a Szellem hitet ad, másnak pedig a gyógyítás ajándékait. 10 Van, aki olyan erőt kap, amellyel csodákat tud tenni, és van, aki a prófétálás ajándékát kapja. A másik meg arra kap képességet, hogy felismerje és azonosítani tudja a szellemeket. Egyik a nyelveken szólás különféle fajtáit kapja, a másik meg azt a képességet, hogy a nyelveken szólást megértse, és meg tudja magyarázni. 11 Mindezt ugyanaz a Szent Szellem cselekszi az embereken keresztül, és a saját belátása szerint adja ezt vagy azt az ajándékot.
Tehát ezek az ajándékok, és az ajándékozó munkája nyomán ezek az eredmények születnek a megajándékozott életében:
Galata 5,22-23 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné.
Már csak azt szeretném tunni', hogy miképpen tudunk ebből minél többen részesülni? Mer' hogy már marhára elegem van pl a betegségből.

Más:
Olvastam Anna történetét, és pontosan a fentebbi okfejtésre jutottam. Anna nagyon, nagyon szomorú volt, mert nem született gyermeke. Ott sírt a templomban, Éli főpap még meg is gyanúsította, hogy részeg. Ott és akkor az imája és Éli (szinte bocsánatkérő) áldása nyomán Isten akaratából megszabadult szomorúságából, reménytelen állapotából. Ott és akkor. NEM CSAK MAJDAN, MIKOR VÁRANDÓS LETT!!!
Más:
Bemásolok egy régi felfedezést, nagyon megérintett ma reggel:
JSir 3:22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!
kegyelmessége: héberül   חֶסֶד (heseḏ)
1) szeretet, jóakarat, jóindulat, jóság vki iránt
2) kegy, kegyelem, felindulás vki iránt
3) kegyesség, istenfélelem
4) szeretet, kegyelem, kedvezés (Istené ember felé)
5) irigység, féltékenység; szégyen
Görögben Βηθεσδά (Bétheszda)
Bethesda = "a könyörület / irgalom háza "- Bétheszda egy tó Jeruzsálemben
Etimológia: héber-arámi eredetű (Héberben bajit + cheszed = irgalom, könyörület, kedvesség, kedvezés)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...